Szinte már a Fidesz kampányol a Momentum mellett, akkora igyekezettel próbálják őket megzavarni mindenhol.

Komáromban sem bírt magával a kormánypárt és támogatói, a Momentum Mozgalom ottani fórumát három fiatal zavarta meg egy molinóval, a helyi fideszes önkormányzat főtanácsadója pedig egyenként fotózta végig a fórum résztvevőit – olvasható a 444 cikkében.

A komáromi fórumra bevonuló kormánypárti fiatalok a cikk szerint már jó néhány, ellenzéket lejáratni megpróbáló Fidesz-szeánszon is ott voltak, ám az újságírók kérdéseire azt válaszolták, ők csupán egy baráti társaság, akik a Momentum minden vidéki fórumán részt fognak venni, mert szerintük a mozgalom egyik tagjának évekkel ezelőtti írása sérti a vidékieket. (Az írásról a Momentum tagjai már Szegeden is elmondták, hogy az csak egy ironikus szatíra volt a fennhéjázó budapestiek ellen Mécs Jánostól.) A háromfős ellenzők egy másik kérdésre azt állították, hogy minden útjukra ők dobják össze a benzinpénzt.

A Momentum szegedi fórumán történtekről ebben a cikkben olvashatnak bővebben:

 Fidelitasos aktivista zavarta meg a Momentum rendezvényét

A fórumon a 444 cikke szerint a komáromi fideszes önkormányzat főtanácsadója, Radics Gábor minden helyi résztvevőt lefotózott, majd leült az egyik munkacsoport asztalához beszélgetni a világ dolgairól.

A Momentum Mozgalom az ellenük tüntető három fiatalnak a Facebook-oldalán dobta föl az ötletet, hogy ha már úgyis minden vidéki fórumukra elmennek, akkor spórolva a benzinpénzen és a környezetet sem terhelve fölöslegesen, elviszik őket is, és az utazás alatt van idejük beszélgetni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Sok Fidelitászos így kezdte pályafutását, pl.: Rogán Antal, Szíjjártó Péter, Gulyás Gergely.
Az új tagok is rájöttek, hogy ez az út vezetheti őket a győzelemhez.
Dr plágium
Szerintem fizetik őket, mert be vannak szarva... a fotó pedig, hát lehet hogy menni fog a fekete autó
elnyomott
Remélem, bírják a gyűrődést a momentumosok. Nagyon drukkolok nekik.
quadrocopter
Ennek a koszos Radicsnak, miért nem nyomták le a torkán a fényképezőt?
Ki járult hozzá a fotózásához?
Mocskos rezsim hozza a formáját!
Köb Jani
@quadrocopter: Ez a demokráciába természetes, aki közúton közterületen közbotrányt okozva viselkedik azt le kell fényképezni maga a fénykép hátterében Fidelitas felírat ad okot a közbotránynak.
quadrocopter
@Köb Jani: Akkor csak a 3 darab Fidelitf@szost kellett volna lefotózni, nem?
Nessy
Tisztelt Uram!
65 évvel el van maradva! Már lefüggönyzött pobeda sincs, a bőrkabát sem divat, és a fotóhoz nem közszereplő esetében engedély kell.
sentinel216
@elnyomott: Csak attól tartok, kicsit túltolják a dolgot a legények. Hordozzák ezeket a becsomagolt valamiket körbe - körbe a városban, elmondják a győzelem statisztikáit. Van aki elhiszi, van aki kételkedik, hogy mi van azokban a csomagokban. Nyilas Misi is pakkot kapott, de ő legalább ki is nyitotta. Böszörményinek - a fideszesnek - sikerült is kilopni a bokszot belőle. Föl is falta, azon nyomban. Tehát, kedves fiatalok, jöhet a következő lépés! A mutogatástól nem mennek előre a dolgok.
mekkelek
Ajaj a vezír lefosta a bokáját nagy a riadalom... ez nem az az ellenzék amelyiket rövid pórázon tart és a tenyerébôl eszik.
cs.n.
@quadrocopter: "A közmédia riporterének még – szép kis szereptévesztésben, vagy talán pont a munkáját végezve – arra is jutott ideje, hogy védelmébe vegye az egyik tiltakozót, aki nem akarta, hogy az Index fotósa lefotózza"
A tiltakozó tiltakozott a fotózás ellen, a pártmédia persze a védelmére kelt. A nem tiltakozó résztvevőket meg nyugodtan fotózgathatta a helyi pártfiszfasz. Nevetséges. Lenne, mondjuk egy vígjátéksorozatban. A magyar közélet 2017-es évadjában inkább szánalmasnak tűnik.
volvós
Ha én a Momentum tagja lennék, a kollegáimmal
azon röhögnénk, hogy a 3 fotós hogy törölgeti a vérzö
homlokát a törött, begipszelt kezével...aztán összesöpörhetnék
a fényképezögép - darabkákat a földön...:-)))))
vitriol
kubatov már pontos listával készül 2018-ra.
hetöndöe
Eklatens pédája a politikai kultúra,demokrácia értelmezésének különbsége.Egy fityfaszos rendezvényen egy DK-ás fél percig sem fotózhatna illetve beszélhetne,mert sűrű köpködések közepette kivezetnék,vagy tán meg is vernék.
mekkelek
@vitriol: EU-s pénzbôl adatbázist építenek és a kormányablakoknál lehet majd jelenteni :)
human
Joguk van tiltakozni. Az más kérdés, hogy már Szegeden elmondták nekik hogy ami ellen tiltakoznak az nem létező dolog. Hogy még így is tiltakoznak, hát csak magukat járatják le.
A fotózással szerintem csupán az volt a cél, hogy híre menjen és ne merjenek az emberek elmenni a Momentum rendezvényeire az emberek, tartva attól, hogy összeírják őket mint jó pártállamokban szokás. Igazából ez számomra felháborítóbb, mint a molinózás.
Tornyai
Nem lehetne ezt a Fideszes bandát kirugdosni a teremből.
moareka
@hetöndöe: teljesen igazad van! Ami pedig az illeti, hogy ki megy el a Momentumos rendezvényekre, az, aki akar...A szegedi rendezvény tele volt fiatallal, és ez a jó, mehetnek a sóhivatalba a listázással. Az a három nyugdíjas, meg aki osztogatta a szórólapjaikat, nyilván valamelyiknek a nagyanyja, vagy nagyapja volt, vagy egy imaláncos a sok közül...
F_Viktor
A cikket elolvasva legeloszor Nemetorszag jutott eszembe. Nemetorszag, az 1920-as evek eleje. Amikor hitler SA legenyei altal alandosultak a baloldali partok gyulesein a kiprovokalt verekedesek...
gulyasgyula
@human: ..HOGY KI FOTÓZOTT ÉS MIÉRT TALÁN A CIKK ÍRÓJA TUDJA ==MERT KOMÁROMBAN NINCS --RADICS GÁBOR NEVŰ FŐTANÁCSADÓ ==..SŐT NINCS EGYÁLTALÁN FŐTANÁCSADÓ ...VAN A USZÍTÓ MÉDIA MINDENÜTT..
F_Viktor
@hetöndöe: Igen, mar 7 eve arra haladunk.
Totalis hatalom, diktatura, megfelelmites.

Mert az ifju fijjukak celjat nagyon jol irta le @human:
"...az volt a cél, hogy híre menjen és ne merjenek az emberek elmenni a Momentum rendezvényeire az emberek, tartva attól, hogy összeírják őket mint jó pártállamokban szokás."
F_Viktor
@gulyasgyula: Ha tenyleg nincs Komaromban Radics Gyula, vagy nem a helyi fityeszesek fotanacsadoja, akkor mar ma este, de legkesobb holnap reggel ok fognak orditani a cikk miatt.
Addig is te ne kiabalj, kerlek kapcsold ki a Caps Lookot, faj a fulem..,
F_Viktor
@gulyasgyula: Lock, nem look, franya mobil.
Peller Anikó
Nem tudom ha elmennék a geci valamelyik magömlésére amit a válogatott szarháziaknak mega köztévének tart és valami csoda folytán bejutnék, akkor vajon hány fotót készíthetnék a kegyelmes egybegyűlTEKről? Gondolom legfeljebb egyet 1/1000 -es záridővel..
human
@gulyasgyula: Ezt mond már el a Radics Gábornak is:
Radics Gábor önkormányzati főtanácsadó 20/240-65-74 319
(forrás: Komáromi önkormányzat hivatalos oldala) www.komarom.hu/telkonyv.php
És mosd kiabáld ide, hogy BOCSÁNAT, IGAZATOK VOLT!
human
@F_Viktor: Ezt benézte. Fent van a város honlapján telefonszámmal, beosztással. Azért kíváncsi lennék, hogy a @gulyasgyula: miért is tagadta le.
gulyasgyula
@human: ...Bocs , utánna néztem igazatok van ..
Cefi
A vér nem válik vízzé... ugyanígy csinálták az ávh-sok is... oszt' le is lett tépve az arcuk. A fideszállat csickáké is le lesz. Oszt' jónapot.
finn szauna
A fidelitasos kinézetű falloszok, igazából agyilag kagylók.

static.keptelenseg.hu/p/06edc9f421a21bbbc8fa9056bd602401.jpg

(ha hiszed, ha nem, ezek igazából falloszkinézetű kagylók)

i-cdn.embed.ly/1/display/crop?height=300&key=fd92ebbc52fc43fb98f69e50e7893c13&url=http%3A%2F%2Fpropeller.hu%2Fimages%2Fcikk%2F2017_02%2Ffidelitasszeged.jpg&width=636

(ha hiszed, ha nem, ezek igazából falloszkinézetű kagylók)
Cefi
Úgy döntöttünk a srácokkal, mi is elmegyünk egy momentum rendezvényre. Mivel csúszósak az utak, majd egy-két tanácsadó el fog csúszni. Én nem, a Martens nem csúszik.
magyarbakancs
"Fideszes tanácsadó fotózta a Momentum komáromi fórumának hallgatóit"
Kedves jó anyukád tetves na azt fotózzad.
Engem lefotóznál az arc szerkezetedet át alakítanám.
Kutyuska
Szerintem az erőszaknál hosszú távon hatásosabb lenne, ha a Momentumosok előre hívnák a Fidelitasosokat maguk mellé és a jelenlévők kérdéseket tennének fel nekik bármivel kapcsolatban, amit a kormány és a Fidesz-KDNP 2010 óta művel.
Addig nem kellene kiengedni őket (ha már odamentek fotózni), míg nem válaszolnak és nem mondják el a véleményüket az ott lévők által felvetett ügyekről.
Természetesen filmre venni mindent, utána pedig egy-két olyan TV-nek átadni a felvételeket, akik biztosan le is adják.
Eladott Ország
A kommunista KISZ­ titkárokból meggyőződéses liberálissá, szabadelvű liberálisokból pedig polgári­- keresztény- nemzeti vérpopulista­ demagóg illiberálisokká átvedlett köpönyegforgatók
bandájának utódszervezete a fidelitas. Inkább menjenek a jogelőd Goebbels Tónihoz, majd vetélkedőt szervez nekik, "Ki tud többet a Szovjetúnióról", az egykori ifjúkommunista szarjankó igen járatos benne.
Aki Én
Nem nagyon értem, miért kell ország-világ előtt tacepaón hirdetni, hogy buták az iróniához (is).
human
@Aki Én: A célközönség azt sem tudja mi az irónia. Ez a fideszes keménymag, ami ne elemez, kritizál csak átveszi a központból küldött új adatot.
telegdilaci
Nem is lehet, mást várni a sunyi hitvány Fidesz,nem tűri az ellentmondást,csak az a jó amit ők akarnak! mocskos férgek! én biztosan pofán vágtam volna amelyik Fityiszes ugatott!
namihami
Vajon az előadás helyszínénél miért nem tudták ezt a ""fotóművészt"" néhány baráti ""kattintással"" a helyére tenni és a gépből a kártyát, persze véletlenül, kivenni? A harmadik hasonló ""fotóséta"" után, persze a fent jelzett tevékenység aktív gyakorlása mellett, majd csak meggondolná, hogy a fotóhobbijának hol, kikről és mikor éljen.
Edmond Dantes
A Fidelitasz felélesztette a "fényes szelek" mozgalmát.Nekik hetven évvel ezelőtt legalább volt lendületük,nyomatékuk(figyelem:momentumuk!!!),ezek viszont csak fényes szellentések.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.