2037. július 35. szerda Ez a nap is úgy indult, mint a többi. A párthatározatnak megfelelően reggel felkelt a nap, lassan lecsöpögött a kávé az M&M (Mészáros és Mészáros) gyártmányú kávéfőzőből, amibe kizárólag az M&M márkájú kávé kompatibilis. Igaz, mást nem is lehet kapni. A Keményen Dolgozó Kisember elszürcsölte a pörkölt tevepata és disznószar aromájú nedűt, elöblítette a csészét a vödörben, amibe az esővizet szokta gyűjteni. Ivásra kizárólag az M&M márkájú ásványvizet, illetve a Nemzeti Csapvizet lehet használni, már akinek telik rá. A többieknek – a Nemzeti Összetrtozásintézet és Ellenőrzési Hivatal szakvéleménye alapján – jogukban áll tavasztól őszig esővizet, télen havat gyűjteni az erre a célra rendszeresített, hitelesített gyűjtőedényben, melyet az O&T (Orbán és Tiborc) gyárt és forgalmaz. A hó, valamint esővíz gyűjtés literenként jóval kedvezményesebb, mint a vezetékes víz, a kormány az áfáját is csökkentette 32 százalékra, hogy az alacsonyabb keresetűek is hozzá...

Forrás: blogaszat.hu
Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Nem vicces. Nem kellene ötleteked adni nekik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.