Idén javultak az eredmények a tavalyi középiskolai felvételikhez képest, ám a hatosztályos gimnáziumok matekvizsgáján gyászos eredmények születtek – írja a Magyar Nemzet.

A felvételi hivatalos napján tesztet írók az elmúlt tíz év leggyengébb eredményét produkálták, míg a pótnapon írásbelizők sokkal jobban teljesítettek.

Az Oktatási Hivatal jelentéséből kiderült, a hatosztályos gimnáziumokba jelentkezők eredményei csak magyarból javultak, matekból kifejezetten romlott az általános teljesítmény: a maximálisan megszerezhető 50 pontból idén csak 19,7 volt az átlag a tavalyi 22,3-del szemben.

Tíz éve nem írtak ilyen rossz matekvizsgát a hatodikosok

A négyosztályos iskolákba felvételizők matekból és magyarból is magasabb pontszámot értek el 2016-osnál, most 51,7 pont lett az átlag.

A legjelentősebb javulást a nyolcosztályos gimnáziumba felvételizők körében tapasztaltak: 2016-ban 57,3 lett az átlag, most pedig 68,7. Matekból és magyarból is javítottak.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nagy Mária
@elnyomott: Négyütemű fekvőtámasz, s már tudnak is négyig számolni.
elnyomott
Talán további napi két óra kötelező testnevelést kellene még beiktatni...
Nagy Mária
@elnyomott: Négyütemű fekvőtámasz, s már tudnak is négyig számolni.
Nessy
Talán el kellene gondolkozni, hogy melyik iskola tipus eredményes, és arra fele nyitni. Anno, jaj de régen 8 osztályos gimnázium volt.
A srácok meg nem az iskolában nyüglődtek a folyosón testnevelés címén, hanem volt idejük délután mozogni. Jó, tudom, nem volt internet!
eszegfu
Szakmailag nem tudom megitélni: szükséges egyáltalán az általános iskolások közül 3 évfolyamnak felvételizni (4,6, 8 osztályosoknak)?! Tényleg tanult az én unokám is, külön a felvételi példákat gyakorló órákra, angolra stb.-re járt az iskolai oktatáson kivül. És akkor tegnap az angol szóbelin beszélgettek, tételt huzott (!), majd az ellenőrzőben lévő beirások miatt megkérdezte az egyik vizsgabiztos, hogy-hogy 4-es a magatartásod, ennyi fegyelmezettlenség után... majd kifejtette a gyereknek: nem jó "bizonyitvány" ez az általános iskolájának tanáraira nézve... Mégis hogy van "bátorsága" a kollégáját igy kritizálni egy gyerek előtt?! Teljesen lejáratja a mostani tanárait! Nem hiszem, hogy ez bármilyen összefüggésben lehet a gyerek tudásával. Persze a gyerek arról tehet, hogy fegyelmezetlen, de ezek után mennyire fogja respektálni a tanárait?! Meg egyébként is: állati könnyü mondjuk kiválogatni 100 gyerekből a 20 legjobbat, majd igy lesz az egész iskola a "legerősebb"... szerintem ez is egy bizonyos foku szegregáció.
TASzSz
Írassátok meg velük a 10 évvel ezelőttit!
wagabund
..."tesztet írók az elmúlt tíz év leggyengébb eredményét produkálták"...

tíz év múlva már botokkal fogják a kört a homokba rajzolni, és a kezükön próbálnak ötig számolni...
...a tablejükön viszont pornó fut..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.