Így kell rezsicsökkentés és brüsszeli harcot folytatni. Egyes településeknél - így Tiszaújvárosban is - igen komoly problémákat okoz, hogy változott a távhő ártámogatás. - Tavaly év végén szembesültünk azzal, hogy komponáltak egy új képletet, ami alapján jelentősen csökken a hőszolgáltató TiszaSzolg 2004 Kft. árbevétele - nyilatkozta lapunknak Bráz György polgármester. - Eközben a rezsicsökkentést harsogja minden média. Nem is lenne ezzel semmi baj, csak az a helyzet, hogy a költségek növekednek. Ott is vannak minimálbéres dolgozók, akiknek emelni kell a bérét, a rendszereket karban kell tartani, fejleszteni is kell. A lényeg az, hogy a lakosságtól rezsicsökkentett módon lehet csak beszedni a díjat, amit pedig távhő ártámogatásként megkap a cég, az is csökken. Bizony ez együttesen jelentős forráscsökkenés.

Forrás: tiszaujvaros.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
A piac már csak ilyen. vannak költségek, amiket ki kell termelni, mert egyébként csőd a vége. A woodoo képzőben lehet, hogy rezsiszilárd a sztár, de a valóság rideg, mint a mai hajnal.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
aremy
tessenek hangosabban kiabálva hogy ami csökkent az valójába nőtt! mint roggyan szükség lakása
nevemnick
,,... még egyszer mondom: n e m l e s z á r e m e l é s !
csak a karbantartási díj
csak a rendelkezésre állási díj
csak a meleg víz újra felfűtési díja... stb. emelkedik... ja meg a csatornadíj.
Még egyszer mondom: e z n e m á r e m e l é s !
lusta
A piac már csak ilyen. vannak költségek, amiket ki kell termelni, mert egyébként csőd a vége. A woodoo képzőben lehet, hogy rezsiszilárd a sztár, de a valóság rideg, mint a mai hajnal.
karma1
Fogadjunk, hogy Braz ur nem fideszes! Kulonben nem komponaltak volna neki kulon tavho elszamolasi rendszert...
lampa laz
@aremy: nem, a fideszes tahók pofájából ez úgy esik ki, h KIIGAZÍTÁS!
F_Viktor
Hasonloan jartak 7 ev alatt az onkormanyzatok is, elvontak toluk a helyiek adoforintjait, a normativakat.
Helyi adokbol probalnak talpon maradni, persze az uj adonemek nem teszik oket nepszeruve.
Persze a csokos fityeszes telepulesek nem tudjak elkolteni orban ajandekait, avagy a kormany vallalja at a veszteségieket.
aremy
@lampa laz: az igazság nálad mert az árrendezés a 70-es évek nagy vívmánya volt:
solidedge
Így jár az, aki nem a Fideszre szavaz. Köztudott, hogy Tiszaújvárosban a Fidesz labdába sem rúghatott a 2014-es választáskor. A 2018-as választás előtt próbálja a Fidesz érzékeltetni, hogy milyen hülye az aki nem rájuk szavaz. Tiszaújvárosban az iskolák üzemeltetése az önkormányzatnak 600 millió forintjába került, ez az összeg magas színvonalat biztosított. Most az állam einstandolta az intézményeket és szolidaritási hozzájárulásként 1,7 milliárd forintot von el erre a célra a várostól. Az egész országban összesen 21 milliárd forint a bevételi előirányzat. Ez azt jelentené, hogy például egy 40 ezres létszámú Fideszes Egernek közel 4 milliárdot kellene befizetnie. Ezzel már össze is jönne az előirányzott 1/4-e. A Fidesz gőzerővel készíti elő a 2018-as választást. Ha kell aljasul, megfélemlítéssel. Csúnya véget kívánok nekik.
lampa laz
@aremy: látod, ezeknek a rohadékoknak a sikere a kommunikációban rejlik. Mi akik még emlékszünk ezekre a gyülölt magyarázó szövegekre érthetővé válik a mai beetetés, h a végén mi fizetjük, csak a marhája nem érti.
aremy
@lampa laz: azért a pergő bringás sem érti!vagy ő is a marhája ?
Nessy
Ez egyszerű matematika! Ha valamit csökkentek az egyik oldalon, emelnem kell a másik oldalon, hogy az egyensúly megmaradjon. Viszont ha még el is lopják egy részét, azt már csak plusz forrásból lehet pótolni.
Mondhatom, hogy tessék 100 forintból három fogásos ebédet főzni a családnak, ha azért csak egy üveg ásvány vizet kapok! Akkor bizony csak vízet kap a család. Arról nem is beszélve, hogy mindenre ráteszi mocskos mancsát pártunk és kormányunk, tönkreteszi, és a romokat másra fogja! Viszont a hívek lelkesek, mert mire észre veszik mi is történt, már késő lesz!
papa.49
Lassan az összes szolgáltatás díjbevételeire ráteszi a mancsát a fütyisz, minden pénz az általuk kreált vízfejekhez folyik be az valódi szolgáltató meg csendesen tönkremegy a pénzhiányba!!!
telegdilaci
Ez várható volt,mindent vissza államosítottak,jól beetették az Embereket,akik bevették a rezsicsökkentés,maszlagot és tapsikolt,a Fidesznek hogy ez igen meg csinálta,majd ráfogják a EU-ra kupakos lali már bezengte,hogy bajban lesz a rezsi csökkentés az EU-miatt.jól ki van ez találva most jöttek rá hogy,karban is kellene tartani felújítani üzemeltetni kell a létesítményeket,de nincs miből,egyék meg amit főztek,remélem rájönnek egyszer az Emberek hogy mekkora hazugság kábító propaganda,részesei lettek,én már régen nem hiszek! most meg be zengték,hogy a nyugdíjasoknak is kell,fizetni egészségügyi hozzájárulást,csak még a pontos összeg nincs meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.