Ez a népszavazási kezdeményezés úgy kellett már ennek a társadalomnak, mint éhezőnek a falat kenyér. Nagyon rég volt olyan utoljára, hogy valóban az országról szólt valami és nem pedig politikai kommunikációs eszköz volt a kérdés. (Talán az EU népszavazás volt ilyen.) És nagyon jó, hogy ezt most nem is a megszokott politikai szereplők egyike dobta be, hanem egy olyan társaság, akik hirtelen a semmiből kerültek elő. Ha nem sikerül összeszedni kellő számú szavazatot az nem a Momentumot fogja minősíteni, bár biztos csúnya pofon lesz, de elég lazának tűnnek ahhoz hogy fel se vegyék a dolgot. Ez már nem mondható el a magát inkább nyugatos és haladó-demokratikusnak gondoló budapesti értelmiségről. Ha Budapesten nincs 138 ezer olyan ember, akit komolyan érdekel, hogy demokratikusan elmondhassa egy mindenkit érintő ügyben a véleményét, akkor nagyobb a baj, mint gondoltuk.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Aki még nem tette meg, de módja van rá: kérem írja alá a papirokat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Nem tudom te hol élsz?
Fidesz tv Fidesz rádióból,Fidesz újságból értesülsz?
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ..nem tudom te hol élsz de hogy a fideszen kívül egyéb nem jut az eszedbe az elég sokatmondó.
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Ajánlok neked egy szerződést, ha az olimpia előírt költsége a kétszeresére emelkedik, szétrúghatom a hátsódat Budapest Kossuth tér 1-3 .
Amennyiben nem emelkedik a kétszeresére a olimpia költsége akkor te rúgod szét az én hátsómat jó?
Mert Orbán úr is mindig szerződést köt a néppel.
Mi is kössünk szerződést.
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Legyél jobbikos az sem jobb.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: Ha föltétlen rugdalózni akarsz nem bánom csak meg ne bánd...az én ajánlatom egy pohár bor melletti csevej...és ha lesz olimpia ha nem én fizetem.
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Elfogadom a meghívást. Tisztességes ajánlat.
Rugdosódni nem akarok.
Meg hajlok tisztséged előtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.