Közel húsz évig volt Körmend második embere, most mégis lemondott Szabó Ferenc alpolgármester, aki döntését azzal indokolta, hogy most már kutatói munkájára akar koncentrálni, de hozzátette, magánéleti problémái is hozzájárultak döntéséhez.

A politikus harminc éve tartó házassága ugyanis tönkrement, azt követően, hogy egy most 16 éves lány szülei feljelentést tettek ellene.

Kiskorúval folytathatott viszonyt Körmend alpolgármestere

Állításuk szerint Szabó már évek óta viszonyt folytat a lányukkal, aki az utóbbi két évben a körmendi gimnáziumban tanult, előtte pedig a helyi általános iskolában, ahol Szabó Ferenc tanárként dolgozott – ekkor kezdődhetett a furcsa viszony, amelyet végül egy üzenet buktatott le.

A botrányt követően a lányt szülei egy másik városba íratták át, hogy ott folytassa tanulmányait – írja a Nyugat.

92 hozzászólásarrow_drop_down_circle

grincss
@Cefi: ..."1994. óta önkormányzati képviselő, 16 éve tölti be a város alpolgármesteri posztját. Az 1993-as évtől kezdődően rendszeresen publikál a Körmendi Figyelő című közéleti újságban. Szerkesztője és társszerzője a Varázsolj szebb világot!, valamint a Szkíták-Hunok-Magyarok című köteteknek. 2006-ban a Magyar Kultúra Lovagja elismerő kitüntetésben részesült. Nős, két gyermek édesapja. "
www.kormend.hu/hu/s/3215/alpolgarmesterek
"Magyar Kultúra Lovagja"!
Beszarás! :-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Pergető: Saját szavaid nuincsenek, kötelező a fitymaszos közhelyszótár dzolgslélekre valló bemásolása?:-)))) Nevetséges vagy!:-))) És rettenő buta!
silber13
@Pergető: Még valami?:-)))) Csak ennyi te kis homokos??:-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.