Moldova György szétnézett az országban, kétségbe is esett rendesen

Kegyelemkenyér: ez Moldova György új könyvének a címe, amelyben az író, a tőle megszokott szociográfiák receptje szerint beszélget a városok lakóival, vezetőkkel és régi ismerőseivel arról, hogy milyen most az élet Magyarországon. A kép, amit a könyv elénk tár, kétségbeejtő.

Hódmezővásárhellyel kezdődik a mű, ahol annak idején óriási ipari üzemek voltak, nagy állami gazdaságok és több tucat téesz. Lesöpörték mind a térképről – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Moldova György pénteken. Az író érdeklődött Hódmezővásárhely polgármesternél, hogy mivel készülnek fellendíteni a várost, és megdöbbenve hallotta, hogy az úszóturizmussal. Elképedve emlékezett a műsorban az író, hogy

a polgármester arra készül, hogy az uszodába majd jönnek a turisták, és abból tartják el a 36 ezres várost.

Moldova hagyományosan meg szokta kérdezni a városok vezetőit, hogy hányan vannak a szegények a településen, de most nem kapott választ erre a polgármesterektől.

„Hiába kérdeztem a szegények számáról, nem tudtak válaszolni”

– mondta.

Felkereste azokat a színhelyeket, amelyekről korábbi könyveiben is beszámolt. Ellátogatott Ózdra, Komlóra és még lesújtóbbnak találta a képet, mint amilyennek évtizedekkel korábban ábrázolta. Arra is felfigyelt, hogy a bányászvárosokban minden választás előtt beígérik a bányák újranyitását. Most is ezt tapasztalta, persze aztán nem történik semmi.

Komlón a szocialisták és a Fidesz felelősségét egyformának látta a bányák bezárásában.

„Minden aknatornyot kivágtak. Kimentem a hegyre, egy lepattant téglasarok, annyi nem maradt a bányákból”

– fogalmazott. Majd felidézte az egyik kísérője mondatát: “látod azt a nagy fát, ott ásták el az utolsó bányász talicskát. 13 ezer ember került az utcára. Hazamentek parasztizálni” – mesélte az író. Moldova szerint Pécs ötvenezer lakost vesztett el. Megszűntek a szállodák, a kemping, a vidámpark, parkoló van a házak helyén – így látja most Moldova György. A Király utcán, a pincérek állnak az utcán, nincs vendég, aki bemenne – idézte fel az utolsó pécsi élményét.

Ki foglalkozik az emberekkel?

“Belehalok” – válaszolta Moldova a kérdésre, hogy mit érez írás közben. Nekem ez nem álca, nem politikai magatartás, amikor összeszedem a tényeket és leírom a valóságot. Szeretem őket, és ők is szeretnek engem. Orbánt húsz ember várta Salgótarjánban engem pedig 150.

Arról is beszélt az Egyenes Beszédben az író, hogy miként tekint a hivatására:

„Nem tudok asztalt faragni, nem tudok jól mozdonyt vezetni, az én dolgom pedig, hogy elmondjam az embereknek, hogy mi van ma itt.”