Tisztán elektromos személyautók, egyterűek és kisárusszállítók szállítására írt ki közbeszerzést a költségvetési szervek központosított közbeszerzéseit lebonyolító Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) – derül ki az európai uniós közbeszerzési értesítőből. A két éves keretmegállapodás összértéke nettó 2,5 milliárd forint, írja a napi.hu.

Ekkora keretösszegből, 7 milliós kedvezményes bruttó átlagárral számolva akár 450 autót is beszerezhetnek a következő két évben.

Milliárdokat költ az állam elektromos autók beszerzésére

A kiírás öt részből áll: az első kettőben az állami normatíva szerinti 5-ös, középkategóriájú autókat vesznek. Ebben 800 millió forint áll rendelkezésre a 2650 milliméternél kisebb, és 500 millió az ennél nagyobb tengelytávú autókra. További 500 millióért vesznek állami normatíva szerinti 6-os autókat, itt nem határoztak meg tengelytáv-kritériumot. Továbbá beszereznek egyterűeket 200 millió, kisárusszállítókat pedig 500 millió forint keretösszegben.

A közbeszerzésen az ajánlatokat március 9-ig várják, a KEF egy ajánlattevővel (akár konzorciummal) köt majd keretmegállapodást.

Az autók nem maradnak áram nélkül, ugyanis a KEF egy másik közbeszerzést is kiírt, méghozzá elektromosautó-töltőkre nettó 4,7 milliárd forint keretösszegben. Ebben 50 és 22 kilowattos DC töltők, illetve 22 kilowattos AC töltőket szereltetnek majd fel a szerződéskötéstől számított két éven belül. Az ajánlatokat március 13-ig várják.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És szétosztják azok között, akik a rákkezelésre kénytelenek szmogriadós napokon a gyereküket orvoshoz fuvarozni.
Most merje valaki azt mondani, hogy ez nem egy szociálisan érzékeny kormány.
Mert persze ebből egyet se fognak maguk között, barátok, vők és egyéb hasonló félék-fajták részére beszerezni. Ilyesmi még csak eszembe se jutna.
Pergető
Ez egy innovatív, nagyon jó ötlet és környezetbarát! Csak gratulálni tudok!
Eladott Ország
A "híd a munka világába program" után jön az "elektromos autók programja", melyet az
Állami Számvevőszék, NAV és Pol(Po)t Péter vezette ügyészség fog ellenőrizni.
Ezen hatóságok feladata lenne a közpénzből működő szervezetek könyvelésének, gazdálkodásának ellenőrzése. Ismerve a híd a gátlástalan korrupció világába "eredményeit" az elektromos autók berszerzésének tisztaságára is hideg vizet ihatunk.
relleporp
Én inkább azt támogatnám, hogyha az adózók pénzéből kerékpárokat vennének, mert az még inkább környezetbarát és még egészséges is, és esetleg mellette tömegközlekedéssel is járnának.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.