A politikai pozíciófoglalás gyötrelmei látszanak utolérni a Momentum Mozgalmat. Felvetve, Rejtő után szabadon azt a kérdést is, hogy mennyire Prücskök ezek a prücskök. Miközben a Fidesz láthatóan beszállt a mozgalom népszerűsítésébe. Legalább is egyet érthetünk abban, hogy komoly reklámot jelent a kormánypárti trollkodás. Elsőre. Aztán mégsem. A troll-akciók alapját különben jól ismert jelenségek képezhetik. Az egyik az, hogy az emberek általában rühellik, ha a magánvéleményük megjelenítése közben fényképezik őket. Nem véletlenül. S azért nem véletlenül, mert hazánkban szinte történelmi hagyománya van annak, hogy ezzel sokszor és sokan éltek vissza. Gyakorlatilag rendszerektől függetlenül. Mert egy diktatórikus munkahelyi vezető is elegendő ahhoz, hogy valaki tartósan gödörbe kerüljön. Még akár munkahelyi kérdések kapcsán is. A recept egyszerű. Gondoljuk el, hogy egy cég hétvégi nagytakarítást hirdet, féregtelenítéssel összekapcsolva. Jó indok ez arra, hogy mindenkivel mindent...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
A cikked nagyon jo, de miert pont a Momentumnak kellene egy utos programmal eloallnia? mert vegulis valoban nem artana, ha lenne nekik programjuk, DE nem lenne elvarhato ugyanez a szazeves partoktol, mint pl. mszp???
Ezt egeszen komolyan kerdezem. EGyedul a Momentum es a Ketfarkuak csinalnak/csinaltak ebben a pillanatban VALAMIT, ami - ha nem is foghato fel programkent - de lehet akar egy kiindulasi pont is.
Miert a fidesz hogy kezdte? Talan onalloan? Nem az szdsz hatan? Nem torgyan hatan? Es mi is volt az ONALLO programjuk?
Csak nekik megvolt az az elonyuk, hogy senki sem tamadta oket annyira, mint ahogy ok tamadjak mar 7. eve mindegyik partot, akik megprobalnak ellenuk felszolalni.
Szoval igen, nagy besugo nemzet vagyunk, ahol a hazmesterek elet-halal urai lehettek, - sajat tapasztalat 56 utan a korfolyosos pesti berhazban -, de talan ezt (is) meg kellene tornie azoknak az embereknek, akiknek megiscsak szimpatikus a Momentum, es vegre valakinek el kellene kezdeni tamogatni ezeket a fiatalokat.
Viszont ha egy fenykepezestol visszariad a magyar, akkor hova is jutottunk erkolcsileg?
Es ha eppen ezert - mert gyavan meghatralnak most egy kameratol - megiscsak orban es a fidesz jon be 2018-ban, akkor senkinek nem lesz joga egyetlen zokszoval sem panaszkodni, mert belephetett volna a Momentum tamogatoi koze.
GeoCravker
@karma1: "DE nem lenne elvarhato ugyanez a szazeves partoktol, mint pl. mszp???"
Már hogy a viharba ne lenne elvárható? Mondtam, írtam valaha, hogy nem elvárható?
A "csináltak valamit", ha belegondolsz nem valami mellé sorakozást takar. A Kétfarkuaktól különben ez sem kevés. Mert a jelen rendszer fonákságait pévézik ki, ami jó. Azért attól, hogy nem szereted a grizestésztát, még éhen halsz, ha pusztán ezt hajtogatod, és nem teszel a tányérba valami mást.
A Momentum csinálása az Olimpia elleni tiltakozás belengetésében a helyén volt. Ott valóban valami ELLEN kellett és lehetett tiltakozni. Nem véletlenül sokan írták alá az "oldaliságtól" függetlenül. De ez nem azonos azzal, hogy Paks, meg ügynök, meg ahsonló. Ez, ahogy tegnap írtam egy másik szálon egy akcionista kezdeményezés volt. Az akciónak vége, ha visszavonják a pályázatot és annyi. A Momentumban ennyi volt. Ha ők úgy gondolják, hogy ez bármi másra elég, akkor pofára fognak esni. Nem miattam, hanem mert az Olimpiai szavazás másról szólt, mint egy pártalapítás. Ha az aláíróknak csak a fele fogja becsapottnak érezni magát, már az is elég, hogy a Momentum elmenjen az Internyet, a CKP és a többiek után. Megmaradhat egy akcionista minoritás, de nem több. Abban pedig a Kétfarkú jobb (na jó, nekem jobban tetszik :-) )
Egyébként hidd el, ezrek, százezrek riadnak vissza egy hivatalos fényképezéstől. Százezreket lehet kiszámíthatóan visszatartani egy ilyen média-hekkel (mert ez nem más, mint egyfajta blöff).
Amúgy igazad van abban, hogy a Fidesz hogy kezdte. De a jelenükkel és nem a multukkal kell ma megmérközni. Ez vagy megy lendületből, vagy sehogy. Nem véletlenül akarnak mindenkit megtorpanásra kényszeríteni. Lendületből meg nehéz bármit csinálni, ha csak azt tudják a követők, hogy mit nem akarnak, de nem, hogy merre akarnak menni. A legkisebb rossz választásának a taktikája vezetett a Fidesz-diktatúrához. Egy leszámolós, ellenséggyártós,programként csak elutasító ellen-diktátumot kináló verziót sem szeretnék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.