Elfogatóparancsot adtak ki egy vádlott ellen, aki ahelyett, hogy megjelent volna az Egri Törvényszéken hétfőn, levágta a lábára erősített nyomkövetőt és elszökött – közölte a törvényszék szóvivője.

Snellenperger Judit tájékoztatása szerint az Egri Törvényszéken kábítószer-birtoklás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás F. E. J. harmadrendű vádlott ellen, akivel szemben tavaly nyáron lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, és lábára nyomkövetőt erősítettek.

A bíróság szóban beidézte egy hétfő reggeli tárgyalásra, egyúttal értesítette a rendőrkapitányságot, hogy a vádlottnak meg kell jelennie a bíróság előtt. A vádlott el is indult egerbaktai lakóhelyéről, azonban nem érkezett meg a törvényszékre. A rendőrkapitányság tájékoztatása szerint Egerben, a Koszorú utcában levágta a technikai eszközt a lábáról, és ismeretlen helyre távozott – áll a közleményben.

A bíróság elfogatóparancsot adott ki a vádlott ellen, de ez egyelőre nem vezetett eredményre, így a bíróság elhalasztotta a tárgyalást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte az MTI-vel, hogy vasárnap két román állampolgár a lábára szerelt nyomkövetőt lefeszítve megszökött a házi őrizetből.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nyomkövető helyet ,,kurtavasat,, javasolnék azt nehezebb ,,levágni,,!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.