Az üzleti körök csalódottak, ellopták a generációtól az olimpiarendezés lehetőségét.

Az üzleti közösség végtelenül csalódott, mert ettől a generációtól ellopták azt a lehetőséget, hogy Magyarország olimpiát rendezzen, a következő 50 évben ugyanis erre nem lesz lehetőség – jelentette ki Parragh László csütörtökön Zalaegerszegen.

Parragh kesereg: 50 évig nem lesz lehetőség olimpiát rendezni

A Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének 2017. évi regionális gazdasági évnyitóján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott: a kedden tett hasonló kijelentése azóta csak még inkább megerősödött benne. Tapasztalatai szerint "végtelenül csalódott a magyar üzleti közélet, mert egy lehetőséget loptak el tőle", az olimpia megrendezése kitörés lehetett volna 2020 után a magyar gazdaságfejlesztésben – jelentette ki.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ennél nagyobb katasztrófa sose érjen minket. Nagyobb bajunk sohase legyen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
"Az üzleti körök csalódottak, ellopták a generációtól az olimpiarendezés lehetőségét"

Pontosítok: Az üzleti körök csalódottak, ellopták tőlük a nagyüzemi lopás lehetőségét...
nevemnick
Ki nem sz.rja le ezt a suttyót?
(Akinek nem megy, annak adok hashajtót)

:D
nezelodo
A kötelező kamarájának tagjai nagyobb része meg azt sajnálja, hogy az ő léte egy hangyányit sem javította a helyzetüket az önjelölt érdekképviselő regnálásának hosszú évei alatt. Most menjen panaszra azokhoz a kinek az érdekeit eddig ténylegesen képviselte.
namihami
@emerencia: Kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít.
Neki megvan a betevője és gyógyulni se a közkórházakban fog.
És, mint láthatod, az oktatás szele se érintette meg soha egész életében. Olyan hülyén hal, ahogy született. Talán még felejtett is.
Eladott Ország
24.hu/sport/foci/2017/02/24/nagyon-draga-lesz-az-uj-puskas-stadion/
Parragh elloptátok tőletek az ellopni tervezett közpénzt. Majd behozzátok. A Puskás stadion és az autópálya építésénél. A lopás már megkezdődött a stadionnál. Kijózanító adat, hogy miközben a NOB az egész, gyakorlatilag egy teljes olimpiai programot lefuttató megaesemény költségvetését tokkal-vonóval 500 millió dollárban maximálta, az Új Puskás Stadion legújabb költsége, a 190 milliárd forint 654 millió dollárnak felel meg. Úgy tűnik, az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni.
1magyar
Ó, hát fizessék meg az olimpiakedvelők saját zsebből és a haszon is lehet az övék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.