Állami támogatást adna  holland-székely Igazi Csíki Sör gyártójának.

Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését is Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes.

A kormányfő helyettese csütörtökön Budapesten újságírók előtt ezzel indokolta azt a törvényjavaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt jegyeznek. Kérdésre jelezte: a kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához és helyzetbe hozná a kézműves söröket is.

Semjén Zsolt elmondta: a javaslattal, amelyet jövő héten kezd tárgyalni az Országgyűlés, az önkényuralmi jelképek tilalmát kiterjesztik majd a kereskedelmi célú termékekre is.

Rámutatott: Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni.

Semjén Zsolt a törvényjavaslatot "absztrakt erkölcsi megfontolással" indokolta, ugyanakkor kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken cégérével és az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozásával.

Megjegyezte: a Heineken logójában vörös csillag szerepel, ami nyilvánvaló politikai tartalom. Felidézte, hogy 1951-ben a vörös csillagot levették a sörről, majd 1991-ben a Szovjetunió megszűnése után visszatették. Semjén Zsolt kiemelte: Magyarországon emberek millióit nyomorították meg ennek a jelképnek a jegyében, ezért ezt nem fogják engedni. A miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta a hollandoknak, gondolják végig, mit szólnának ahhoz, ha megjelenne egy olyan sör Hollandiában, amelyen horogkereszt lenne.

Kérdésre kitért arra is, hogy a kormány a jövőben kész állami támogatást nyújtani majd az Igazi Csíki Sör gyártásához és a kézműves sörök előállításához.

Ha a törvényjavaslatot elfogadja az Országgyűlés, hatályba lép, akkor amennyiben ilyen jellegű bejelentés érkezik a lakosságtól, az arra hivatott szerv dönteni fog, lehet-e forgalmazni a Heineken vörös csillagú logóval ellátott söreit.

Semjén Zsolt jelezte: a törvényjavaslatban annyi engedmény szerepel, hogy indokolt esetben a kormány felmentést adhat.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
Ötágú piros csillag a kiváló dolgozó kitűzöm.Igazán büszke vagyok rá van belőle három is.
Ki az a barom aki tiltani meri a viselését?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Zsóti! Nem szórd el a határon inneniek pénzét holland sörre!!!...
papa.49
Kenetteljesmajom, lézerpiszkosjános én meg kötelet adnék nektek, a végét egy jó magas helyre felkötve, hogy szépen lengjetek rajta...
Perwool
Az Uniónak gondolom lesz ebbe beleszólása.
"A vörös csillag használata tiltott önkényuralmi jelképnek minősül többek között Magyarországon és Litvániában is. 2008. július 8-án az Európai Emberi Jogok Bírósága egy konkrét ügyben viszont kimondta, hogy a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása sérti a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő egyetemes alapjogot."

"a Heineken-féle vörös csillagnak semmi köze sincs az 1917-es oroszországi bolsevik forradalomhoz, sem pedig a kommunista eszméhez. Az 1863-ban alapított patinás cég az 1889-es párizsi világkiállításon mutatta be legújabb, dr. H. Elion, Pasteur tanítványa által kifejlesztett „A” élesztővel erjesztett sörét, ami különleges íze miatt el is nyerte a világkiállítás nagydíját. Az 1889 után palackozott sörök címkéjén nem csak az elnyert rangos díj, hanem már a híres vörös csillag is rajta volt. A piros csillagot a középkori szimbolikából vették át. A csillag négy sarka a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet szimbolizálja, az ötödik pedig a mágikus erőt, ami itt konkrétan a főzet különlegességére, egyediségére utal. (Az „A” élesztő összetevői máig szigorú gyártási titkot képeznek.) A patinás sör címkéjén tehát már azt megelőzően ott virított a vörös csillag, hogy mint a kommunista eszmeiség szimbóluma Trockijnak, vagy bárki másnak eszébe jutott volna."
www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20161118-semmi-koze-sincs-a-munkasmozgalomhozes-a-kommunista-eszmeiseghez-a-heineken-cimkejen-levo-voros.html

Erről a román adakozásokról miért nem konzultáltok, szemét tolvaj banda!!!
Erre van pénz, a Péterfy kórházban meg leszakad a mennyezet. Hogy szakadna rátok az ég!
Szar szemét hazaáruló banda!!!
kukac50
Ötágú piros csillag a kiváló dolgozó kitűzöm.Igazán büszke vagyok rá van belőle három is.
Ki az a barom aki tiltani meri a viselését?
joopapa
Ez az állkeresztény tömjén zsoti és társai, miért pofázik bele két cég dolgába?! Ja és a kereszténység nevében hány százmillió embert irtottak ki és nyomorítottak meg? Ezen az alapon akkor a kereszt is lehetne önkény uralmi jelkép!
Perwool
@joopapa:Semlyén egy felfújt gumikeresztény, aki naponta köpi pofán Jézus tanításait!

Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.
/ Jeremy Bentham /
quadrocopter
"Mencsük meg a csikki sörtöt" és tojjunk oda pár milliárdot, persze nem azért, mert 1 év múlva választás és köllenek a székely szavazatok is, hanem a csikki beer megmentése Brüsszeltől projekt keretében!
Hogy anyád potyantott volna a wc-be.
egyvandor
Ha jó a sör eladható. Ha nincs hozzá tőkéjük vegyenek fel hitelt.
Akad Magyarországon rengeteg ténylegesen működő vállalkozás amelyek az életben nem kaptak és esélyük sincs rá hogy kapjanak ilyen támogatást.
Gorbán maffiája mást sem csinál mint osztogatja a közvagyont olyanoknak akiktől a hatalmuk fenntartását várja vissza.
papa.49
@quadrocopter: Vagy az apja a budi falára is spriccelhette volna, mi mindenféleképp jobban járunk!!!
egyvandor
@papa.49: Ne mondj ilyet :) A Gorbánt támogató nertársak nélkül akár becsületes portás ember is lehetne egy tönkre nem tett gyár főkapujánál.
papa.49
@egyvandor: Te is tudod ,,ahol van lószar, ott van veréb is,, a behelyettesítés nem hiszem hogy gondot okozzon))))))))))
Sámannus
Jóvan má a barmokat is itatni köll efftásak. a Pető Intézetet meg sóval köll behinteni.
Csak Így tovább hazaárúlókáim!
nezelodo
Ha már Erdélyben ilyen jól fut a szekér a sörgyártás támogatására, és a Heineken szabotálására, akkor gondolom Burgenlandba is belovagol a Zsóti, hogy tiltakozzon a csillagos sör ellen, meg egyúttal oda is viszitek a magyar gyerekek beiskolázási támogatását, mert igen szépen elszaporodtak az ott élőkön kívül a Tündérországból iskolába oda járó gyerekek! Esetleg egy stadionnal is kisegítenétek az elszegényedett, Ausztriába rekedt magyarjainkat! Vagy ott nem hull termékeny talajra az orbáni hülyítés?
Dr plágium
Az jutott eszembe, ha sárga lenne az a csillag akkor is ennyit csócsálnák?

Úgy érzem ez csak figyelem elterelés a következő mocskos húzásról.
magyarbakancs
Henkelel való csatározásban elfogtok esni Fidesz.
Megszívatnak titeket mint paraszt a bervát.
Dr plágium
@magyarbakancs: Remélem igazad lesz :)
Nekem van Heinekenes poharam, virít rajta a vörös csillag, de azért sem dobom ki!
nezelodo
Mi van Zsóti, kevesled a perselypénz amit kaptatok tőlük amikor még stratégiai partnerek voltatok? Nem tudom egykor ott az Állam és Egyházügyi Hivatalban is csípte a szemét a hivatalnokok krémjének a sörön lévő csillag, vagy csak most akadt el a gigátokon?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.