Feloszlatta magát az Országos Roma Önkormányzat által létrehozott, korábban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos által vezetett, és több másfél milliárd forintos uniós pályázati pénz szabálytalan elköltésének gyanújába keveredett Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet – tudta meg a RomNet.

A projekttel kapcsolatban a Nemzeti Adó és Vámhivatal éppen két éve folytat nyomozást jelenős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt.  

Az elsősorban roma származású emberek felzárkóztatására létrehozott szervezet

alapító-elnöke Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztos volt, aki csak egy évvel azután mondott le pozíciójáról, hogy a program körüli 1,6 milliárdos csalásgyanú miatt a hatóságok nyomozást rendeltek el.

A kormány eredetileg majdnem 5 milliárd forintot irányzott elő a projekt támogatására, de a belső vizsgálat során szabálytalanságok derültek ki, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszakövetelte az önkormányzat számára kifizetett 1,6 milliárd forintot, és a programtól elvonta a további két és fél milliárdos támogatást.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Lesz-e valaki aki félélőségre vonja, elszámoltatja Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztost ???
Vagy talán kinevezik a lopás kormánybiztosának???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."Bebukott Farkas Flórián biznisze."...

ez volt a konyhapénz...akkor most az ebéd újból lecsókolbász(az olcsóbbikból)
szaboria1
Ezzel akkor a Flórika már nem lesz elszámoltatva.
vonotok
Lesz-e valaki aki félélőségre vonja, elszámoltatja Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztost ???
Vagy talán kinevezik a lopás kormánybiztosának???
relleporp
Ha legalább annyit megköveteltek volna tőle, hogy tudjon írni, meg olvasni, akkor lehet hogy nem történt volna meg ez. De ha egy anaflabétára bízták a másfél milliárdos projektet, akkor nem kell csodálkozni.
Cicamama55
Elszámoltatással hogy állunk? Hol van az ellenzék, hogy kikövetelje a csalás felderítését?!
eugen4402
Miniszterelnöki biztos..?
Amikor évekkel ezelőtt az unokáimra (és rám) szakadt a nyári vakáció, megkérdezték tőlem: - papa, hátramehetünk a kertbe? - Erre csak egy válasz van, persze, de "K." a legidősebb a törzsfőnök, ő felel a biztonságotokért. Ha hülyeséget mond, akármelyiktek panaszt tehet... Soha semmilyen baleset, probléma nem adódott. Ja, a flórira egy satnya korcskutyát nem mernék rábízni... Ezért nem lettem kormányfő...
volvós
A képen a mocskos dakota sirógörcsöt kapott a hír hallatán...
Szép lesz a sitten a kancigányok cellájában a Flórikislány ...
papa.49
Gondolom eme ,,veretes csaló műhely,, JOGUTÓD NÉLKÜL SZŰNIK MEG, hogy senki ne firtassa a suska helyét!!!
Bokszos ezért lógni fogsz!!!
dr. prédikátor
@papa.49: Nem fog lógni !!! A tezsvir májd megvidi, a devlábá!!! GECIK!!!
papa.49
@dr. prédikátor: Na de egyszer csak megbukik a főcigány is, majd akkor!!!
papa.49
@dr. prédikátor: Készüljünk fel remélem nem húzza már sokáig a dádé, egyre jobban látszik rajta az elmebaj!!!
Zeta
@Cicamama55: elszámolás úgy áll, kaptak újabb lóvét, hogy legyen minől visszaadni! Felelősségre vonás , Orban szinten, szinte semmi!
sentinel216
Megszűnt ???!!! Az kevés! Minden egyes ellopott forintot letenni a nép asztalára! Aztán irány Szeged, a Csillag vendégfogadó. Életfogytig, valamennyi szemét tolvajnak.
Cicamama55
@Zeta: Ezzel tisztában vagyok, ez nem elszámoltatás, hanem a lopás csalással történő pótlása! Azért kellene az ügyet felgöngyölíteni, az EU-ból lehívott pénz útját végigkövetve! Nem hiszem el, hogy milyen alkalmatlan ellenzéki politikusaink vannak! Lehet, ezt is a Momentumra kell bízni?!
namihami
Ezek szerint a pénz meg fog maradni? Ugye, annyira azért nem fognak a fiúk elkeseredni?
papa.49
@jancsipapa: Adnák a fistesnek egy jó programot, futhatna az ütések elől, minden forint egy korbácsütés, oszt. jónapot!!!
lampa laz
De csak azért szünik meg, mert ez alatt a program alatt több pénzt már nem lehet ellopni, majd kiírnak egy újabbat.
Ne reménykedjünk, 2017/18 a lopásaikról fog szólni, az előkészületek már megtörténtek.
kisrigó
Megszüntetik, hogy ezzel is mentsék a szemét tolvajt. Jól ki van ez találva! Nem igaz, hogy nincs senki az elvtársak között, akinek csípné a szemét ennyi pénz ellopása! Vagy mindenki sáros valamiben, és kussol! Legalább a meglopott cigányok hallathatnák a hangjukat, hisz sok veszteni valójuk már nincsen!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/02/27/tenyleg-nem-erdemes-megallni-el-kell-lopni-mindent/
Most akkor kevésbé látványos úton csorgatják a pénzt a félanalfabéta díszcigánynak, hogy 2018­- ban is be lehessen zsebelni a romák szavazatait? Egy semmihez nem értő suttyó sakkban tartja a magyar kormányt és büntetlenül ellophatja a köz pénzét, mert akkor sem engedik el a kezét? Nehogy már holmi rendőrségi, ügyészségi vizsgálatokkal belerondítsanak abba a nagyszerű munkába, amit ez a pótolhatatlan ember végez. Hányszor lehet még kimosdatni a szarból ezt a legutolsó aljadékot? Ha nem lesz újságíró, aki Lázár Jánost darabokra szedje a csütörtöki kormányinfón ezzel a páratlanul ocsmány sztorival (amely költségvetési csalás gyanúját is felveti az összes többi mellett) kapcsolatban, akkor tényleg megérett itt minden a pusztulásra. Ha ez sem veri ki a biztosítékot (és valójában miért is verné ki, hiszen csak a népet lopják meg?), akkor tényleg nem érdemes megállni, el kell lopni mindent. Nem kellenek felelősök, és éljen az újabb kétharmad.
szép új világ
Csurrant-cseppent azért abból Orsósnak is!
karma1
@namihami: Dehogy marad meg! 1.6 milliardnak mar a seggere vert a flori gyerek, de figyuztad a cikket? A romak felzarkoztatasara 5 milliard forint volt eloiranyozva, 1.6-ot lenyult a kormanybiztos ur, 2.5-ot allitolag "szabalyosan" felhasznaltak, de ez meg mindig csak 4.1 milliard.
Hol a francban van 900 millio forint??? Asszem, a szamtan sosem volt eros oldala a fide$$nek, de azert kivancsi lennek ennek a 900-nak a sorsara... Ki vett belole kastelyt? Uj Audit? Erdot, kaszalot, boraszatot?
kisrigó
@karma1: Határ- nincs határ!! Annyira ügyesen játszanak a közönyre, hogy elérték, már szabadon lopkodhatnak. Mikor áll elő egy ember, aki képes valamit tenni? Ez a lopás cunami megállíthatatlan? Nem mentegetve Zugschlagot a nagy lopások töredékéért mit kapott? Mocskok! Én már nem hiszek semmiféle "elszámoltatásban"!
eszegfu
Nagy baj, hogy Farkas Flóriántól nem az 1,6 milliárd Ft-ot hajtják be, hanem inkább megszüntetik ezt a
"projektet". Ez egyébként szövetkezetként müködött volna és igy adott volna munkát a romáknak. 10 ezer ember jelentkezett és éppen hogy elindult az első 1000 ember képzése. Ahogy az elmult 600 évben, mindig lehetett egy "farkasflórián", aki igy-ugy elcsalta a pénzt... igy aztán a büdös életben nem fognak "integrálódni". Arra azért kiváncsi lennék, hogy ha 5 milliárdot szántak erre, akkor az 1,6 elcsalt milliárdon felüli összeg ugyan kit fog gazdagitani?!
eugen4402
@szép új világ: Meg is tudnám bocsátani nekik, ha felépülne végre a "Híd a kényszermunka világába..."
karma1
@kisrigó: Pedig KELL, hogy legyen elszamoltatas! Lehet, hogy nem lesz egyszeru, lehet, hogy nehanyan megusszak, de ugy altalaban igenis KELL es LEGYEN IS!!!
Ha Pista bacsi nem vall be 3000 forintnyi jovedelmet, szazezreket fizethet,. Bliccelesert millios birsag. (Csodalom, hogy az ellenor le tudta irni a szamot).
sokanvagyunk
Szóval összedőlt a híd... mivel sérültekről nem szól a hír, feltételezem nemigen tolongtak rajta - viszont sokan meggazdagodtak a tákolmány kieszeléséből.
papa.49
Én ha 1 ezer forintnál többel tartozom a nav. nak behajtják rajtam ez miért marad büntetlen???
papa.49
Biztos azért mert én nem vagyok cigány!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.