Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének utolsó napján, március 13-án választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét.

A házelnök – parlamenti honlapon elérhető – napirendi javaslata alapján a négynapos ülés kezdetén hangozhatnak el az interpellációk és az azonnali kérdések. A képviselők kedden a tervek szerint tizennyolc előterjesztésről szavaznak. Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor dönthetnek például a déli határzár szigorításáról, valamint a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításához kapcsolódó törvénymódosításokról, illetve a jegybank 2015-ös tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról.

A szerdai napirenden kizárólag az igazságügyi miniszter büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatának általános vitája szerepel.

A parlament a jövő hét utáni hétfőn választhat köztársasági elnököt a következő öt évre.

A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelöli a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

Az államfőválasztás elején a két jelölt 15-15 percben felszólalhat. A képviselők ezt követően titkosan adhatják le szavazataikat. Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé, aki – a voksok számától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapta.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
EZ A SZEMÉT NEMZETI LÓFAX BANDA???-KINEK,MINEK???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
3dwhite
Kár, hogy nem olyan, mint a francia. A nő vezet, a két férfi fej-fej mellett a második.
wagabund
..."A képviselők ezt követően titkosan adhatják le szavazataikat."...

úgy izgulok...el nem tudom képzelni melyikük lesz a közt. elnök?...itt a csehóban mély csend honol...nem tudunk tippelni sem...
Szókrakész
És miért nem a nép választ?!?!?!
Ha már a mi vérünket szívja az aláírógép?!?!?!
Borsodi
@Szókrakész: Mert most ez nem érint bennünket,nem tartozik ránk.Diktatúra van Orbán dönt! Március 15 nekünk kéne már választani minisztert és köztársasági elnököt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.