Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség öt kínai állampolgár ellen, akik kínai lányokat toboroztak budapesti bordélyházakba – közölte a főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

A vád szerint az elsőrendű vádlott, egy 27 éves kínai férfi 2012 áprilisától 2014. májusi elfogásáig toborzott fiatal kínai nőket Magyarországra szexuális kizsákmányolásuk céljából. A munkavégzéshez a férfi különböző ingatlanokat bérelt Budapesten, jellemzően a X. kerületben.

Kínai prostikat futtattak a belvárosban, húsz évet kaphatnak érte

Gondoskodott az alkalmazásában álló prostituáltak ellátásáról, biztosította a szexuális munka tárgyi feltételeit, a szükséges segédeszközöket. A szexuális szolgáltatást egy mandarin nyelvű hetilapban, valamint internetes oldalakon hirdette. A bordélyházakban rendszerint egyszerre 2-5 nőt foglalkoztatott.

A vádlott a bordélyházak üzemeltetésével egy nőt bízott meg, aki a bordélyházakban lakott, így közvetlenül szervezte és felügyelte a lányok tevékenységét – írta közleményében a főügyész.

Ennek mintájára a férfi egy kínai ismerőse 2013 nyarán szinten létrehozott egy kínai bordélyházat Budapesten, a VIII. kerületben, aminek üzemeltetésével egy másik nőt bízott meg. Elfogásakor a bordélyházban a rendőrök lőfegyvereket és több mint háromszáz lőszert is találtak.

Az ügy ötödik vádlottja egy budapesti hotel üzemeltetője, aki több esetben kereste meg a bordélyházakat üzemeltető vádlottakat azzal, hogy prostituáltként dolgozó lányokat küldjenek a hotelban megszálló vendégek részére.

Az ítélet felső határa az egyes vádlottak esetében meghaladhatja a húsz évet.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Söt! Ha követjük a kínai jogrendet: akár halál.
Zeta
Csak kihasználták a letelepedésikötvény adta lehetőséget: vàllalkoztak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.