Az uniós költségvetés nettó befizetői vissza fogják vonni hozzájárulásukat, ha a kelet-közép-európai volt szocialista országok nem teljesítik a bevándorlók európai elosztásával kapcsolatban rájuk háruló részt. Ez Ausztria álláspontja, amelyet már csütörtökön az EU-csúcs elé terjeszt. Christian Kern osztrák kancellár fel fogja vetni a hét végi EU-s csúcsértekezleten, hogy csökkenteni kellene azoknak az országoknak az uniós támogatását, amelyek nem teljesítik a bevándorlási kvótájukat, azaz nem vállalják annyi menekültstátust kérő ember elhelyezését, amennyi az uniós megállapodás szerint rájuk esne - írta a Guardian. A példaként első helyen említett ország Magyarország, a második Lengyelország. Magyarország 4,6 milliárd eurót kap.

Forrás: napi.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

110 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Így jártunk, ez már várható volt csak a hülye emberszerű megy készakarva a falnak, és a hazugovics ennek kiváló példája!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Helyes, az 1294 menekült nem kell , csak a dús suska!
1magyar
@quadrocopter: Ennyit kellene befogadnunk és soha többet? Ezekért mennyit fizetnének? De ha vége a háborúnak hazatoloncolhatjuk őket?
lusta
@quadrocopter: Nem befogadni kell őket, hanem a menedékkérelmüket elbífrálni és amennyiben pozitív, akkor az országnak kötelessége őket a menekültstátus fennállásának ideje alatt ellátni.
quadrocopter
@1magyar: A kvóta befogadásról szól!
Ha nincs velük gond, akkor minek hazatoloncolni?
Orbán is aláírta a kvótát, bármennyire veri a taknyát!

A növekvő migráció miatt Magyarország különböző extrafinanszírozásokhoz is hozzájut, ennek keretein belül február végén az Európai Bizottság 1,2 millió euró támogatást adott, augusztus végén pedig 4,5 millió euró érkezik majd.

Még valami, ami aggályos?
quadrocopter
@lusta: Pontosan ez a befogadás - nem állampolgárságot írtam!
1magyar
@quadrocopter: A curva anyját az uniónak az nem zavarja őket hogy uniós állampolgárként havi 29 ezerből élnek magyarok?
A muszlimokért meg ekkora milliárdos támogatást ad?
kemeati
@quadrocopter: 1294 sok volt de többszázezer arab és ukrán,román nem igaz ők fizettek zsebbe!
teuton
@1magyar: Olvasni tudsz? Akkor tedd, ne hülye kerdeseket tegyel fel... Mondjuk kezdd a menekült-befogadasi törvenyekkel...
quadrocopter
@1magyar: Az uniós lét a gecikormány osztja el, nem az unió!
teuton
@1magyar: Hat ekkora baromsagot is regen olvastam mar... Ha az Unio barmibe beleavatkozik MO-on, akkor hangos a tiltakozas az illetektelen belügyekbe valo beavatkozas miatt... Miota irhatja barki elö valamelyik orszag, hogy egy masik orszagban mennyi legyen a fizetes? Mert akkor az arakat is elöirhatna, meg az adokat es hasonlokat... Te azt akarod, hogy a fizetesed annyi legyen mint Nyugaton es azt az Unio irja elö? Akkor bizony Nyugatra kell menjel, nem a fidesz altal oly sikeres küzmunka-programmban resztvenned.
1magyar
@teuton: Az én terhemre segítenek a potenciális gyilkosainkon. Hihetetlen,hogy nem azért emeled fel a szavadat, hogy itthon ne havi 29 ezerből kelljen élnünk, hanem úgy ahogy az inkább muszlim migránsokat támogatók, akik itt sarcolnak minket, hogy aztán azokat eltartsák.
quadrocopter
@1magyar: Téged rendesen megetettek., gondolom, holnap reggelig nem is eszel!
teuton
@1magyar: Honnan szeded ezt a sok baromsagot? Ennyire el lehet valakit hülyiteni fidesz-propagandaval???
1. Nezz utana az ertelmezöszotarban, mi a különbseg a migrans es menekült között!
2. Nezz utana a hivatalos bünözesi statisztikaknak. Persze nem a naci netes szennyportalokra gondolok, hanem a belügyesek hivatalos evi beszamoloira.
3. Ki a franc tudja felemelni a szavat a magyar fizetesek ellen külföldön? Azt a mindenkori MAGYAR kormany dönti el, nem az Unio! A nemet kormany 2750 ft-os minimalorabert irt elö. A magyar mennyiit? Ha ,agyar kormany elöirhatna, akkor a nemet minimalber is magyar szinvonalon lenne es bevezetnek a közmunkat? Ez utoljara a naciknal volt!
4. Ki mondta neked, hogy a menekülteket a magyar adofizetök penzeböl kell eltartani? Mit gondolsz, az Unio mennyi penzt ad, es az UNHCR? Ennyire vak es süket hogy lehet valaki, igy be lehet titeket etetni? Amiatt nem panaszkodsz, hogy mekkora bünteteseket kell fizetni a menekültek be-nem-fogadasaert? Vagy hogy mennyi jut maganzsebekbe az unios tamogatasokbol? Moszkvai attase mond valamit? A nemzeti gazszerelö alatl evente bezsebelt több millio euros mezögazdasagi tamogatasrol nem tudsz? mit gondolsz, miert vettek olyanok is földeket, akiknek meg az eletükben nem volt gumicsizma a labukon?
5. Azt nem hozta a kiralyi media, hogy megkerdezte tavaly az Unio, mekkora összeget ker a magyar kormany a menekültek ellatasaert? Az unio a kertnel fejenkent es havonta 100 eurobal többet kinalt, megis visszautasitottak! Miert? Mert pontosan el kellett volna szamolni minden tetellel, ellenöriztek volna a helyszinen, semmi nem csoroghatott volna vissza bizonyos zsebekbe!
6. Nem hallottad, hogy tavaly a röszkei menekülttabort 2 nappal az UNHCR bejelentett megfigyelöi ellenörzese elött szamoltak fel? Hanyatt-homlok szallitottak el az embereket onnan es 48 oran belül bontottak mindent. Miert? Mert csalasokat, szabalytalansagokat, hazugsagokat deritettek volna ki?
7. Nem olvastal arrol, milyen jelentest irtak a FRONTEX...
1magyar
@teuton: 5.Az unio értem miért nem kínál 100 euróval többet? Innentől nincs több kérdésem.
Az uniós állampolgár kevesebbet ér az uniónak mint egy migráns vagy menekült - tökmindegy.
teuton
@1magyar: Latom, az olvasast meg mindig nem sikerült megtanulnod... Talan majd valaki kikeresi neked, mennyit fizet az Unio MO-nak NETTO, azt oszdd le 10millioval. akkor meglatod, mennyit kapsz az Uniotol! Ja, hogy ez nem erkezik meg hozzad? Talan akkor azokat kerdezd, akik a penzt kezelik, mert talan kezen-közön ott tünik el naluk. na pont ezert szeretnek ök kezelni a civilek penzet is, mert mire a norvegoktol a civilekhez le lenne osztva, mar a negyresze eltünne.
Aztan meg csak arra hivnam fel a figyelmed, hogy ne az Union kerdd szamon, mennyit ersz nekik, hanem a kormanyodon! Azt sem kerheted a szomszedodon szamon, mennyi zsebpenzt ad a sajat gyerekenek, a tiednek meg semmit. A te gyereked a te dolgod, nem a szomszede!
coni
Erről szól a kétsebességes Unió amit 2020 utánra terveznek. A 2014-2020 ciklusra szóló pénzt még megkapjuk (ezt már ténylegesen vagy fejben el is költötték), de a bruttó befizető országok adófizetői nem akarnak több felcsuti kisvasutat finanszírozni, így nyomást gyakorolnak saját vezetőikre.
Csizmás Kond
Nem kell migráncs és aki behozta az bassz meg !!!
papa.49
Így jártunk, ez már várható volt csak a hülye emberszerű megy készakarva a falnak, és a hazugovics ennek kiváló példája!!!
teuton
@Csizmás Kond: Ennyire futotta az IQ-bol? Szanalmasan keves, de legalabb latja mindenki belöle, hogy te nem magyar vagy, hanem csak egy magyarul böfögö primitiv birka...
aremy
@1magyar: ezt a 28-45 ezret esetleg ha az orbánnal kéne megvitatnod.
Ördögvadász
Mondott hasonló dolgokat a Faymann gyerek is. Aztán jött a Kern gyerek. Egy kaliber.
Sokat szerepel a gyerek.
aremy
@quadrocopter: nem osztja el a lét hanem euróba lenyelik hogy ne kelljen az át váltással tökölniük
Csizmás Kond
@teuton: ...rá se ránts...téged is haza fognak kergetni...
teuton
@Csizmás Kond: Engem? HAZA? Hova? En 34 eve mar otthon vagyok... Kicsit összezavarodtal, de nem elöször...
aremy
@teuton: lehet hogy csak a bringást keresi.és finom vagy hogy össze zavarodott ő olyat nem tud tenni!
karma1
@teuton: Ha 200 evig magyarazod is a "migrancsokat", az Istennek se fogjak megerteni, hogy azert az 1294 menekultert pont azert kapnank az Uniotol penzt, mert azokat NEM a magyar allam koltsegvetesebol latnank el, viszont az erre az 1294 emberre koltott penz minden fillerevel el kene szamolni. Tehat ez coki. Meg akor is, ha a csuti vizidiszno alairta a kvota TERVEZETET. (nem magat a tenyleges elosztast).
Aztan meg itt vannak az ertelmes bekiabalok, akik csak addig jutnak el, hogy a migrancsok b@sszak meg. Mert csak erre kepesek, mikozben az meg veletlenul sem zavarja egyikuket sem, hogy mar tobb mint 14 000 letelepedesi kotvenyes, VALOBAN potencialis terrorista setalgat mar az Unioban , akiket orban szabaditott a magyarokra es magara az egesz Uniora.
Azt sem kepesek megerteni, hogy a mindenkori minimalbert az orszag SAJAT kormanya hatarozza meg, NEM az Unio. Aki tobbet akar keresni, huzzon el nyugatra, es meglatja a kulonbseget.
magyarbakancs
Ausztria!
Ki a bánatos lőcsös @asz hívta ide a migránsokat?
Merkel tartsa el őket ö.
Senkit nem kényszeríthetek arra,hogy kit fogadjon be.
Az EU meg elhúzhat a faszba semmi értelme.
Annak végkép nincs értelme,hogy a hazai politikai eleit lenyúlja a pénzeket az EU meg málé szájal nézze.
Ördögvadász
Van egyáltalán szava az osztráknak (nem beszélve éppen Kernről) az EU ban?
Annyi, mint semmi.
teuton
@Ördögvadász: Nalatod! Az osztrakok legalabb ertelmes "gyereket" valasztanak minden politikai vezetöi posztra... Csak azert, mert ök nem birkak...
magyarbakancs
@teuton:" IQ nuku?"
Igen nuku.
kedvedért mindent.
magyarbakancs
@teuton: Attól hogy nekem más a véleményem személyeskedést nem szeretem.
Mert nem szeretném ha rosszat írnák neked mert tudok ám.
Csizmás Kond
@karma1: Kislány, a migráncs mindig is a gyáva emberek csoportjába tartozott habár a szájaskodásban ő a leghangosabb, nem a megoldást keresi hanem épp az alól próbál kibújni.
Az aki egyik probléma elől elmenekül az elmenekül más alól is, azokból kerülnek ki a legtöbb családfelbontó, gyerekével nem törődő, szüleit megvető stb...persze mindig van kivétel.
Visszatérve a témához a migráncsok pénzelése azok ellátása azok kezelése egy ránkerőltetett játékszabály, ugyanis akik azt hangoztatják úton útfélen, hogy a demokrácia az ember szabadságát jelképezi épp azok hoznak olyan kényszerítéseket amelyeket olyan országok kell elviseljenek akiket amúgy nem is érintene a népvándorlás.
Akinek migráncs kell az fogadja be. Ha valaki nyugatra akar menni azt ne itt táboroztassák hanem engedjék menni...ugyanis ők csalták ide ők kezdték a befogadást, és náluk van a kánaán...úgy is lehet fogalmazni a háboruskodásaikkal ők idézték elő az egészet tehát basszák meg.
Csizmás Kond
@teuton: ... folyton össze-vissza hazudsz ...a múltkor még cégtulajdonos voltál albionban...akkor mondtam hogy mosogatsz.
karma1
@teuton: NAvazze, Te ezt hogy fogod tulelni? Minden idok legnagyobb menekultszakertoje megint felbofogte a vasarnapi ebedjet...Oszt most jol nezunk ki...Ha nem tudnad, ide nem irogathatsz am anelkul, hogy a ruhes ne tartsa szamon, hogy Te honnan, mirol irsz, mit allitottal, hol elsz, mit dolgozol, tudod?
Ugyanis o arrol sohasem hallott meg, hogy az emberek valtanak lakhelyet, munkat, esetleg ferjet-feleseget is, sot, hogy idonkent meg a velemenyuk is valtozhat.
Szoval tudd am, hogy hol allsz a nagyvilagban, mert a Big Bra'ner vigyazo szemei Rajtad meg rajtam - meg me'g kb. 30 tarsunkon - orkodik, listaz, feljelent, megjegyzeseket fuz,... Ez Csikszeredan piszok fontos am egy volt szekusnak...Ott Romaniaban semmi masbol nem tudni, hogy magyar , csak abbol, hogy masokat nevtelenul feljelent, ...:o)))))
teuton
@Csizmás Kond: Olvasni mikor tanulsz meg? Soha nem mondtam, hogy Angliaban elek, te irtad, hogy SZERINTED Angliaban mosogatok... Nemetorszagban van több cegem, utananezhetsz! Hogy te ki vagy, azt persze titkolod, bar felajanlottam neked, hogy hozzam jöhetsz csicskanak 2700 ft-os oraberert, de ahhoz elöbb meg kell tanulj legalabb magyarul olvasni...
Csizmás Kond
@teuton: ...sőt még kamionos is voltál...mármint a meséidben...
...ja és te mikor tanulsz meg írni ?...mert azért itthon illene ékezetet használni...
...tudod a sántakutya esete ismét bebizonyosodott...
teuton
@karma1: Engem aztan nem erdekelnek az ilyen felanalfabeta, olvasni sem tudo, de mindentudo böfögök mint ez a gumucsizmas, vagy korabban a drotszamar meg a freewolf vagy a szokrakesz nevü szofoso... Nem vagyok senkitöl függö, nincs szandekomban a mai MO-ra 34 ev utan visszaterni (3 eve voltam utoljara 1 hetvegere), a csaladom kihoztam, több mint 1 tucat ismerösöm es rokonom is mar külföldön van. Csak egy diktaturaban van felnivaloja valalkinek, ezert lehet ott a birkakat ijesztgetni es felnek is rendesen. De csak birkakat lehet nemletezö farkasokkal riogatni...
prime777
@1magyar: Én egyet nem tudok felfogni.
Hogy miért csak Európa ekkora barom,hogy befogadja ezeket?
Az oroszok vagy az ausztrálok már fordítják is őket vissza.
Csak mi vagyunk ekkora barmok,hogy hát persze,jöjjenek csak.
Fel nem fogom ,hogy lehet ennyire barom az európai.
És igen,ahogy mondod többet ér az uniónak egy migráns mint egy uniós polgár.
Anno emlékszem bejöhettek a románok ide dolgozni,szállást kaptak fizetést is - még a magyar meg járt a munkaügyi központba,
Fura világ ez.
Migránskérdésben nem tudok engedni.
Már régen fel kellett volna velük szemben lépni,mert ha látnák,hogy Európa nem tárt karokkal fogadja őket ,akkor leállna a bevándorolgatás.
prime777
@teuton: " hogy hozzam jöhetsz csicskanak 2700 ft-os oraberert, de ahhoz elöbb meg kell tanulj legalabb magyarul olvasni... "

Lol,hát ezen marha jót nevettem :D
teuton
@1magyar: Mit akarsz Orbannal megvitatni? Neki csak tudatlan, szolgalelkü cseled kell minimalberert! Ne arra varj, hogy mit tesz erted az Unio MO-on, hanem ha MO-on nem tesz erted a kormanyod semmit, akkor menj az Unioba es kapsz 1100 euros minimalbert! Ha van szakmad, jelentkezz nalam!
teuton
@Csizmás Kond: ITTHON? Neked az mit jelent? Nekem azt, ahol a csaladom el, nem azt az orszagot, ahol ilyen analfabeta birkak baksisert nevtelenül irogathatnak! Latom, meg mindig nehezedre megy az olvasas, igy nem kellesz nekem mostmar csicskanak sem! Hiszen magyarul sem tudsz, hogy tanulnal meg meg 1-2 idegen nyelvet hozza? (A lanyaom most eppen a negyediket kezdi tanulni, öbelöle lesz majd valami, nem ugy mint belöled!) En 34 eve itthon vagyok - külföldön, es sikerült 5 ceget alapitanom! Mifele kamionos? Hallucinalsz, vagy valaki rosszul olvasta fel neked amit irtam? De latom, a szemelyeskedesen kivül masra ismet nem futotta töled. Talan a sajat sikereidröl beszelj, meg arrol, mennyit kapsz az itteni beböfögeseidert?
teuton
@Csizmás Kond: Na azert ezt meg meg kell jegyezzem... Bagply mondja verebnek! A klaviaturam francia, a gepem nemet, es kizarolag a te kedvedert nem fogom atallitani ekezetesre. DE! Ha te olyan nagy (helyes)irasszakertö vagy, közlöm veled, hogy a magyarban ez nem helyesirasi hiba, viszont te kisbetüvel kezded a mondatokat... Na akkor söpörj a sajat portad elött es söpörj innen!
teuton
@prime777: Latom, a jobbszelen senki nem tud olvasni... Ausztralia evi 10ezer, az USA 50ezer menekültet fogad be. Ez utobbi plusz 50ezer letelepedest sorsol ki lotton, barkinek! Persze nehez annak valamit megmagyarazni, aki meg a különbseget sem tudja migrans es menekült között. Orban befogadott 1 millio migranst, magyar allampolgarsagot es nyugdijat adott nekik, mert a maffiatol jopenzert tudtak papirokat szerezni. (Lazar most ismerte be!)EZ nem zavar teged? Aztan eladtak egy csomo letelepedesi engedelyt barkinek, Afrikatol Kinan at Arabiaig,. A bezsebelt penz eltünt off-shore cegekben, (a penzpiacinal 4-5x magassabb!) kamattal terhelt összegeket pedig az adofizetök penzeböl kell visszafizetni! Ez teged megint nem zavar? A menekülteket kötelezö befogadni az ENSZ es Unios türvenyek/egyezmenyek, valamint az ENSZ Menekültjogi Charta alapjan, ez teged nem tudtad? A menekült statusz nem letelepedesre szol, hanem lakhatasra addig, amig a haboru meg nem szünik. Ezt nem tudod? A menekültek ellatasat, elhelyezeset az Unio es az UNHCR fizetei. Ezt sem tudtad? Mit tudsz egyaltalan? Csak mocskolodni???
teuton
@magyarbakancs: Velemeny? Nem szemelyeskedsz es mocskolodsz? Na akkor olvassad amit 9:10kor irtal! Bizonyara diplomaciai stilus - szerinted... Igy szerintem azok nyilatkoznak, akik 10 ev utan a 6. osztalybol kibuktak, a focipalya szelen szotyit köpködve, meg a kocsmaban 100 forintos fröccsöt vedelve szocializalodtak...
Csizmás Kond
@teuton: Neked az otthon akár a koborkutyának, ahol koncot kap ott ugat...és nem érdekel az a baromi nagy sikered, különben is akinek több cége van annak nincs idő pletykarovatozni...te meg itt lógsz ...
ja és francos gép meg idegen billentyű...ovismese...nem tudsz telepíteni és kész...majd ráfogod a gépre.
...és a szarakodást te kezdted...
Szókrakész
Milyíen megállapodásról hablatyolnak liberóék?!?!?!

Merkel banya hívta be őket.
Faymann überelte.
A sok idióta libsi pedig négyesével hordta őket a Keletiből.

Most akkor tartsák is el őket!
Mert ugye könnyebb az eleve saját befizetést támogatásként visszanyomni, csak hogy meneküljenek a migráncsoktól, mint a már megkezdett de kátyús, rögös, döngölt föld(mint a liberók értelmi szintje) lenini úton továbbmenni.
Kísérletezgettek Európával.
Nem jött be.
Kiszabadult a gonosz Pandora szelencéjéből és már nem tudják visszatömködni és lezárni.
Most a magyarok a hibásak?!?!?!
Az osztrák népnek nem, ez a véleménye.
Az osztrák libsi vezetést simán lecserélnék egy a migráncsok ellen így fellépő orbáni politikát folytató vezetéssel.
Csak ezt a politikai elit nem akarja látni, meghallani.
1magyar
@Szókrakész: A hülye politikai elitnek is vége lesz mint a botnak ha a muszlimok elszaporodnak.
Ennyi eszük nincs?
kemeati
@Szókrakész: kevered a szezont a faszommal?
Szókrakész
@1magyar: Ők vannak olyan hülyék, hogy azt hiszik, mindig politikusok maradnak és örök védettséggel rendelkeznek.
Sőt, hogy általuk a családjuk is védett.

Majd ha egy rapefugee elkapja valamelyik lányát, spermabank trezornak használva csak úgy vérfrissítés céljából, akkor nekik is azonnal megjön az eszük.
Szókrakész
@1magyar: Amúgy az osztrák már azért lázad, mert nincs pénzük azt a kismillió agysebész migráncsot integrálni.
Mert kimutatták, hogy kb 2020-ig nem lesznek befoghatók, mert annyira sötétek(mint a libsik) szegények.
Mert az ottani iskolai szint egy Pisa tesztet nem bizsergetne meg.
Peller Anikó
Mit vakkanott ez a csekélyértelmű krisztusmag már megint? Hiszen egy éve alig, hogy így ünnepeltétek a kedves vendégeiteket, isten hozott drága menekültek.

Aztán mostanra rájöttetek, hogy mennyire igazatok volt, tényleg drágák.
prime777
@teuton: Én szerintem nem mocskolódtam.
Amiket írsz arról nem tudtam uniós charta stb - legalább most is tanultam valamit.
1 millió idegent befogadott Orbán?
Erről sem tudtam.
Nem tudom mennyit vagy itt,de engem nem lehet azzal vádolni,hogy én jobboldali lennék.
Sosem voltam az életemben sem az.
Hozzáteszem ,35 vagyok,tehát komcsi sem voltam.
A migráns dolog az egyetlen amivel egyetértésben vagyok a fidesszel.
Semmi másban.
De arról tudok ,hogy 16.000 embernek adtak - jó pénzért ,letelepedési kötvényt.
Az,hogy a fidesz megint csak népszerűség növelésre használta a migráns kérdést,az már más dolog.
Én akkor is azt vallottam ,ingyen is,hogy nem szabad senkit beengedni ide Európába vagy Magyarországra.
karma1
@prime777: Kicsit tevedesben vagy. Az ausztralok is es mi is befogadjuk a menekulteket, DE azt kezdjuk megunni, hogy a masodik VH ota NAPONTA erkesik 300-500-800 menekult, az ev minden napjan. EZT probald meg gondolatban kezelni, mert Europa IGAZAN csak 2015 ota kell , hogy a tomeges menekultkerdessel foglalkozzon. Amerika szinten napi szinten kuzd a bevandorlokkal, szarazfoldon Mexiko felol, a vizen Kuba felol. Europa eddig teljesen kivetelezett helyzetben volt, Amerika, Ausztralia es Uj-Zeland fogadja/fogadta be eddig a menekultek tulnyomo reszet... Szoval, Europa az 580 millio lakosaval, fejlett gazdasagaval ennyit megtehet (hogy normalisan kezelje ezt a kerdest, ne erobol).
Ausztralia lakossaga csak eppen tul van 23 million, Uj-Zelandon 4.6 millio ember el, az USA-ban nagyjabol 320 millioan laknak, tehat osszessegeben sokkal kevesebb ember termeli meg a gazdasagi javakat, amibol a menekulteket lehetne ellatni.
Azert jobb, ha ilyen dolgokkal is tisztaban vagy.
karma1
@Szókrakész: 20.21-re: Nyuszika, gyere ide, szolalj meg maoriul , es akkor egy csomo allast a labad ele teritenek... De azt gondolnam, hogy 2020-ig Te is csak a bamba majmot tudnad jatszani, ha ezen a nyelven kene megszolalnod, dolgoznod. (Megjegyzem: en is).
De azt is el tudnam kepzelni, hogy egy azsiai orszagba menj el elni, dolgozni, es azonnal eszrefogod venni, hogy bizony akkora sultbunko vagy, hogy egy pohar vizet se tudnal kerni. (Mondom: en is. De ezert is nem mentem olyan orszagba, aminek nem ertem, nem beszelem a nyelvet. )
Eppen ezert ott kezdodott volna a menekultekkel valo foglalkozas, hogy az allam nyelvtanfolyamokat indit nekik, amire kotelezo eljarni, megismertetne az itteni kulturat, stb. orban errol meg csak elmeletileg sem akar hallani. Erdekes modon nalunk ez mukodik. Hogy van ez? Szerinted?
karma1
@Szókrakész: Ja, elfelejtettem: a maori HIVATALOS nyelv, meg akkor is, ha csak 600 ezer ember beszeli a sajat bevallasa szerint...
1magyar
Meg lehet nézni a hollandoknál már követelik a sok ott lévő török miatt, hogy kampányolhassanak is. Pofátlanok.
Lassan a holland vezetők, na meg a londoniak is kiszorulnak parkolópályára és elindul a tisztogatás, hogy csak muszlimok,arabok maradjanak.
magyarbakancs
@teuton: Személyesen neked címeztem?
Mert ha igen akkor elnézést kérek,ha nem akkor mit akartál írni? Velemeny? Nem szemelyeskedsz es mocskolodsz? Na akkor olvassad amit 9:10kor irtal! Bizonyara diplomaciai stilus - szerinted... Igy szerintem azok nyilatkoznak, akik 10 ev utan a 6. osztalybol kibuktak, a focipalya szelen szotyit köpködve, meg a kocsmaban 100 forintos fröccsöt vedelve szocializalodtak...
thumb_up replyVálasz error access_timetegnap, 19:05
teuton
@prime777: Mielött valaki valamit mond, meg kell gyüzüdjön a tartalom valodisagarol...
1. A Genfi Egyezmenyhez kesöbb csatlakozott MO, de mar több mint 20 eve ervenyben van. Ha nem tetszik valakinek, ki lehet lepni.
2. Az Unionak 13 eve tagja MO, tehat minden Unios hatarozat es rendelet ervenyes, mint minden tagorszagra. Hangoskodni lehet, de ha nem tetszik valakinek, az egyetlen ut a kilepes.
3. Az ENSZ-nek mar kb. 60 eve tagja MO, tehat ervenyesek a hatarozatok. MO-nak nincs vetojoga, el kell mindent fogadni. Ha valakinek nem tetszik, egyetlen ut a kilepes.
Tehat meg2x: A nemzetközi egyezmenyek es törvenyek alapjan be kell fogadni barkit, aki menekültnek vallja magat! A jogosultsagat a befogado allam kötelessege kivizsgalni, az elutasitas ellen jogorvoslattal lehet elni. Täbbfele menekültstatusz is letezik. Hogy ki szamit menekültnek, az viszont sznten nemzetközileg van szabalyozva! A menekült statusz nem letelepedesre szol, nem honositasra, hanem korlatozott idöre valo tartozkodasra. Annak megszüntevel el kell hagyni az orszagot.
4. Balog nehany hete azzal dicsekedett, hogy meglett az 1millio uj magyar allampolgarsag. Tehat külföldieket tett magyarra! Erre nyilatkozta most Lazar, hogy a kormany tud rola, hogy maffiozok es maffia segitsegevel lettek tizezrek MO allampolgarok, ezzel az Unioban valo korlatlan mozgasuk lett lehetöve teve. (Az interneten mar nehany eve megjelentek orosz nyelvü hirdetesek, hogy parezer dollarert magyar szarmazast igazolo iratok vasarolhatok. Egy fideszes kelet-mo-i polgarmester 2millat zsebelt be azert, hogy fel ora alatt többszaz ilyen igazolast ismert el az alairasaval, mindenfele vizsgalat nelkül.)
Egyebkent birom az olyan szelsöjobbos hsz-eket, ahol pl. a 3. generacios francia, nemet, angol allampolgarokat muszlim betolakodoknak titulaljak. Mert ugyen nem feltetlenül muszlim, eskiutasitani sem lehet. DE! Hol vannak a magyar statisztikak arrol, hany magyar allampolgar muszlim, es hanynak volt elözöleg (vagy szüleinek-nagyszüleinek)...
teuton
@1magyar: Olvass! Nem szorul ki senki sehonnan! A demokraciakban törvenyek vannak. A kampanyolas be van tiltva Nemetorszagban es Hollandiaban is, a maganutat persze nem lehet. Ezert kellett a török miniszterelnököt a konzulatus területen beszelni hagyni (ami külföldi területnek szamit), viszont a kampanyolasra beutazo miniszternöt kiutasitani.
teuton
@Csizmás Kond: Fiacskam! Olvasni meg mindig nem tanultal meg? Akinek több cege van, az nincs arra raszorulva, hogy napi 16 orat dolgozzon... Olyan gepet hasznalaok, amilyent en akarok, es a te kedvedert nem fogok valamit telepiteni, mert te ugy akarod... Egyebkent a sajat sikereidröl beszelj! Neked honnan van annyi idöd itt trollkodni? Ja, neked ez a munkad? Ajanlottam, trollkodas helyett gyere csicskanak hozzam! Mert a trollodasaert biztosan nem jar havi 400ezer, mint nalunk a minimalber. En persze csak ertelmes embereket foglalkoztatok...
eszegfu
@Horizont: márc.9. 17:47 Hozzáteszem: nem csak ennyit vesztünk rajta, hanem a szolidaritási birságot is ki kell fizetnünk 1.294 fő után 250 ezer EUR/fő.
Csizmás Kond
@teuton: ...nézd kiscsipás, magasról szarok a cégeid gazdájára...ezt mond meg neki...
eszegfu
@Horizont: Ez csak "alsóhangon"... annak idején, amikor az ország létszámához viszonyitottan 1294 menekültnek kellett volna biztositani az itteni megélhetését, akkor még ez volt. És ez "csak" az anyagi része, az emberi része ugy általában a kormány részéről meg egyenesen minősithetetlen! De a pénzért bezzeg "ácsingózunk"!
verőce21
@eszegfu: Nem is értem, miért lovagoltok azon az 1294 "menekült" befogadásán/leosztásán?
Hiszen ez csak egy beetetés! (Sunyiló, rosszindulatú lipsiknek) Ha elfogadjuk, belemegyünk StasisMerkel és autistaJuncker játékába. Másrészt ilyet a magyarok sohasem fogadtak el, a magyar küldöttség távollétében szavazták meg. (Már tucatszor belinkeltem ide az események EU-s leírását.)
eszegfu
@verőce21: Többször kértelek, hogy ha "minősitésem/minősitésünk" nélkül nem tudsz a témához, ill. a véleményemhez szólni, akkor beszélgessen Veled O.V., esetleg bringáspergető... részemről ennyi.
verőce21
@eszegfu: (18:03) És a hozzászólásod milyen minősítés?
"...az emberi része ugy általában a kormány részéről meg egyenesen minősithetetlen! De a pénzért bezzeg "ácsingózunk"!" (?)
verőce21
@Horizont: (18:08) Most akkor hogyan is van? Ellenzed, vagy támogatod a Mo. által meg nem szavazott 1294 menekült betelepítését?
Ez az igazi kérdés? Ebben semmi személyeskedés nincsen.
eszegfu
@verőce21: Azért tegyél különbséget, hogy a kormányt "minősitem", mert ez a véleményem, (sőt, ha nem tévedek, akkor ez egy közösségi oldal, ahol mindenki elmondhatja a saját véleményét az aktuális hirről, akár pozitiv, akár negativ) vagy Téged személy szerint, amit én még soha, senkivel sem tettem, sem a nézeteire, sem az "agykapacitására" vonatkozóan.
verőce21
@eszegfu: (18:16) És mit szólsz "az 1294 "menekült" befogadásán/leosztásához?
Hiszen ez csak egy beetetés!"
egyvandor
@Horizont: "Ha nem lenne ez a pénz mi lenne az országgal???"
Nem túl nagy lenne a különbség a nertársak gondoskodnak róla, hogy ezek a pénzek offsorcégeiknél, külföldi bankszámlákon landoljanak. Ebből legfeljebb túlárazott stadionokat, városháza közeli térkövezett főtereket, vagy magánkastélyokat láthatunk.
wpym
Nagyon helyes! Remelem, meg ki is zarjak az orszagot.
verőce21
@Horizont: Szó sincs ráküzemmódról, csak feltettem újra ugyanazt a kérdést. Mint neked is.
"És mit szólsz "az 1294 "menekült" befogadásán/leosztásához?" - amit sohasem szavazott meg a magyar küldöttség!
eszegfu
@verőce21: 18:18 Ha jól emlékszem, akkor még Angliával együtt 28 ország szavazott 2015. szeptemberében a menekültek elhelyezéséről -- tehát nem a "kötelező" kvótáról -, amit valóban M.o + másik 3 ország képviselője nem fogadott el és 1 ország tartózkodásával "minősitett többséggel" mégis megszavaztak. Igy akárhogy is ellenzi bárki is, elfogadottnak kell tekinteni és M.o-ra is érvényes. Ez elsősorban önkéntes alapon müködne, de aki nem tesz "ajánlatot", annak vélhetően a "kötelező kvótát" kell elfogadnia. Ez semmiben sem különbözik attól, hogy M.o. kb. 8 milliós szavazóképes lakosságából kb. 2,4 millió a Fidesz-KDNP-re szavazott, de mivel olyan a választási rendszerünk, igy kijött a 2/3-os többség és ezt minden magyar állampolgár el kellett, hogy fogadja, mégha nem is rájuk szavazott. Tehát én nem ellenzem, nem tartom "beetetésnek" sem. Egyébként meg M.o.-nak 3155 települése van, ha 10 ezer menekültet kellene elhelyeznünk, akkor is csak településenként 3 jutna. Semmi akadályát nem látom annak, hogy menekült legyen a szomszédom, mert ugye itt nem arról van szó, hogy a lakásomba, házamba kell befogadni. Ez a véleményem továbbra is...Neked meg más.
verőce21
@eszegfu: (18:51) Nalátod! Mindjárt más a tárgyalási alap!
Mert Magyarország sohasem szavazta meg a "menekültek" befogadását, ehelyett megy itt a hazudozás ezerrel a blogon, "Hát megszavazta! Hát megszavazta!"
Nem. Nem szavaztuk meg sohasem! És szeretném, ha ez a hazudozás lekerülne itt a napirendről!
Te az értelmesebbek közül való vagy, vetted is ezt mindjárt, szeretném, ha a ezt többiek is tudomásul vennék.
(A Fidesz-KDNP példádat figyelmen kívül hagyhatjuk, itt nem releváns, EU-ban másképpen van. Mert milyen kalamajkát csinált most a lengyel kormányfő egyedül)
egyvandor
@Horizont: Ennek a felzárkóztatási programnak nem az lenne a lényege hogy ide oda lecseppenjen valami. A Németek ennél kisebb marshal-segélyből indították újra semmiből a gazdaságukat.
verőce21
@Horizont: (19:07) Indokold meg Te, mi a bajod ezzel? :)
verőce21
@Horizont: (19:22) Akkor válaszolj is előbb!
verőce21
@Horizont: (19:52) Látom, van az észnek helye a fejedben!
verőce21
@Horizont: (20:00) Hol, mikor panaszkodtam? De Te már előre borzongsz, hogy "de engem nem baccol át".
Pedig elképesztően fontosnak tartanám, szinte mindent pénzt megérne. :)
verőce21
@Horizont: (20:17) Te aztán "ravasz" vagy! :)
Fejlődsz, mint a természet.
verőce21
@Horizont: (20:29) Miből jutottál erre az orbitális felfedezésre?
Már csak messziről látod a hátam?
sárkányhajó
@magyarbakancs: a fejedre húztad a bakancsot? Nagyon feltörte ! Hólyag lett helyette, itt meg ki is fakadt, folyik belőle minden beteg, és rossz.
hemami
@teuton: Elég felháborító, hogy sok éve nem is itt élők osztják itt az észt, azoknak, akik jóban- rosszban itt maradtak és elviseltek mindent, mert nem minden a pénz , bár tudom , hogy a mammon szentsége uralja az egész világot, elég szomorú. Aki meg azzal dicsekszik, hogy mennyi cége és nyilván jó sok bevétele van, az legkevésbé sem értheti meg az egyszerű, főként szegényebb emberek gondját, baját. Ettől függetlenül, sajnos, de való, hogy még mindig ez utóbbiak vannak sokkal, de sokkal többen a gazdagoknál, de legalább ne akarják már őket mindenben kioktatni, mert a pénz nem egyenlő sem a műveltséggel, sem a tudással, legkevésbé pedig az emberséggel. Persze a kibicnek semmi sem drága.
verőce21
@Horizont: (20:32) Összeraktad? Melyik testrészem volt benned? :)
Szókrakész
@karma1: De akkor nem akarom átvenni az irányítást!
Rájuk kényszeríteni a vallásom, a Shariát, ...
És sorolhatnám!!!
Szókrakész
@karma1: Az angolok voltak a betolakodók.
Ha úgy vesszük.
Most Európában ugyanezt teszik az arabok, afrikaiak, afgánok, ...
karma1
@Horizont: @eszegfu: Janyok! Hat nem latjatok, hogy ez az agybeszukult idiota megint szorakozik Veletek? Ha belepusztulna, akkor sem ismerne be, hogy orban basija ALAIRTA a kvotatervet, nem ment ki kozben sem pisilni, sem egy paleszt meginni, hanem ALAIRTA.
Veletek meg itt szorakozik, kozonsegeskedik, es Ti mar megint probaltok emberi hangon beszelni vele. Hat nem megy, mert kozben ugyanazt csinalja, mint a ruhes macska: gyujti mindenkirol az anyagot. Nekem a Face-re is bepofatlankodik, mert nincsen mas dolga!
NE ETESSETEK A TROLLT, meg a pioca is egy kedves allat ohozza kepest, mert ha megszivja magat verrel, beken hagyja az "aldozatat", de ez a dunaparti helyseg nem.
karma1
@Szókrakész: 21.09-re: Nalad mar bekopogtattak az ajton a muszlim papok? Holnaptol 5-szor borulsz le Mekka fele? Tenyleg? nalad mar "sharia" van?
Hat, tenyleg kurvaszar lehet Neked...:o(((((
karma1
@Szókrakész: 19.24-re: Mar szamtalanszor leirtam, de megprobalom meg egyszer elmagyarazni: Merkel NEM hivta a SZIR haborus menekulteket (KIZAROLAG ROLUK volt szo), hanem BEENGEDTE Nemetorszagba oket a nemet alkotmany torvenybeli meghatarozasa miatt, es emberiessegbol AZUTAN, hogy Padre orban egy hetig a Keletinel gyujtogette-alazta-hergelte az OSSZES menekultet, a helyzetet robbanasig feszitve.
Merkel humanitarius szellemnek megfeleloen EZERT nyitotta meg a hatarokat, es a hatar megnyitasa UTAN is azt mondta, hogy befogadja az OSSZES SZIR HABORUS menekultet, nem a mindenfele menekultet. Az mar megint csak egy humanitarius lepes volt tole, hogy a tobbiek helyzetere is megprobalt -megprobal - megoldast talalni, ami eleg nehez olyankor, amikor olyanok veszik korul, mint orban, akinek az orszaganak a 10 %-a szinten menekultkent mar elhagyta Magyarorszagot.
eszegfu
@verőce21: tegnap 19:02 Hát megnevettettél a "Nalátod! Mindjárt más a tárgyalási alap!" gondolattal!:)
Nem én változtam meg, hanem Te kérdeztél "emberi hangon" a tárggyal kapcsolatban. Persze ragaszkodhatsz a "nem szavaztuk meg", meg ahhoz is, hogy nem jó az én példám, ezért "figyelmen kivül" hagyod, de ettől még M.o-ra is érvényes az EU határozata a menekültek elosztásával kapcsolatban. Miért is "lenne más az EU-ban", amikor minősitett többséggel megszavazták?! És tetszik, nem tetszik, bizony levonják majd az EU-tól kapható pénzekből majd a szolidaritási birságot... ha eljön ennek az ideje (és még mindig nem akarunk befogadni menekülteket). Ez ellen akár "tiltakozhat" is O.V., meg akárki, de mivel ez levonás és nem várják meg, amig megfizetjük, addig az EU van "nyerő pozicióban". Én meg azt szeretném, ha a kormány "hivei" megértenék, hogy ha egy szövetség tagja vagyunk, akkor ha megszavazta M.o., ha nem, a többség döntése ránk is vonatkozik.
magyarbakancs
@sárkányhajó:" a fejedre húztad a bakancsot? Nagyon feltörte ! Hólyag lett helyette, itt meg ki is fakadt, folyik belőle minden beteg, és rossz."
Látom egy művelt ember vagy.
Biztos a nyelved is elég művelt,hogy kinyalhassa a seggem.
Te büdös paraszt.
Vagy talán apád kondásvolt és unatkozott magáévá tett egy disznót abból lettél?
teuton
@Csizmás Kond: Magasbol? Hat szellemi magassagokban nem vagy, meg a bekahoz kepest sem... Aztan dicsekedj mar el te is a nagy sikereiddel! Mire vitted eddig Mo-on? mert Olteniaban semmire, hiszen itt trollkodsz fillerekert. Ha nem vetted volna eszre (es ismerned a szamokat), akkor nem vagy egy tulzottan közkedvelt itt a hülye mocskolodasaiddal..
teuton
@karma1: Miert probalod meg ezt a szofosot ervekkel, szep szavakkal meggyözni? Hiszen minden megnyilvanulasabol lathatod, hogy meg a magyar nyelven valo kulturalt kommunikaciora is keptelen, tenyek-ervek nincsenek, csak a sajat alpari mocsok nyelven lehet neki valamit ertesere (?) hozni... Egy kocsmakban szocializalodott 20as IQs proli, valami fradis kopasz troll lehet...
teuton
@hemami: Na akkor neked mondom: MINDIG az okosabb tanitja a butat! A buta pedig -ha okos akar lenni-, tanul az okosabbtol., nem pedig gyalazza... Hogy pedig ki mert kellett elmenjen, azt te nem tudhatod, de ha valakit penzzel csalogatnak MO-ra, es/vagy allampolgarsagot meg nyugdijat ajandekoznak neki (a smemiert!), az szerinted rendben van??? Szerinted ha en megteremtem magamnak es a csaladomnak a jobb eletet, az neked faj? Nem inkabb ha a te penzedböl is olyannak adnak -es nem a szolidaritas, hanem a szavazatvasarlas alapjan!- ?
Csizmás Kond
@teuton: @teuton: ...még magasabbról...tudod az nagyot pottyan...hogynetudnád...te is úgy pottyantál.
teuton
@Csizmás Kond: A tenahoz nem tudsz szolni? Tenyekkel, adatokkal? Mar többször kerdeztem, de te csak primitiv melymagyar modjara tovabb mocskolodsz... Szep bizonyitvanyt allaitasz ki magadrol. Mindenki uyg beszel es viselkedik, ahogy tanulta. Gratula a szüleidnek!
Szókrakész
@karma1: "19.24-re: Mar szamtalanszor leirtam, de megprobalom meg egyszer elmagyarazni:"

Akkor neked is ugyanez.
Mewrkelék leszóltak, hogy migráncsokat továbbengedni.
Nem tudom, hogy mire hozzád elérnek a hírek, addigra mennyit ferdülnek balra.
Ezek szerint nagyon.

De inkább hagyjuk is.
Örülj a nyárnak.
Egyél, igyál, élvezd az életet,...
karma1
@Szókrakész: Dehat ugyanazt mondjuk! Leszolt, hogy jo, engedjetek tovabb oket, majd en befogadom oket, ha te toketlen vagy orban. De nem o hivta be oket! O csak megoldotta az orban altal mocskossa generalt helyzetet, anmit most mindenki ugy talal, hogy Merkel hivta be oket. Loszart hivta: valamit MUSZAJ volt kitalalnia, humanitariussagbol...
Draga Barataom, iden volt 5 nap nyar, de mar pocsek az ido,... Mar osz van...Inkabb Neked jojjon szep tavasz...:o)))
verőce21
@eszegfu: (08:00) Azt írod tévesen: "...ettől még M.o-ra is érvényes az EU határozata a menekültek elosztásával kapcsolatban"
Nem érvényes Magyarországra nézve a konkrét számadatokkal kapcsolatos EU szavazás!
Mások nem mondhatják meg, hogy Mo. hány db "menekültet" kell befogadjon. Csak amennyit aláírásával vállal! De nem vállaltunk egyet sem.

"...bizony levonják majd az EU-tól kapható pénzekből majd a szolidaritási birságot... ha eljön ennek az ideje" - Csak amennyi pénzt erre kaptunk, abból vonhatja le/vissza, ha van mit.
A "bírsággal" való fenyegetést mások sem szavazták meg, nincs érvényben ilyen szankció.
eszegfu
@verőce21: 17:07 Abban 1x már megegyeztünk, hogy 2015-ben megszavazta az EU a menekültek szétosztását és ebben szó sincs a "kötelező" számról (ezt nem irta alá M.o.)!! Tehát az EU országokra "érvényes" az elosztás számok nélkül... az megint más kérdés, hogy M.o. nem vállal egyet sem. Én ugyan nem tudom milyen "szerződést" irt alá M.o., amikor belépett az EU-ba, de véleményem szerint a "nemteljesités" miatti visszafizetéseket, vagy levonásokat pontosan tartalmazza... igy abban sem vagyok biztos, hogy csak az "erre kapott pénzből vonhatják le" (u.is, amit már megkaptunk, abból nem lehet levonni, csak a jövőben kapott pénzből). Az biztos, hogy az EU-nak van szolidaritási alapja, mely a büntetések, birságok "befogadására" is szolgál. És az is biztos, hogy nem kettőnk "eszmecseréjére" alapozik sem az EU, sem pedig a magyar kormány.
verőce21
@eszegfu: (07:29) Háááát azt nem lehet mondani, hogy részletesen kiástad ezt a témát, mint Schliemann Tróját.
Pedig még ezer év sivatagi porát sem kellett letakarítani róla, mint a mezopotámiai városokról.

Még a bevándorlások kezdetén írt alá Orbán egy elosztásról szóló általános, közös nyilatkozatot, mert nem akarta megakadályozni az EU-s egyetértést, ha valakik mégis be akarnak fogadni "menekülteket". De ez nem jelentett konkrét darabszámú feka befogadást, mint másnak sem. Arra konkrét egyező állásfoglalás kell a befogadó részéről. De ilyen nincs és nem is lesz részünkről! Mert még minden tárgyalás előtt egy évvel kijelentette a magyar küldöttség, hogy gazdasági menekülteket Magyarország nem fogad be!

Úgyhogy be lehet fejezni lipsiknek a - "Hát aláírta!" , "Hát aláírta!" - ostoba szöveget.
eszegfu
@verőce21: Azt hiszem nem értesz... én a saját véleményemet irtam le, melyhez nem kellett "ásatásokat" végeznem. Nagyon sajnálom, hogy megint oda jutottál, mint ahogy elkezdted..."lipsizel".
Köszönöm, de ebből megint nem kérek. Legyen szép napod!
verőce21
@eszegfu: (10:15) Most a műsértődésedet félretéve. A lipsizésből nem kérsz, vagy szívesen látnád a barnabőrű, nyaksebész kecskeb@szókat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.