Egyetlen koncertfilm támogatására ad ki 227 millió forintot a Miniszterelnöki Kabinetiroda: a pénz feltételezhetően Lesli Mandoki koncertjeinek felvételére menne el az 1956-os emlékév jegyében.

Tavaly már mintegy 15 milliárd forint ment el az '56-os forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplésére, elsősorban a Schmidt Mária vezette 1956-os Emlékbizottságon keresztül, akik a mai napig nem számoltak el a rájuk bízott pénzekkel.

227 milliót dob oda a kormány egy régi német popsztárnak

Mint kiderült, a kormány múlt heti ülésén emellett újabb 227 millió forintos támogatás odaítéléséről döntött, most azonban a 2017-es költségvetés tartalékából.

Az említett összeg arra menne el, hogy az emlékévhez kapcsolódóan megvalósuló berlini, londoni és párizsi kulturális-művészeti rendezvényről koncertfilm készüljön.

Orbán Viktor is táncolt rá

Habár az nem derül ki, hogy milyen koncertekről lenne szó, valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy Párizsban (március 1.), majd Londonban (március 3.) ad koncertet a The Man Doki Soulmates, a háromállomásos európai "Wings Of Freedom Tour 2017" koncertsorozat jegyében.

A The Man Doki Soulmates Mándoki László, azaz Lesli Mandoki zenei formációja, aki még a nyolcvanas években futott be karriert Németországban. Feltételezhető, hogy Mándokiék koncertfilmjét szponzorálja a kormány az adófizetők pénzéből.

A The Man Doki Soulmates már rendezett közpénzből koncertet a Várkert Bazárban 2015-ben, ahol a belépés ingyenes volt és a koncerten több kormánytag, így Orbán Viktor is megjelent, sőt, valami táncfélét is bemutatott rá.

(Napi.hu)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

köhögő bolha
Ez az egyik disszidens,aki elmenekült az ország építése elől,de visszajött kirabolni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Van közpénz, sose fogy el! Gondolom Mándoki azonnal felajánlja valamelyik "Hungaricum- kórház" javára!

Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!
nevemnick
Ha jól tudom, tavaly a 450. évfordulós Zrínyi Emlékünnepségre a kormány 1 milliárd forintot adott az elhanyagolt vár felújítására (a mai napig sem fejeződött be) és a programokra. Szerintem Zrínyi emléke, hőstette többet érdemelt volna... legalább háromszor-tízszer annyival, mint a Dzsingisz kán.
coni
Csak legalább a halszagot hagyja ki belőle mert azt hiszik megint 3 tenger-határ a célunk.
papa.49
Egy nagyon beteg emberszerű sejthalmaz TOBZÓDÁSA!!!
nemfideszes
Az összes külföldön levitézlett f@szkalap haza jön pénzt lenyúlni, csakhogy továbbra is biztosítva legyen a luxus?!
Csizmás! Ilyenkor miért nem habzik a szád?!
eugen4402
Teljes mellszélességgel támogatom az indítványt. Egy ideje megmagyarázhatatlan módon OSCAR-díjat adnak magyar filmeknek. Ha ez a Mandoky-opusz elkészül, akkor benevezzük az "Igénytelen vurslizene analfabéták részére" kategóriába... Hiába, a Dzsingisz-kán és a Rárá- Rászputyin mint corpus delicti már a bűnügyi raktárban van leltári számmal ellátva.
köhögő bolha
Ez az egyik disszidens,aki elmenekült az ország építése elől,de visszajött kirabolni!
bakegya
@justhpeter: ÉS ILYEN ESZEMENT IVÓCIMBORÁKRA AKIRŐL CSAKKK ANNYIT TUDUNK,HOGY MICSODA ÉS NEM AZT HOGY KI A CSODA-de az autistákat -agyvérzéseseket nincs aki kezelje-feljlessze mert nincs intézmény amelyik erre is költthetne!!!
quadrocopter
Jobban jártunk volna, ha Mándokival együtt a taknyos Geci is disszidál 1974-ben!
bakegya
@köhögő bolha: @eugen4402: na azt senki se diagnosztizálhatja hogy amnéziások lennétek,mert ez a MÁN-DOKY sose került volna elő ,ha ez a mi tök alsónk fel nem tálalja nekünk milliókér.
papa.49
@quadrocopter: Csak 11 éves takony volt akkor, és ne feledd az ,,elithez tartozott a családja,,
most is ahhoz tartoznak mert a szar mindig felúszik a felszínre!!!
advocat
És hány fizető nézője volt? Berlinben, Londonban és Párizsban? Tudja valaki? Vagy ott is "ingyenes" volt?
quadrocopter
@bakegya: Igen, azért írtam, hogy "taknyos Geci"!
bakegya
@advocat: a keresztes ló-süketek -és vakok,a kopaszok,a kigyúrt rétinégerek gyülekező helye szokott lenni ez a dobgépretyizene bona őrült szómakazal agyú zajkeltése.Még az NDK-aljnövényzete...sokan ismerték a hippibandázók itthon is,de nem a művészi hajlamairól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.