Zenélő szakaszt épít be a 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

A NIF  közleményében ismerteti: az út a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából 60 milliárd forintból, európai uniós és magyar források felhasználásával valósul meg. Az építkezés kivitelezője a S+S R67 Konzorcium (STRABAG Építő Kft., STRABAG AG és SOLTÚT Kft. közös ajánlattevők).

A felújítás során 12 csomópont, Mernyeszentmiklós és Somogybabod település között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út, illetve a gyorsúttal párhuzamosan a lassújármű és kerékpáros forgalom számára burkolt szervizút épül. A mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére pedig földutakat hoznak létre.

A speciális technológiájú akusztikus vagy zenélő aszfalt zenei hangokat bocsát ki, amikor az autós ráhajt az útra. A kivitelezés során ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bármely más útszakaszon, azonban a felületet egy gyémántvágóval bemetszik keresztirányban. A hang magassága a barázdák mélységétől és egymáshoz viszonyított távolságától függ. Voltaképpen az aszfaltba vésett mélyedések képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő "bitumen kottára", a Republic együttes A 67-es úton című dalát fogja hallani.

A formabontó aszfaltrész a tervek szerint 2019-re készül el. A fejlesztést követően gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni Kaposvártól az M7-es autópályáig.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Szerintem csak a pengetős rész lesz az elejéről. Aki meg dupla lábdobos thrash metálra vágyik, annak többezer kilométernyi toldozott-foldozott kátyús út áll a rendelkezésére országszerte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.