Rosszul érintette a szerződésmódosítás a konduktorokat

Hét konduktor foglalkozott eddig a felnőttekkel a Pető Intézetben, március elején négynek felmondtak, egyet áthelyeztek, ketten pedig két hónap múlva nyugdíjba mennek. 

A felnőttekkel foglalkozó ambulancia konduktorait lehetetlenítette el a Pető Intézet (mostani nevén: Pető András Főiskola) kancellárja, ugyanis a hét munkatárs közül négynek a hónap elejével felmondtak, egy embert áthelyeztek, az ambulancián maradó két munkatárs pedig két hónap múlva nyugdíjba megy – olvasható az Index cikkében. Az ambulancián amúgy 100-120 embert látnak el kedvezményes áron.

A konduktorok nem voltak hajlandóak aláírni a szerződésük módosítását, amely szerint ők többé nem is konduktorokként, hanem "szakmai szolgáltatóként" dolgoztak volna tovább, éves szabadságkeretük 46 napról 21-re csökkent volna, viszont a kötelező óraszámuk a módosítás után heti 22-ről 40-re emelkedett volna.

A módosítás a fizetésüket is érinti a cikk szerint, méghozzá negatív irányban: ha aláírták volna, akkor a havi bérük nagy részét pótlékként kapták volna meg, amiről a munkáltató dönthet – a konduktorok attól tartottak, a pótlékukat hamar megszünteti a kancellária. A szerződésmódosításra a munkáltató szerint azért lett volna szükség, mert a felnőttekkel foglalkozó konduktorok nem számítanak pedagógusnak. Az Index cikke szerint viszont igen, mert a főiskolán oktatnak is.

Az intézet nem tájékoztatta a felnőtt ambulanciára járó betegeket arról, hogy a legtöbb konduktoruk elment, vagy el fog menni.

Kancellár: minden rendben

A kancellárián az Index kérdéseire azt felelték, "a felnőttek ellátása megoldott, a távozó konduktorok megüresedett helyét részben azonnal sikerült pótolni, illetve további konduktorok felvétele folyamatban, így a szervezeti egység megfelelő erőforrással és változatlan tevékenységi körrel működik tovább."

A kancellár az MTI-nek is kiadott egy közleményt, mely szerint a Pető Intézet állam általi átvételénél a mintegy 200 munkavállalóból 31 dolgozót rosszul soroltak be, ők nem a köznevelési részlegen dolgoznak, és a közalkalmazotti bértábla lett volna rájuk érvényes a pedagógusi helyett.

A hibás átsorolás miatt több megbeszélést is tartottak és jelezték a dolgozóknak, hogy nem jogszerű az állapot, így érvénytelen lesz azok szerződése, akikét nem módosítják úgy, hogy a pedagógus helyett a közalkalmazotti bértábla vonatkozzon rájuk.

A kancellár hangsúlyozta, hogy az első tárgyaláson is garantálták, hogy az érintettek jövedelme nem fog csökkenni, sőt, adott esetben még emelkedhet is, egyeseknél 25 százalékos bérnövekedést is regisztráltak. A pedagógus és közalkalmazotti bértábla közti különbséget garantáltan kompenzálják, tehát törvény szerint jár a kiegészítés – tette hozzá.

Összesen hét dolgozó mondott fel, hat embert már pótoltak – közölte.

Mihályi Máté hozzátette: az intézetnél maradóknak nem nőtt a munkaideje. A konduktoroknak 4,4 nappal csökkent volna a szabadságuk, de erre kompenzációs javaslatot készítettek – jelentette ki.

A Párbeszéd párt társelnöke, Szabó Tímea határozati javaslatot nyújtott be a parlamentben, amely önálló konduktori bértáblát hozna létre, és a pedagógus bértáblába illesztené be őket.

(A Pető Intézet 2014-ben főiskolává alakult, 2015-ben kapott kancellárt Mihályi Máté személyében, aki a vs.hu cikke szerint 14 helyre adta be pályázatát. Mihályi egyébként előtte a Nemzeti Útdíj Zrt-nél menedzserkedett, de megfordult a Betonút Zrt-nél is.)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Amikor az analfabetizmus megfelelési kényszerrel párosul azt is tönkreteszik ami működik. Mert a Pető Intézet sokáig megvolt kancellár nélkül, de konduktorok nélkül már nehezebb. Ki kellene próbálni már végre egy igazi elefántot is a porcelánboltban. Lehet, hogy jobb lenne mint ezek a kinevezett elefántok.
Qqberci
Szép épület az a Pető Intézet, valahogy ki kell ebrudalni a kezelteket és máris hozzá lehet jutni...

A dolog nem egyedülálló, csak egy "elkötelezett" kancellár kell hozzá:

www.samunet.hu/a/Kando_epuletek.pdf
human
@Qqberci: Valóban szép épület. Akár szálloda is lehet belőle a megfelelő kezekben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.