A Momentum vezetője és Fürjes Balázs, az olimpiáért felelős kormánybiztos a Corvinus egyetemen vitázott szerda este, amikor megkapták a hírt a visszalépésről. Az Index a fórum után készített velük interjút.

Szakadék tátong az emberek és a politikusok között, Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője szerint azzal, hogy Orbán Viktorék visszaléptették Magyarországot az olimpiai pályázattól, azzal sokakat sértettek meg – még azokat is, akik az olimpia megrendezése mellett törtek lándzsát.

Fekete-Győr úgy látja, végre úgy érezhették az emberek, hogy újra részei a politikának, amiből az utóbbi években fokozatosan ki lettek zárva, mert nem érdeke ez a kormánynak, 2015-ben ezért sem volt népszavazás. Szomorú, hogy nem lesz ebből népszavazás, az emberek nem tudnak vitatkozni, hogy milyen Magyarországot szeretnének, mert a politika megvonta tőlük ezt a lehetőséget – tette hozzá.

Fürjes szerint soha ilyen közel nem volt még az olimpia, de a finisben adták fel. Ő arról beszélt az Indexnek, hogy még ő hívta az ellenzéki képviselőket, hogy legyen vita az olimpiáról. Fürjes úgy látja, megbomlott a politikai és a társadalmi egység, ami kellett volna az olimpiához. Hozzátette, reméli, hogy lesznek még viták a jövőben a kérdésről.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
A fideSS-kdnp gyakorlatilag csak azt bizonyította, hogy civil kezdeményezésre nem lehetséges népszavazás Magyarországon. A lehető leggyorsabb sírásása ez a kormánypártoknak, amit a beszari miniszterelnök vezetésével végig is visznek.
Javasolt gyógyszer a válságra: kezdeményezzenek a civilek Paks II-ről népszavazást. A fideSS-kdnp ezt a nemzetközi szerződésre és a napsütéses szivárványra hivatkozással el fogja utasítani, mint minden más civil kezdeményezést, amire választ a jövő évi választáson lehet majd adni.
human
Politikai egység biztos volt, de társadalmi nem.
almalibre
Magyar ország vérge visszahúzódhat a komfortzónájába: “Kicsi ország vagyunk, nem vagyunk képesek komoly dolgokra, szolgasors a miénk, abban vagyunk jók.” Gratulálok!
Sámannus
Orbán ámokfutása tíz éve folyik. Első pillanattól kezdve a harács volt a szempont számára csak eszköz volt a népszavazás a hatalom felé. Egy pillanatig sem volt benne emberséges jóindulat.
Mára már csak lavíroz a szavakon, miközben visszaél a maradék bizalommal is.
Nessy
Aztán, az általuk anno megtartatott népszavazás mit ért? Nincs vizitdíj, van lerobbant egészségügy, paraszolvencia, végtelen várólista,pénz kivonás, magas "hozzájárulás", ami a költségvetés része, arra használják, amire akarják.
Nincs tandíj? 2000 - 6000 forint/ hó helyett százezrek szemeszterenként, minimális számú "nem fizetős" diák. Ösztöndíj??
human
@almalibre: Hát ha neked csak annyi maradt meg, hogy ne legyen olimpia, akkor sok mindenből kimaradtál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.