Orbán Viktor évértékelőjén egy felelős és magabiztos miniszterelnök szólalt fel, aki tudja, mit akar, látja a feladatokat és ismeri az eszközöket – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Harrach Péter a kormányfő pénteki beszédéből kiemelte a valódi szabadság és az ebből fakadó önrendelkezés gondolatát. Orbán Viktor szembeállította a pc-demokráciát és a vitaalapú demokráciát, és míg előbbi gúzsba köt a tabukkal és a diktátumokkal, addig a másik az emberek véleményére kíváncsi – ismételte meg. A megvalósítandó célok közül a kereszténydemokrata politikus kitért a patrióta nevelésre, és szólt arról is, hogy bár a KDNP nem tartozik a "notórius verekedők közé", örömmel vesz részt az önvédelmi küzdelmekben. Ezek közé sorolta az energia- és az adópolitika nemzeti hatáskörben tartását, a már elért eredmények védelmét. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a nemzeti önrendelkezés területén való küzdelem a KDNP-nek is érdeke, és örömmel vállalja.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
péter páter pedofil aggastyán csuhás ! Két dolog lehetett:
Vagy egy pipa, vagy egy jó mély nyelves a viktorka hátsójába,
remélhetöleg a gyomráig !! Mindkettö egészségedre !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Az a baj, hogy nem az ebola jött be a harragosfaszkalapnak))))))))))))))))
nyanya001
Orbán tudja mit akar...
mi is tudjuk... még többet lopni !
bakegya
Már régen hallottuk a vén buldogot dorombolni-ORBÁN MACSKÁJÁT SÍMOGATJA A SAJÁT CICÁJA HELYETT!!!
nyanya001
Felelős, magabiztos...
168ora.hu/szemelyi-kultusz-epiteszete-elherdalt-milliardok-budai-varban/
Elherdált milliárdok a budai Várban: a személyi kultusz építészete
Az Orbán-kormány a Horthy-korszakot kívánja restaurálni a budai Várban. A Nemzeti Hauszmann-terv megvalósítása kormányzati becslések szerint 200 milliárd forintba fog kerülni. A beruházás célja, hogy a történelmi negyed a hatalmi reprezentációt szolgálja, kulturális és tudományos intézmények kiköltöztetése árán. Az egyik vesztes a Magyar Nemzeti Levéltár részlege. Az iratok felét már átszállították egy kültelki lerobbant raktárba, de a költözés fél éve leállt. A páratlan értékű történelmi dokumentumokat katasztrofális körülmények között tárolják. A Szentháromság téri épületet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak szánták, de az már most tudható, hogy a minisztérium nem fog elférni benne. Ugyanilyen értelmetlen volt az akadémiai intézetek kitelepítése is. A Várnegyed feldúlása a személyi kultusz szimbóluma.

Ezt még a Rákosi sem merte volna megengedni magának !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.