Újabb vizsgálat.

Újabb 100, a hazai és a külföldi kereskedelemben kapható és azonos termék vizsgálatát rendelte el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy megbizonyosodhasson róla, tényleg rosszabb árut hoznak-e be Magyarországra – olvasható a hvg.hu cikkében.

Zsigó Róbert, a tárca élelmiszer-felügyeleti államtitkára elmondta, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb összehasonlító vizsgálatba, illetve érzékszervi analízisbe kezdett az élelmiszer-ágazat szinte valamennyi termékkörét érintő ellenőrzéskor, amely mintegy 100 termék összetevőire terjed ki.

A szakértők mindezek mellett az összetevők közti különbségekre is figyelni fognak, az első eredmények márciusra várhatóak – olvasható a cikkben.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Hülyeség. Már annak idején, mikor volt már, Gráf a nagy ünnepi bevásárlások kapcsán mondta, hogy 200 forintos virsli nincs, de a magyar csak a 200 forintosat vette. Az egri piacon is áruló füstölt hús és hentesáru őstermelő barátnőmet hülyének nézik nagyon sok helyen, amikor mehjelenik az áraival. Mondta, a húsnak ára van. A kedves vásárló mondja, neki óccsó kell. A magyarnak nem a minőség számít, hanem az ár. Mert dolgozva a napi nyolc órás munkáért kapott fizetéséből NEM tud megélni. A fizetés felét az állam elveszi.
lusta
Hülyeség. Már annak idején, mikor volt már, Gráf a nagy ünnepi bevásárlások kapcsán mondta, hogy 200 forintos virsli nincs, de a magyar csak a 200 forintosat vette. Az egri piacon is áruló füstölt hús és hentesáru őstermelő barátnőmet hülyének nézik nagyon sok helyen, amikor mehjelenik az áraival. Mondta, a húsnak ára van. A kedves vásárló mondja, neki óccsó kell. A magyarnak nem a minőség számít, hanem az ár. Mert dolgozva a napi nyolc órás munkáért kapott fizetéséből NEM tud megélni. A fizetés felét az állam elveszi.
szaboria1
Csak az itthon gyártott Danone terméket hasonlítsák össze a Francia országba gyártottal és meglepődnének. Vettem olcsóbb gyümölcsös joghurtot na abba volt gyümölcs a danonéba csak imitt amott van már. Amikor újítanak akkor még van benne valami de aztán szép lassan csökken a hozzáadott termék. Sajnos tapasztalatom, hogy a befutott márka nevűek terméke semmivel nem jobb csak a nevét fizetjük meg.
Desischado
Megjegyzem, mosószer, öblítő, és más termékeket sem ártana vizsgálni!
Eladott Ország
Azért a rosszabb árúval kapcsolatban az alábbi kiegészítés is szükséges, hogy teljesebb legyen a parasztvakítás vagy a néphülyítés. A felcsúti Disneylandes királyunk nem ígért semmit, már arra se méltatja a népet, hogy valami programfélét összehozzon, neki mindenki ellenség. Ellenség: IMF, aztán a bankok, aztán Németország, aztán az egész magyar orbándemokráciát meg nem értő EU, aztán a közműcégek, aztán már az USA is, aztán láss csodát, most éppen a Tesco! . És a hű királyfanok észre sem veszik, hogy csak addig skandálják, hogy valaki éppen ellenség, míg királyunk a királyi tévében skandálja egy fél évig, hogy éppen ki az ellenség! Az orbáni rendszer az állandó gyűlöletkeltésre épül: mindig utálni kell valakit, mert akkor Orbán lehet a “megmentő”… és a magyaroknak mindez fel sem tűnik… A Tesco ellenség, de a győri Audi és a kecskeméti Mercedes, melyeknek már vagy 100 milliárdos állami támogatást nyújtott ezidáig összesen a magyar állam, na ők nem ellenség, most csak a Tesco! Mert egy időben mindig csak egy ellenség kell…
Eladott Ország
index.hu/belfold/2014/03/24/zsigo_negyszer_korbeautozta_a_foldet_baja_penzen/
Nagyon üdvözöljük Zsigó Róbert, a tárca élelmiszer-felügyeleti államtitkárának a magyar emberekért tett áldozatos tevékenységét, de azért ő szarát is helyre kéne tenni mely régóta bűzlik, mint a romlott élelmiszer. Zsigó négyszer kerülte meg a Földet Baja pénzén.
Jól meghajtotta hivatali Škodáját Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő az elmúlt három évben. A legjobban kereső parlamenti képviselők felső 10 százalékába tartozó Zsigó Róbert nemcsak az országgyűléstől kapott jelentős támogatást az utazásaira, hanem Baja városától is. A Zsigó vezette önkormányzat 2010-ben engedélyezte, hogy a Superbet magánútjaira is használhassa: 2013 végére össze is jött 163 000 kilométer. A több mint 4 milliós üzemanyagszámla nem szerepel a vagyonnyilatkozataiban. Azaz az osztályharcot a pénzlopásnál is meg kell kezdeni és el kellene számolni a párhuzamosan finanszíroztatta utazásait is, mert ez a polgári-keresztényi erkölccsel összeegyezhetetlen, marxista szóhasználattal élve antagonisztikus.
1magyar
Konkrétan az Ariel mosóport tudom, hogy itthon rosszabb mert régen volt ismerős kamionos aki hozott kintről és az bizony szépen mosott.
Az itthoni ugyanolyan mint bármelyik más.Csak az ára drágább.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.