A német rendőrség 2017 januárjában kereste meg a magyar hatóságot azzal, hogy segítsen felkutatni egy iraki állampolgárt. A férfi a gyanú szerint 2016. november 13-án Hamburgban megerőszakolt egy 13 éves kislányt, majd eltűnt, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

A férfi a magyar rendőrök adatai szerint 2016. november 17-én vonaton érkezett Magyarországra, elmondása szerint azért, mert Németországban nem bírálták el megfelelő gyorsasággal az ügyét. Mivel személyazonossága és egyéb körülményei tisztázatlanok voltak, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal menekültügyi őrizetét rendelte el.

Magyarországon kapták el az irakit, aki kislányt erőszakolt meg Németországban

A férfi Németországban álnevet használt, de a fényképfelvételek és ujjnyomatlapok alapján a magyar rendőrök azt állapították meg, hogy a Magyarországon 2016. november 18-án nyilvántartásba vett 29 éves C. Ali D-t keresik a német rendőrök.

A férfit Magyarországra érkezése után a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban helyezték el. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei 2017. február 17-én elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.