Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jani!!  És Bajuszkirály! Szép hétvégét kívánok mindenkinek, legfőképp magamnak és kedves családomnak, oligarcháimnak  itt, Budapesten, Felcsúton, Alcsúton, Csúton innen, Csúton túl! Ugyan pár éve még azt mondtam, hogy a„hogyan szabaduljunk meg a kommunistáktól” örökzöld kérdését már idejét múlt feldobni, feszegetni -de mint tudjuk, egyrészt nem kell azzal foglalkozni, hogy mit mondok, másrészt meg mégis a legjobb adu a kezemben az ellenzék terén, ezért hát engedtessék meg nekem, hogy most is azzal indítsam mondandómat, hogy ideje lenne végre megszabadulni tőlük., Múlt évben még kétmillió-hatszázezer fiatal - rendszerváltás idején még nem éltek - miatt kellett felhoznom ezt a témát, mára csak kétmillióan maradtak, a többi kalandvágyból szétszéledt a mocskos, uniós nyugati tagállamokban, na, ők nem tudhatják mi is volt az a bizonyos kommunizmus, ami állítólag nem is volt soha magyar honban, csak előszobája, a szocializmus, de ezt nem kell az orrukra kötni...

Forrás: kmks.blog.hu
Feltöltő: MariO
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,szegény hülye,, megint fantáziál!!!
MariO
@papa.49: Ez egy évértékelőjének az átirata, irónikus hangnemben. Mondjuk, ha valaki elolvassa az első mondatot, már elvileg le kéne esnie, hogy nem lehet komoly, ráadásul maga a cím is... Utána a smile-jellel... De hát, jó lecke ez nekem, hogy megtanuljam végre, hogy az emberek nem olvasnak.
desiro
eddig sem voltam kíváncsi a csuti mini cézár hazudozásaira.
Béla333
Ez az évértékelő már csak arra jó, hogy jót derüljünk azon, hogy Andy hortyog az egészen!
Vagy hogy Semjén hogy tud vajon olyan szerelmesen nézni Orbánra?!
Másra semmire nem jó!
papa.49
@MariO: Én erről a ,,kotonszökevényről,, még ezt is eltudom képzelni, mindenféle irónia nélkül is, ez van ekkora barom, hogy még ezt el is hiszi magáról...
A szomorú ebben hogy ez a sejthalmaz ma az ország miniszterelnöke!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.