Ez derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Míg a svédek átlagosan évente 3 alkalommal keresnek fel orvost, a magyarok 12-szer.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint ennek az az oka, hogy nálunk könnyű bejutni az alapellátásba és a kórházakba is.

(RTL Híradó)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
A beteg sokszor nem is menne a rendelő közelébe, de mennie kell.
A háziorvos két max. három hónapra írhatja fel a standard gyógyszereket. Ez már 6 - 4 orvos beteg találkozás éves szinten, évről - évre. Ha olyan gyógyszerről van szó, amit csak a szakorvos írhat fel, akkor ott is hasonló a helyzet, Illetve van lehetőség egy évre ledelegálnia a felírást a háziorvosnak, így ez csak évi 1 orvos beteg találkozás szakellátásonként. Természetesen ez idő orvosnak, betegnek egyaránt, amit lehetne csökkenteni egy olyan rendszerrel, ahol a krónikus betegek standard gyógyszereit legalább egy évre fel lehetne írni valamilyen formában. Az éves kontroll viszont kellene.
Ebben az esetben több idő jutna az akut esetekre.
Komolyabb súlyt kellene fektetni a szűrővizsgálatokra.
A kombinált, modern gyógyszerek hatásosabbak az esetek zömében, logikus lenne a mielőbbi befogadásuk és magasabb támogatásuk.
Fejleszteni, szélesíteni kellene az egy napos ellátások körét. Ezt azonban befolyásolja a betegek környezete, otthoni ellátásának a lehetőségei.
Lényeges lenne, ha a betegség kezdetén időben orvoshoz tudna fordulni a beteg, nem csak akkor, amikor már kialakulnak a szövődmények. Ebben az esetben hosszadalmasabb, költségesebb, bizonytalanabb a gyógyulás!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Mert a magyar munkavállalókat teszik tönkre legjobban éhbérért.
Szókrakész
Mert a svédeket nem kemtrélezik tele, ahogy a magyart.
Valakiknek nagyon kell ez az ország, hogy szabályos népirtás folyik.
Kemtrél(baktériumok, vírusok, alu, bárium, stb a levegőben)
Káliumozott só
Fluoridos víz
Lebutított oktatás
Virtuális egészségügy
.,
.
.
.

A hülyéket megkérem ne is válaszoljanak.
Náluk már hat a fent leírtak turmixa.
cikicakk55
Ebből is csak az jön le,hogy Magyarországon a legrosszabbak az életkörülmények.A Magyarok nem tudják megvenni az egészséges,ám nagyon drága alaptermékeket, gyümölcsöket,nem tudják a gyógyszereiket kiváltani,ezért gyakran kerülnek kórházba. Érdekes,hogy még be nem töltöttem az 50.életévemet,sem a párom( Ő 5 évvel idősebb mint én) sem én,szinte nem is tudtuk ki a körzetorvosunk.Aztán ahogy öregedtünk és ahogy egyre nehezebben jöttünk ki a fizetésünkből,egyre egészségtelenebbül is éltünk. Az 50 éven felüliek,már alapból is fogékonyabbak a betegségekre,de ha ehhez még hozzá jön az egészségtelen táplálkozás, a szmog, az a rengeteg stressz,ami éri az idősebb embereket,megteszi a hatását. Pár év alatt szinte ronccsá váltunk.gyomrunk,emésztő rendszerünk,vérképünk megmutatta,hogy mennyi mérgező anyagot juttatunk a szervezetünkbe,az olcsóbb de károsabb ételekkel. Az egyensúlyozás,hogy most melyik csekket tudjuk kicsit arrébb tolni? Együnk csak egy héten egyszer húsos ételt,mert a gyereknek legalább egyszer egy héten ennie kéne,hét közben meg kap az iskolában. ,Melyik gyógyszert ne váltsuk ki,? Arról nem beszélve,hogy minden háztartási gépünk már annyira öreg,hogy bár melyik nap bemondhatja az unalmast.betegen kézzel mosni nagyon nehéz.Arról nem beszélve,hogy ebben a hidegben hol szárad meg a ruha,mivel nincs sok cserére lehetőség.Szóval nem csodálkozom,hogy ennek a felmérésnek ilyen szomorú a végeredménye. Sajnos a ma még fiatalokat is eléri ez a nyavalya,csak lehet,hogy Ők már 40 évesen megismerkednek a körzetorvosukkal.
nyanya001
Nagyon könnyen.
A szemészetre június elejére kaptam időpontot januárban.
Egyébként meg az idejét sem tudom mikor voltam orvosnál.
vadsanca
Vezessék be M.o.-on is a nyugati munkamorált, ugyanazért a béréért!! Talán kevesebben lesznek betegek.
Ami a legfontosabb, nem kell kihajtani a melósok belét!
Nessy
A beteg sokszor nem is menne a rendelő közelébe, de mennie kell.
A háziorvos két max. három hónapra írhatja fel a standard gyógyszereket. Ez már 6 - 4 orvos beteg találkozás éves szinten, évről - évre. Ha olyan gyógyszerről van szó, amit csak a szakorvos írhat fel, akkor ott is hasonló a helyzet, Illetve van lehetőség egy évre ledelegálnia a felírást a háziorvosnak, így ez csak évi 1 orvos beteg találkozás szakellátásonként. Természetesen ez idő orvosnak, betegnek egyaránt, amit lehetne csökkenteni egy olyan rendszerrel, ahol a krónikus betegek standard gyógyszereit legalább egy évre fel lehetne írni valamilyen formában. Az éves kontroll viszont kellene.
Ebben az esetben több idő jutna az akut esetekre.
Komolyabb súlyt kellene fektetni a szűrővizsgálatokra.
A kombinált, modern gyógyszerek hatásosabbak az esetek zömében, logikus lenne a mielőbbi befogadásuk és magasabb támogatásuk.
Fejleszteni, szélesíteni kellene az egy napos ellátások körét. Ezt azonban befolyásolja a betegek környezete, otthoni ellátásának a lehetőségei.
Lényeges lenne, ha a betegség kezdetén időben orvoshoz tudna fordulni a beteg, nem csak akkor, amikor már kialakulnak a szövődmények. Ebben az esetben hosszadalmasabb, költségesebb, bizonytalanabb a gyógyulás!
quadrocopter
Mert a magyarokat elkapta a rezsim- szindróma! Ezt csak demokráciával lehet kezelni!
Borsodi
Vajon miért? Pedig annyira jó itt az élet? Mindenkinek megvan a nyugalma.Biztos háttere,munka helye.változatos étrendje .egyik nap eszik, másnap nem.Mi felénk a szegények a mustáros kenyeret fő ételnek eszik..Kánoán van.
nepszava.com/2012/08/magyarorszag/ehezes-magyarorszagon.html
aremy
@Borsodi: ki felejtetted mindenkinek a minimum 10millás megtakarítását!
Sziszifusz
A magyarok azért járnak évente átlagosan 12-szer orvosnál. mert ott kimondottan jól érzik magukat. Nem azért, mert arra kényszerből kerül sor.
Miután, sokszor órákig álldogálva, várnak a sorukra nagy öröm, amikor bejutva az orvoshoz onnan már pár perc után szabadulhatnak.
justhpeter
@Sziszifusz: Ez már olyan emberminisztériumi válasz volt. Olyan Rétváris. Nyertél.
1magyar
@Sziszifusz: Gondolják ezt a hülyék - mi?
emerencia
@1magyar: Pontosan. Amikor német multinál dolgoztam feltűnt, hogy a német kollégák pl. minden egyes alkalommal leültek, ha a munka megkívánta. Nekünk ez már nem adatott meg. Aztán megtaláltam az intraneten egy oktató filmet. Ugyanaz a munkakör, ugyanaz a cég, ugyanaz a munka. Csak éppen a munkakörülmények nem ugyanazok. A nagyobb fizetésről, a két ország szociális hálójáról, egészségügyi ellátásáról, munkarehabilitációjáról már nem is beszélve. Mégis nekem vágta valaki a fejemhez nemrégen, (nem a neten, a való életben) hogy bezzeg Németországban is 65 éves a nyugdíjkorhatár és mégsem sipítozik ez ellen senki.
emerencia
@cikicakk55: Millióknak adatik meg hasonló életút. Ez nem a mi szégyenük, hanem azoké, akik ilyen szomorú hellyé tették ezt az országot!
cikicakk55
@emerencia: Én nem is szégyenlem magam,hogy 62 éves koromra betegségek sorait vagyok kénytelen elviselni.Minden hónapban mennem kell gyógyszert felíratni.Ez évi 12 alkalom.Neurológiai, pszichiátriai javallatot kell kérnem fél évente.Ez 4 orvosi látogatás.Ízületi,reumatológiai betegségem miatt gyakran kell heti 2 alkalommal fiziko terápiára járnom.Egyik betegségemet sem a saját hibámból kaptam.Epilepsziám egy kullancs csípés miatti agyhártya gyulladásból maradt vissza. Pánik betegségem az epilepszia váltotta ki. A reumatológiai betegségemet az évtizedekig tartó ápolónői munka, a rengeteg rohangálás, a magatehetetlen betegek emelkedése okozta.Soha nem ittam,nem dohányoztam,nem kábítószereztem.Az életkorom és a véletlenek egybe esése.Igaz,hogy a kullancs csípést az EU-nak is köszönhetem,mert ők tiltották be a szúnyogirtással egybe kötött kullancs irtást.Az egészségügy szétdúlását,lezüllesztését sem én okoztam.Akik ezt tették az egészségüggyel,azok ha betegek,akkor magánorvoshoz járnak és nem rúgják ki őket,ha otthon maradnak,mert betegek.
szaboria1
Ma azért van még több beteg magyar országban, mert az élet színvonalunk a nyugatihoz viszonyítva a béka segge alatt van.
CsipkeRózsa
Ennek az első oka az, hogy a magyarok egészsége rosszabb, mint a többi tagországban.
Sokkal egészségtelenebb az életmódunk, az étkezésünk, rossz a közérzetünk.

Szórakozásból, vagy a "könnyű bejutás" miatt senki nem járna orvoshoz.
emerencia
@cikicakk55: Azt akarják elérni, hogy bűntudatunk legyen akkor is, ha nem tehetünk a betegségünkről. Egy időben pl. azzal ostorozták az embereket, hogy túl sok gyógyszert fogyasztanak. Az senkit nem érdekel, hogy a megfelelő orvosi ellátás és a pénzhiány miatt kiváltatlan gyógyszerek következményeként sok embernek egyre rosszabbodik az állapota.
cikicakk55
@emerencia: Ez csak egy kifogás nekik,hogy mi sok gyógyszert szedünk.nagyon is érdekük,főleg a gyógyszer lobbiknak,hogy mi sok gyógyszert szedjünk.Hidd el,hogy szerintem a politikusok legnagyobb része érdekelt a gyógyszeriparban.Van tulajdon részük benne egész biztos.Pártfüggetlenül az az érdekük,hogy két pofára zabáljuk a gyógyszert.Duplán is érdekük,mert akkor hamarabb patkolunk el és nem kell annyi nyugdíjat kifizetni,a másik meg,hogy a gyógyszer cégek milliárdjaiból az ő bankszámlájuk is dagad.Csak egy példát mondok. Magyarországon a 7,2 cukor eredmény már cukorbetegségnek számít.gyógyszert,injekciót kell az ilyen embereknek szedni.Mint tudjuk a cukrosok gyógyszere nagyon drága, a diétájukról már nem is beszélve. Ausztriában a 10,1 nél kezdődik a cukorbetegség,de ott ennyinél még nincs gyógyszerezés,sem cukormentes diéta,csak egyszerű diéta.Pedig ott is ott a gyógyszer lobbi,csak az ország vezetésének nem annyira érdeke,hogy pusztuljon az Osztrák.
papa.49
Mindent leírtatok DE akkor miért zokog az egészségügyi állattitkár, hogy nem mennek az emberek szűrésre, akkor miért van az hogy a tévében minden nap este 10 percenként gyógyszer reklámot kell nézni???
Valaki hazudik megint egy ordas nagyot, egyébként akinek krónikus betegsége van az havonta mehet a háziorvosához a gyógyszereit felíratni, mert pl. inzulint, meg a hozzátartozó egyéb dolgokat, vérnyomás csökkentőt, csak 1 hónapra ír ki az orvos::::::
Akkor ki is generálja ezt a sok ,,látogatást,,???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.