Erdő Péter és Szabó István kérte az abortusztilalmat, sem a Fidesz, sem a KDNP nem kezdeményez szigorítást – derült ki, miután Lázár János tegnap a kormányinfón bejelentette: két budapesti kórház, a Bethesda és a Budai Irgalmasrendi a kormánytól kapott 7,8 milliárdos támogatásért cserébe vállalta, hogy felújított osztályokon nem végeznek abortuszt és nem fogadnak el hálapénzt sem.

A Fidesz semmilyen változtatást nem tervez az abortusz szabályozása ügyében – nyilatkozta Kósa Lajos. A KDNP-s Rubovszky György szintén azt mondta, hogy a kereszténydemokraták sem kezdeményeznek szigorítási akciót.

Nem alkotmányellenes

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Szabó István, a református egyház feje kérte a kormánytól: „üdvösségbe vágónak tekintik”, hogy az állam ne kérhessen abortuszt egyházi kórházaktól – tudta meg az atv.hu.

Kiderült: Erdő Péter bíboros kérte, hogy ne legyen abortusz két kórházban

A parlament igazságügyi bizottságának az elnöke szerint nem alkotmányellenes, hogy két kórház, a Bethesda és az Irgalmasrendi 7,8 milliárdos állami támogatásért cserébe vállalta az abortusztilalmat. Ugyanezt az álláspontot osztja Gulyás Gergely, a parlament alelnöke, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának az elnöke is.

7,8 milliárd támogatás a nem-abortuszokra

Az atv.hu felvetésére, miszerint az orvosok most is eldönthetik, hogy végeznek-e abortuszt, vagy sem, miért volt szükség a 7,8 milliárdos állami támogatás kapcsán abortusztilalmi feltételről beszélni, KDNP-s politikusok elismerték, hogy ez így van.

Szerintük azonban fontos különbség, hogy az alkotmánybírósági döntés a lelkiismereti szabadság és a hippokratészi eskü alapján hozta meg határozatát, míg a kereszténydemokraták számára az élet védelme, az abortusztilalom „hitelvi kérdés”.

Arra a kormányzati források nem tudtak válaszolni, gyakorlat lesz-e, hogy más kórházak is kapnak plusz forrást, ha vállalják az abortusz-, és hálapénz-tilalmat.

(atv)

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
,,Az apácák csöcse, a papok pöcse,, a teljesen felesleges dolgok között)))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@qxy: Valami rémlik, hogy Czeizelt megvádolták, hogy magyarországi adoptáláshoz asszisztált, de nem emlékszem, hogy beigazolódott-e hogy ő ezen nyerészkedett, vagy csak közreműködött. Mindenesetre nagyon meghurcolták. Nem tudom, jól emlékszem-e, de arról volt szó, hogy itt nagyon nehéz az örökbefogadás, sok pár nem tud saját gyereket nemzeni, ugyanakkor ott vannak azok a veszélyeztetett, és senkinek nem kellő gyerekek, és Czeizel ezeknek az itteni örökbefogadásában segített. Így volt, vagy rosszul emlékszem? Én ezért nem ítélném el.
qxy
@nemkati: Igen, valami hasonló volt a hírekben de teljesen más a valóság.én is ilyen " béranya voltam 4, 5 gyerek egyszerre 3 napostól a hat hónaposokig. fél évente mentek tovább Nagyon szép volt az a három év
Borsodi
Meg kell érteni Kövér meg mondta a nők feladata a gyerek szülés.A kormány feladata akitől lehet elvenni a hitellel terhelt házát.Csak milliárdosok,vagy felelőtlen segélyekért szülő elmebetegek vállalnak annyi gyereket,hogy a nevüket sem tudják.A papok meg köztudott szeretik a gyerekeket,persze,hogy tiltják az abortuszt.Ha ez a kormány marad,lehet bevezetik amelyik nő harminc éves koráig nem szül az adót fizet.
Lepényleső
Mennyivel humánusabb ha felnő a gyerek,aztán a papság érdekében kereszt alatt gyilkolásznak
Isten nevében?
huKKK
Fészbuk:
"Szerintem nem lenne szabad vallási, vagy egyházi kérdésként kezelni az abortuszt.Nevezzük annak ami. Nem kéne a nõket sem meghülyíteni azzal, hogy a "saját sorsukról" döntenek akkor, amikor egy ártatlan ember életérõl van szó. Inkább segíteni kéne azokon a nõkön akik a hazug, jogvédõnek, nõvédõnek álcázott embergyilkos propaganda áldozataként hoztak olyan döntéseket, amiket nem követtek volna el, ha nem nehezedik rájuk a pusztító propaganda nyomása."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.