Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon – mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott, pénteken megjelent interjúban.

A főpolgármester hangsúlyozta: "a 3-as metróra megvan, meglesz a forrás". Hozzátette: bízik abban, hogy a kiviteli tervekre most nem túlárazott pályázatok érkeznek majd be, mert "alátámasztatlan, drágább árajánlatokra nincs fedezetünk".

A BKV időt akart megtakarítani azzal, hogy az engedélyezési tervek alapján írta ki a pályázatot, "de ilyen mértékű túlárazottságra nem számított senki", körülbelül 50 milliárd forinttal drágább ajánlatok érkeztek, amire nem volt fedezete a fővárosnak – mondta Tarlós István.

Közölte: "valakik az állami állományból azt akarták, hogy a metrópótlásra legyen kiszervezés, ennek megfelelően kiírták a tendert, amit aztán az NFM hátba támadott. Mivel még 40 millióra meg is akarták büntetni a fővárost, ezért a BKV jogorvoslatért fordult a bírósághoz, amit első fokon meg is nyert. Ettől csúszott majdnem fél évet a pályázat".

A főpolgármester úgy fogalmazott: "2012 óta azon kínlódik a főváros, hogy elindítsa" a metrófelújítást, a szerelvények felújítása egy éve folyik, a síneket is folyamatosan cserélték, és a beérkezett autentikus szakvélemények szerint nem balesetveszélyes a 3-as metró.

"Van igazság abban, hogy egy nagyobb időhúzás folyik a magyarázhatónál, éppen eleget zörgök emiatt. Na de az alapprobléma mégis az, hogy a jelenlegi városvezetés megörökölte ezt a korábbitól, amelyik ahelyett, hogy felújította volna a 3-as metrót, épített helyette egy majdnem felesleges újat" – jelentette ki.

A főpolgármester egy kérdésre válaszolva elmondta: biztonságosnak tartja a 3-as metrót, maga is szokta használni, és egyik gyermeke naponta utazik vele. Hozzátette: a

BKV vezetői kötelesek az első negatív szakvéleményre leállítani a metrót.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ja a megalapozatlan árak??? Magyarországon! =))
Arról is mesélhetnél, hogy a nagyszerű metró-kocsi "felújítás" most mennyinél tart, mármint árban!!!
Sámannus
Hány kiló festék kellet az "új" kocsikra.
Ezek azt hiszik hogy a szar száz évig is eláll.
A pestiek meg beszopják, hogy velünk a szemetet is meg lehet etetni, ha putyin szarta.
Jó van má Pisti nekünk nem kell a púder maradhatott volna rezsdás veres is a vagon, A plehes főnöködnek dicsekedjé, ő ért az ócskavashoz..
jancsipapa
Ez hír egy kétmilliós városban ? Esetleg ,ha száz új állna be...
advocat
A Tarlós hülye! Gondolhatnám. Mert a régi vezetésnek - esetleg - még nem kellett volna hozzányúlni. Mert még működött. De miért nem azzal kezdte a működését, hogy rögtön kiabál. Fel kell újítani a 3-as metrót!!! De két évig hallgatott. Akkor miért is ordibál? És a felújított metroben nincs légkondi. Pedig ma már alapkövetelmény. Ld:Bécs, és a többi város (Berlin, Párizs, stb.).

Annak idején elterveztek egy metróvonalat, mely neve Dél-buda – Rákospalota lett volna (DBR). Nagy nehezen elkészült a 4-es metró jelenlegi szakasza. És annyi. Mivel – állítólag a továbbépítésre nincs pénz – meg még Demszky terveztette (neve legyen átkos – mondja Tarlós, az új főpolgármester). Szóval építsünk helyette villamost! Mondja most Tarlós! A Keletitől Újaplotáig. A Thököly úton. Ahol pont azért nincs villamos, mert kevés a hely. Ha megmaradt ( 20 éve nem jár) volna a 44-es csak a Csömöri úttol kellett volna továbbvinni. Kb. 2,5 km! Most egy 7E busszal 20 perc a Blaha. Villamossal? Erről ennyit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.