Természetesen a bruttó bér nőtt, a nettó kevésbé.

A kormány az elmúlt években tanúbizonyságát adta annak, hogy fontosnak tartja a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismerését, az ágazatban dolgozók bére a 2013. évi átlagbérekhez képest 2018-ig 62 százalékkal emelkedik – mutatott rá az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Szél Bernadett (LMP) országgyűlési képviselőnek írásbeli kérdésére.

Rétvári szerint elismerik a szociális terület dolgozóit a béremeléssel

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: a vonatkozó kormányrendelet értelmében január 1-jétől a minimálbér összege 111 ezer forintról 127 500 forintra, a garantált bérminimum összege 129 ezer forintról 161 ezer forintra nőtt. A minimálbér január 1-jétől 16 500 forinttal, azaz mintegy 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 32 ezer forinttal, mintegy 25 százalékkal emelkedett, ami a szociális ágazat 83 678 munkavállalóját, valamint 5 800 nevelőszülőt érint.

Hozzátette: a kormánynak kiemelten fontos a szociális ellátások, szolgáltatások rendszerének biztonsága mind az állami, mind a nem állami fenntartású intézmények esetében.

Rétvári Bence felidézte, hogy egy közelmúltban született kormányrendelet módosítás és kormányhatározat értelmében a kabinet felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon az egyházi, nem állami szociális fenntartóknál a minimálbér és a garantált bérminimum január 1-től történt emelése miatti többletkiadások költségvetési forrásáról. Az év első felében az állami támogatás emelt összegére válnak jogosulttá az egyházi, civil fenntartók, amíg, legkésőbb a második negyedévben, kormánydöntés nem születik a források további biztosításáról – rögzítette az államtitkár.

Kitért továbbá arra, hogy a szociális ágazatban dolgozók ágazati összevont pótlékának megemelésére a kormány 7,5 milliárd forintot biztosít. Ezt a forrást azon felsőfokú végzettséggel rendelkező – F-J fizetési osztályokba besorolt -szociális ágazati dolgozók összevont pótlékának megemelésére fordítják, akiket a 2017. évi minimálbér, illetve garantált bérminimum emelés nem, vagy csak aránytalanul kis mértékben érint. A pótlék összegének arányos, a végzettségek és a jogviszonyban töltött idők szerinti differenciálást is biztosító megemelésére kerül sor.

A szociális ágazati összevont pótlék emelése összesen 14 784 dolgozót érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos – akár 84 585 forint összegű differenciált – béremelést eredményez – jelezte Rétvári Bence.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

X-ray
rétvári! Ezzel is elégedett vagy?

" Tízezreket hagy megint a kormány az út szélén
/2017. február 10. 12:05/
Kiveszik a központi nyilvántartásból az egészségügyi okokból nem foglalkoztatható álláskeresőket. Ezzel elveszítik az összes ellátásukat: így egy fillért sem kapnak majd az államtól, nem kapnak kedvezményes utazási lehetőséget és nem lesznek jogosultak az állami egészségügyi ellátásra sem.

Kormányzati becslések szerint 132 ezer olyan ember szerepel a munkaügyi nyilvántartásban álláskeresőként, akik tartósan a nyilvántartásban szerepelnek, mégsem közvetítették ki őket egyetlen munkahelyre sem, vagy kiközvetítésük rendszeresen sikertelen volt, foglalkoztatásuk folyamatosan az egészségi alkalmassági vizsgálatok eredménye miatt hiúsult meg, illetve a járási hivatal által is ismert szociális, mentális, vagy egészségi problémával küszködnek, valamilyen egészségi ok miatt képtelenek elhelyezkedni."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Mocskos hazug. Bruttóban, nem nettóban! Az adójóváírást elvették, és fütyülnek visszaadni! De van más is. Nyugdíjas rokonom, kérvényezte a nyugdíjfolyósítótól az egyszeri nyugdíjas segélyt, és hiába mellékelte a tüzelőről kapott számlát, nem kapta meg! Indoklás, hogy vannak, akik még nála is nehezebben élnek, - 61 000 ft a nyugdíja, - közölték, hogy változott a rendelet. Eddig gond nélkül megkapta, de orbánék ebbe is beleköptek. Erre mit szól ez a mocsok, hazug, megélhetési parazita?!
Eladott Ország
De nagyon jó nekünk! A pártok értünk pofozkodnak. Mi, keményen dolgozó kisemberek
lebegünk honanyáink és honatyáink értelemtől csillámló tekintete előtt, értünk és miattunk
feszülnek egymásnak a szellemi óriások.
www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/itt-a-vege-megszunik-a-letminimum-szamitas-478638
Itt a vége: megszűnik a létminimum-számítás.
Tavaly havi 88 ezer forint volt a létminimum Magyarországon! Tavaly havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke, míg a tipikusnak mondható két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 255 246 forint – derült ki a Policy Agenda a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertana szerinti […]
A bérminimum (szakképzett minimálbér) jelenleg bruttó 129 ezer forint – jövőre 161 250 forint lesz. A nettó a mostani 85 785 forintról először 107 231 forintra emelkedik. Szarjátok össze magatokat.
gazdag dezső
Nagyon szép,és jó dolgok ezek a béremelések,de miért maradtak el sokan ettől ?? És a nyugdíjasok akik egy életen keresztül fizették a járulékokat ,és most szégyenszemre nem 25 % -ot csak 1,6 % -ot kaptak,miközben többször is lenyúlta a kormány a nyugdíjalapot !! Persze így is nagyon elmaradunk a környező országokhoz képest !! Csupán a miniszterek,államtitkárok akik létszáma gombamódon szaporodott is,azok fizetése UNIO-s,és emelkedett !! Van kerékpárügyi biztos,meg ilyen semmittevő ,és semmitérő nagy fizetésű vezetők Talán egy 30 milliós országban is sokan lennének !!! De miket is ígértek a választás előtt !! ??? Ugye azt már elfelejtették nagyon!! Az a fontos ,hogy kormányra kerültek ,és lophatják a közpénzt,és utána már semmibe veszik a népet !!!
gazdag dezső
Ilyen ,szinte gyerek / pontosabban fiatal élet tapasztalatlan / emberek a kormányban,és úgy tudnak beszélni,hazudni,hogy az már nevetséges szinte !!! Mennyi sok jól képzett okos ember is van az országban szerencsére,de azok biztosan nem kormánytagok barátai,vagy nem rokona a miniszerelnökünknek ,mint az a Vitézi D .meg még sok ily dilettáns !
kukac50
Szép és jó amit mondanak! A szociális otthonokban dolgozók mindig kimaradnak a béremelésből. Amikor közalkalmazottak kapnak béremelést akkor, ápolók nem. Amikor az ápolók kapnak akkor azért nem mert közalkalmazottak.Hogy is van ez?
Eladott Ország
www.eszak.hu/megyei-korkep/2016/11/23/ki-fog-a-korhazban-dolgozni.eszak
Ezután a "horribilis" béremelés után sem lesz ápoló. Az a lényeg Bence vaze, hogy ti már Európában vagytok. A jónépnek meg elég ha egy kis korpát löktök.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.