Lassan egy hete halott, vagy haldokló állatokat lehet találni Budán a Bikás parkban, a helyiek elmondása szerint mérgezés van a háttérben, ami miatt feljelentést is tettek – olvasható az Index cikkében.

Leginkább a madarak pusztulnak, de két kutya is belefutott a méregbe valahogy, szerencsére ők túlélték. A kutyák gazdái feljelentést tettek a rendőrségen, és így járt el egy madárvédelmi csoport is, ugyanis egy védett madár is belepusztult a mérgezésbe, ami már természetkárosításnak számít a büntetőtörvénykönyv alapján.

A Bikás parki kutyafuttatóra lejáró gazdik már több szemétszedést is szerveztek, ahol minden olyan dolgot begyűjtöttek, amibe potenciálisan mérget lehet tenni. Ugyanis nemcsak a kutyákra, de a kisgyerekekre is veszélyes lehet, akik még mindent a szájukba vesznek.

A kutyafuttatóra járó emberek a helyi önkormányzatnak is bejelentették az ügyet, de onnan még semmi választ sem kaptak. 

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@elnyomott: Akkor a feljelentok orokeletuek lesznek, mert az onkormanyzat sohasem fog valaszolni nekik,... Magyarorszagon egyetlen hivatal sem tartja be a valaszadasi, ugyiontezesi hataridoket, a felelos polgi eppen szabin, ertekezleten, a Holdon van, nem er ra, nem az o terulete, nincs ra embere, nem tudja kivizsgalni, nem is ugy volt, es a pirezek tehetnek mindenrol...

Ha itt egy hasonlo eset lenne, 10 percen belul kint lenne a rendorseg, es ha meg vedett allat is van a feljelentesben, jaj annak, aki elkovette a mergezest, mert megtalaljak, es nemcsak egy ejnye-ejnyet kap, hanem tobbet kap, mint egy gyilkos. (Volt olyan, aki lelott egy rendorkutyat - 11 ev letoltendot kapott erte.Gyilkossagert 3-8 evet kaphat az elkoveto).
GeoCravker
Az ilyennek összegyűjtenék a mérgezett ételből egy adagot. S hogy a gyomrát kíméljem, a fenekén tolnám be.
elnyomott
Eszembe jut egy középkori átkozódás, ami annak idején borzalmasnak és elrettentőnek számított.
Ezt mondom most a mérgezőre: "fejedre halott madárkák hulljanak!"
elnyomott
Ja, az önkormányzatoknak is kívánom, mert soha semmit nem tesznek a mérgezők ellen.
karma1
@elnyomott: Akkor a feljelentok orokeletuek lesznek, mert az onkormanyzat sohasem fog valaszolni nekik,... Magyarorszagon egyetlen hivatal sem tartja be a valaszadasi, ugyiontezesi hataridoket, a felelos polgi eppen szabin, ertekezleten, a Holdon van, nem er ra, nem az o terulete, nincs ra embere, nem tudja kivizsgalni, nem is ugy volt, es a pirezek tehetnek mindenrol...

Ha itt egy hasonlo eset lenne, 10 percen belul kint lenne a rendorseg, es ha meg vedett allat is van a feljelentesben, jaj annak, aki elkovette a mergezest, mert megtalaljak, es nemcsak egy ejnye-ejnyet kap, hanem tobbet kap, mint egy gyilkos. (Volt olyan, aki lelott egy rendorkutyat - 11 ev letoltendot kapott erte.Gyilkossagert 3-8 evet kaphat az elkoveto).
volvós
Csak egy szösszenés:
Az EMBEREK haldoklanak, meghalnak...
At állatok elpusztulnak, megdöglenek...
elnyomott
@volvós: remélem némely ember is megdöglik kínok között.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.