Változatlan formában további hat éven keresztül működhet a társaságiadókedvezmény-rendszer (tao), Brüsszelben pénteken engedélyezték a folytatást – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Rétvári Bence úgy fogalmazott, a sportot, kultúrát és filmművészetet támogató, hat éve működő rendszer "jó és hasznos", új forrásokat teremtett és hosszú távú, kiszámítható finanszírozást biztosított sok intézménynek.

Szólt arról is, hogy a tao-t sok támadás érte, törvényességét és eredményességét azonban Brüsszel is elismerte. Az államtitkár közölte, a kultúra területén – a költségvetés és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) után – a harmadik legfontosabb támogatási formává nőtte ki magát a tao. 2014-ben 18 milliárd forint támogatás folyt be a rendszerből, 2015-ben pedig már több mint 22 milliárd forint – ismertette a számokat Rétvári Bence.

Sárfalvi Péter, az Emmi nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az európai unió döntésének köszönhetően újabb hat évre biztosított az utánpótlás-nevelés, a létesítményfejlesztés és a szabadidősport támogatása.

Az öt látvány-csapatsportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – esetében 2011-hez képest 2016-ra 172 százalékra, azaz mintegy 155 ezer emberrel nőtt a sportolók száma – mondta el a helyettes-államtitkár.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Rétvári: Tovább működhet a tao-rendszer.

Sajtóhiba.

Helyesen: rétváriék tahó rendszere tovább működik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Ja, engedélyezte Brüsszel, mert azt hitte a tao, a kung-fu egyik ága.
aremy
@quadrocopter: ne higgy neki mert megint. hazudik ez a keresztes geci.majd ha brükkszel írja és mondja akkor igaz a hír!
quadrocopter
@aremy: Gondoltam is, hogy na, erre is rá kell ellenőrizni, mint a Lézer-dumákra!
Cefi
Rétvári: Tovább működhet a tao-rendszer.

Sajtóhiba.

Helyesen: rétváriék tahó rendszere tovább működik.
Szókrakész
A sok barom(liberók) még most se jön rá, hogy OV egy Brüsszel csicska.
Tesztel minket.
Amíg nincs polgárháború, addig mehet as megszorítás, pénzlenyúlás cunami.
A sok barom még most se látja, hogy itt nincs fidesz, vagy Gyurcsány, vagy...

Itt Brüsszel van és csicskái!!!
bakegya
Akkor a tíz parancsolatot is irassátok át -RETEKVÁRI elő az Á négyessel-ISTEN NEVÉBEN LOPUNK -CSALUNK TOVÁBB...FOLYTATJUK!!!D
vladimir putin
mivel ugye a TAO nem kozpenz:

Ha a NAV-nak bevallom, hogy ennyi meg ennyit adtam tamogatasra,
DE MEGSE NEM FIZETEM BE, AKKOR
BEHAJTJAK RAJTAM KOZTARTOZASKENT?
Fradigege
Semmiféle TAO-rendszer nincs. Sima védelmipénz behajtás. Ha egy cég nem csengeti bele a zsebükbe a lóvét kilövés alá kerül. Egyszerű kifizetési módszer. Ez a ő paraszolvenciájuk.
kemeati
@Fradigege: Bencus úgy érted fidess ezután nem vesz fel TAO-pénzt csak ellenzéknek szabad és civil szervezeteknek?Te suttyó szabolcsi paraszt menj vissza anyádba!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/12/19/ordenare-m...
Elhiszi valaki, hogy a nem stróman, szerencse­fia, nem­ átlagember, univerzális nem­ tudom­- mennyi­a­- vagyonom Mészáros Lőrinc csak saját zsebre „dolgozik”?! Ja, és csodálkozunk, hogy a nagyvállalkozóink – pártállástól függetlenül – elégedettek és nem akarnak változást? Nekik aztán teljesen mindegy, hogy milyen kalapba dobálják be azt a pénzt. Ők bizony mind jó magyarok, nagy hazafiak!
Zeta
Azt hiszem , Brusszelt nem érdekli az ország sorsa. Ha ezt engedélyezi akkor O. Viktornak a kedvébe járnak.
lenn
rétvári bence,elvesztette keresztény jellegét.
Egy szélhámos hazug csaló NEM LEHET keresztény.
Ez a világ nem az iszlám miatt van bajban alapvetően, hanem a bornírt álkeresztények miatt, mint amilyen pl rétvári bence.

És azon gondolkodtál már, hogy miért az új pápa "hatalomra kerülése" óta lett látványosan rosszabb a világ?
lusta
@Zeta: Ez egy általános, de nagyb tévedés. A brüsszeli döntéshozókat az európai jog érdekli, az már kevésbé, ha az adott ország választópolgárai megengedik, hogy őket a vezetők koldusbotra jutattják. A választópolgárok helyett ők nem fognak gondolkodni és cselelkedni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.