Putyin jött, és Budapest feszült vigyázban várta. A lezárások az ifjabb generációknak is ízelítőt adtak az egykori baráti látogatások mellékhatásaiból. A hírek is. Annyiban, hogy mindenki biztosította a másikat az ő végtelen barátságáról. Miközben a gáz, az atomerőmű inkább olyan kérdések, amelyek alacsonyabb, szakpolitikai szinten szoktak eldőlni. Akkor meg minek is jött Putyin? Alig valószínű, hogy a vazalloid magyar kormányfő pracliját akarta csak megsimogatni. A buksiját sem. Legfeljebb képletesen. Putyin elég régi motoros ahhoz, hogy tudja: ehhez nem kell okvetlenül eljönnie. Már csak azért sem, mert Orbán elég sokszor igazolta: látatlanban is csontig be tud nyalni az erősnek. Márpedig Putyin mögött van erő. Meg talán néhány dosszié is. Ezért aligha kellett felkavarnia Budapest közlekedését. Nem mintha az nem lenne eléggé kaotikus nélküle is. Putyin tehát jött és legfeljebb találgathattuk, hogy mi az ördögnek. Mert 2014 decemberében Tarlóst például simán kirendelték a...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
@aremy: akkor kihordhatná az elmaradt böskeutalványokat is. A kolbászos csomagokat viszont nem bíznám rá
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
GeoCravker
@Foxley: Vagy akkorát kap, hogy a fülei csengenek :-)
not me
orbán lett a máltai sólyom?

Ja - vagy nem, Ja.
not me
Ha sok egyszerű összegyúl, attól bonyolulttá válik?
Nem.
A sok egyszerű együtt is egyszerű marad, és nem lesz bonyolult, ha összegyűlnek..
papa.49
Dehogy postás, a mondóka mára módosult, hülye, hülyébb, leghülyébb, vagyis rendőr, postás, orbán))))))))))))))))))))))
aremy
tényleg ennyire megbízhatatlan a magyarkirályi posta hogy orbán lett a kézbesítő?
bakegya
Bűzlik a vodkától,de hazaszeretetből NEKI OTT KELL LENNI MÁSNAPSAN IS A KASSZÁNJÁL!!!
karma1
A vicc az egeszben az, hogy ezt nem csak Te latod igy, Kedves @GeoCravker: , hanem ezt valoszinu az EU-ban is tudjak, es pontosan ugy is kezelik...
Es azt meg tudjuk, hogy mi jar a fogadatlan prokatornak...:o))))
lampa laz
@aremy: akkor kihordhatná az elmaradt böskeutalványokat is. A kolbászos csomagokat viszont nem bíznám rá
Nessy
@GeoCravker: Akkor jó lesz erősen elzárni!
aremy
@Nessy: melyiket kell elzárni az aranyat vagy a máltai vrjúút?
GeoCravker
@Nessy: Az aranyat a mostani postástól? :-)
papa.49
@aremy: Nem varjú az hanem ,,cigány csirke,,))))))))))))))))
aremy
@GeoCravker: akkor inkább a póstást!!!
aremy
@papa.49: ezeken még a baromfi vész sem fog ki.
papa.49
@aremy: Mindennek ellenálló fajta, igazi túlélő))))))))))
dodóka
Na akkor jó lesz, ha Máltán a diplomaták a belső zsebükben hordják a pénztárcájukat és otthon leveszik az aranygyűrűjüket, mert hazafelé már nem lesz meg !
papa.49
@dodóka: Hát nagyon lopós a dádé)))))))))
papa.49
@aremy: Olyan mint a svábbogár, az atombombát is túléli!!!
Nessy
Anno a rossz hír hozójának a fejét vették! Nem lehetne e nemes hagyományt feleleveníteni? Hiszen mindig az ezeréves hagyományainkra hivatkozunk! Please!
papa.49
@Nessy: Nem is rossz ötlet, be kell vezetni))))))))))
aremy
@papa.49: de ezek nem csak sötétbe zabrálnak ha nem a szemünk láttára nappal is.irtani való ez a faj fidelsz!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.