Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – közölte az Automax Szerviz Kft. márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Nagy Tibor, a cég ügyvezetője elmondta, mivel a biztonságon spóroló autósok inkább téli gumival járnak egész évben, így jóval kisebb a kockázat, mintha egész évben nyári gumit használnának.

A mintegy négyezer sofőr részvételével januárban készült kutatásból az is kiderült, minél öregebb egy gépjármű, annál valószínűbb, hogy tulajdonosa ugyanazzal az egyévszakos abronccsal közlekedik télen-nyáron.

A kereskedő szerint a gumik megfelelő tapadása életkoruktól is függ, a gyártástól számítva 10, felszereléstől számítva 5 évig használhatók biztonságosan. Ezenkívül fontos a profilmélység, amit a jogszabály 1,6 milliméterben határoz meg. A felmérés eredményei szerint a nyári gumira váltását az autósok 90 százaléka a hőmérséklettől teszi függővé, 56 százalékuk van tisztában azzal, hogy tartósan 7 fok feletti átlaghőmérséklet esetén érdemes cserélni.

Az Automax az elmúlt három évben több mint 2 millió új gumiabroncsot értékesített, a cég árbevétele 2015-ben 190,4 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 206,56 millióról, adózott eredménye 64,96 millió forintról 39,48 millió forintra csökkent.

A piaci értékesítési adatok szerint 2014-ről 2015-re a téli gumiabroncs-piac 0,2 százalékkal nőtt Magyarországon, nyári és téli gumiabroncsból összesen 2,4 millió újat értékesítettek.

Tavaly az összes eladott gumiabroncs 52 százaléka volt téli, 48 százaléka nyári. A téli gumi ára többnyire 10 és 35 ezer forint közötti, ami mérettől és típustól függ. Négyévszakos abroncsot az autósok kevesebb mint 3 százaléka, javarészt férfiak használnak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."a cég árbevétele 2015-ben 190,4 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 206,56 millióról, adózott eredménye 64,96 millió forintról 39,48 millió forintra csökkent."...

itt van az eb elhantolva...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."a cég árbevétele 2015-ben 190,4 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 206,56 millióról, adózott eredménye 64,96 millió forintról 39,48 millió forintra csökkent."...

itt van az eb elhantolva...
Csizmás Kond
Az évszaknak megfelelő kifejezés kissé sántít.
Amúgy aki nem használja az autóját túl sokat annak nemigazán éri meg a téli-nyári szerelés.
Lepényleső
...és rengeteg pocsék ember véli magáról,hogy politikus,holott köztörvényes bűnöző?
justhpeter
... és rengeteg embert nem tanítottak meg autót vezetni...
Equus
tavaszi autóellenőrzést. Mindenkinek vadiúj nyári gumit. Akinek nincs, 150.000 Ft pénzbírság vagy 150 nap elzárás.
HowlingWolf
Korábban Karlovitz Kristóf tudású és tapasztalatokkal rendelkezőautós újságíró azt mondta egy a téli/nyári gumikérdésre, hogy aki keveset (évi 5000 km) használja az autóját, annak nem érdemes 2 garnitúra gumit tartania. Bőven elég egy garnitúra téli gumi. Ekkora futásteljesítmény nem jár olyan jelentős kopással nyáron, viszont nem kell téli gumit külön beszerezni súlyos tízezrekért.
Eladott Ország
"Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén." De a szexnél vigyázni kell ha lukas a gumi, fő a biztonság!
simmering73
Ésszel kéne vezetni és akkor elég egy garnitúra is. Én 1981-től vezetek "nyári" gumival és még sosem volt balesetem. Pedig abban az időben voltak még nagy telek és Budapest útjai is sokszor a hó fogságában voltak. Ha viszont nincs ész, akkor a téli gumi sem menti meg az embert.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.