Egy jégtörő hajó eredeti kikötőjébe vontatta pénteken a tiszacsegei kompot, amelyet hétfőn sodort el a jeges ár – mondta Tiszacsege polgármestere péntek este délután az MTI-nek.

Szilágyi Sándor közölte: száz méter hosszúságú új drótkötelet vásároltak, és azzal több oldalról rögzítették a vízi járművet, amely immár biztonságban várja a felújítást.

Az első szemrevételezések szerint a komp törzsében nem keletkezett nagyobb kár, de a fedélzeten jelentős károkat okozott a jég és a jeges ár – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte három hét alatt elvégezhetik a javításokat.

"Megbánta már, hogy elszökött" – mondogatják a helybeliek arra utalva, hogy a március közepére eső szezonnyitó helyett az idén legalább két hetes késéssel kezdheti meg a "munkáját" a Tiszacsege és Ároktő között közlekedő komp.

Szilágyi Sándor elmondta azt is, hogy a javítás költségeit az önkormányzat állja, de ígéretük van arra, hogy a vis maior keretből megtérítik a ráfordításokat a helyhatóságnak.

A jeges ár hétfő reggel sodorta el a tiszacsegei komp drótkötelét, amely berántotta a parton lévő járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki aznap délután.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ezen a télen már talán nem ,,szökik meg,, a komp...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.