Csütörtökön rántotta le a leplet a Momentum Mozgalom a következő tervéről. A sikeres Nolimpia kampány után azt szeretnék elérni, hogy a kormány nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat.

Török Gábor elemző az MNO-nak elmondta: egyelőre nem világos, hogy a Momentum népszavazást tervezne-e ebben a kérdésben, de nem zárható ki.

A kormány már több alkalommal is bizonyította, hogy ilyen esetekben könnyen zavarba hozható és meghátrálásra kényszeríthető”

– vélekedett a szakértő.

A megszólaltatott elemzők egyetértenek abban, hogy a titkosítás feloldása vegyesen hatna a politikai pártokra, és bár a kormánypártból többen is az akták felfedése mellett tették le voksukat (például Lázár János, Gulyás Gergely, Hoffmann Rózsa, Bencsik János, Balog Zoltán), 

a legsúlyosabb csapást a magát harcos antikommunistaként beállító a Fidesz-KDNP szenvedné el

- mondta Ungváry Krisztián történész.

A nyilvánosságra hozatal mellett egyébként ezeket az ellenérveket szokták felhozni:

1. Nem lehet biztosan tudni, hogy ki az, aki önként vállalta a besúgást, és ki az, akit megzsaroltak előtte.

2. Amennyiben egy titkosszolgálat kiadja az ügynökeinek a nevét, a jövőben mindig fel fog merülni annak a veszélye, hogy valamikor ezeket az adatokat nyilvánosságra hozzák majd.

3. Ma már Magyarországon nem is létezik teljes ügynöklista, mert annak egy részét a múltban megsemmisítették, kivettek, betettek neveket.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

BALKÁN KOBRA
Apu is meg anyu is D-209-szerű KÉPZŐDMÉNY VOLT?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
..."azt szeretnék elérni, hogy a kormány nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat."...

itt a krimóban szabadszemmel is látható összegben fogadtunk, hogy soha nem fogják nyílvánosságra hozni az aktákat...van olyan reménykedő, aki hisz a fiatalok akciójában..
mi öreg alkeszok már tudjuk, hogy az igazság odaát van...
(valahol egy füstös szoba mélyén már el is készült a személyreszabott kicsinálási terv)
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...ugyértve férjhez mentél a feleségedhez ?
...és nem gondoltam, hogy besúgó lettél volna, csak ha már megemlítetted és odaköltözéseddel egyidőben már meg is tudtad a besúgók pontos létszámát hát ez kíváncsivá tett...:)
magyarbakancs
@Csizmás Kond: A hivatalba dolgoztam kezembe akadt az irat .
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...akkoriban még nem akadhattak a kezedbe...
kiscsillag66
@magyarbakancs: Nyílván félnek a felszínre hozni a listát. Még ők is meglepődnének, de nagyon.
Lepényleső
Vajon miért? A végén még a kiebrudalt stróman-nak lesz igaza?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.