Öt órán keresztül várakoztattak egy 96 éves nénit az egyik budapesti kórházban, aki hiába kért vizet, vagy takarót, a nővérek rá sem hederítették a Tények szerint.

A nénit egy pár segítette, akiknek ugyancsak a traumatológián volt dolga: ők vettek neki vizet és szereztek egy takarót is, hogy ne fázzon a tömve lévő, de huzatos váróban.

A nénivel beszélgetve kiderült, a hölgy túlélte a világháborút, három gyermeke van, de egy idősek otthonában kell élnie, családja nem látogatja. A kórházba azért került be, mert leesett az ágyáról. 

A néni a párnak elmondta, pár óra alatt minden vizsgálatával végeztek, ezután viszont elfelejtkeztek róla.

A Tények megkeresésére a kórház egyelőre nem reagált.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
Hol volt az idősek otthonából, a néni kísérője ? Vagy "csak" a sorsára hagyták a nénit. Úgy gondolták majd lesz vele valami. Előbb-utóbb vissza viszi valamelyik betegszállító, az otthonba. Vagy valaki más a hullaházba.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sziszifusz
Hol volt az idősek otthonából, a néni kísérője ? Vagy "csak" a sorsára hagyták a nénit. Úgy gondolták majd lesz vele valami. Előbb-utóbb vissza viszi valamelyik betegszállító, az otthonba. Vagy valaki más a hullaházba.
Cicamama55
Javasolnám, hogy a nemzeti konzultációba tegyék fel a kérdést, hogy megvan-e elégedve a magyar egészségüggyel?! Akarja-e,hogy a külhoni magyaroknak focit, sört, segélyeket nyújtsunk? Mire szeretné a közpénzt fordítani fontossági sorrendben?!
szaboria1
@Sziszifusz: Sajnos ma olyan a rendszer, hogy a mentő elviszi a balesetet szenvedettet de nem várja meg a vizsgálatot. A vizsgálat befejezésekor kérnek beteg szállítót ami tényleg 5 óra múlva ha megjön. Az otthonból kísérőt meg nem visz el a mentő csak a sérültet.
elnyomott
A kórház erre nem reagált, nem is fog.
A vezetői lelketlen, felelőtlen senkik, akik szerint minden rendben.
A Sándor Máriák meg hiába teszik ki a lelküket, változást nem tudnak hozni. :-(
szaboria1
Annyira átszervezték a betegek szállítását , hogy akinek vallamilyen vizsgálata van déllelőt örüljön, ha estére haza viszik. Régen meg várták a vizsgálatot és vitték haza. Ma össze gyűjtenek 5 - 6 beteget elviszik és otthagyják ugyan ez van sete fele megint össze gyűjtik és ismerd meg hazád mozgalomba vesznek részt. Velem is ez történt voltunk öt faluba mire engem haza vittek.
sokanvagyunk
Borítékolom a válaszukat: a szakma régi, jól bevált szabályai szerint jártak el. :(
cikicakk55
Anyósom 5 éve,96 éves korában halt meg.Egész biztos köze volt a halálához a kéztörése.Mi Hódmezővásárhelyen lakunk,ahol van kórház,van sebészet is és röntgen is,de akkor még gipszelő nem volt.fél12 körül,délben vittem be( taxival).A kórházban megrontgenezték és kiderült,hogy elég komoly törése van az alkarján. Szerencsénk volt,mert egy szintén idős betegnek pár órával azelőtt hívtak betegszállító autót,így Anyósomnak már nem kellett külön kérni.1 óra múlva jött is a betegszállító.14h-ra anyósom keze be volt gipszelve.Kiültették a váróba egy ülő tolókocsin és mondták,hogy szóltak a szállítóknak majd jönnek.Anyósom már a kora miatt is pelenkában volt napközben is,de nem számítottam rá,hogy ilyen hosszú ideig távol leszünk,így nem volt nálam tiszta pelenka.Szegény délután 5 körül már úgy érezte,hogy egy vödör vítben ül.Bementem a rendelőbe és megpróbáltam egy pelenkát kérni.Természetesen nem kaptam. Ott hagyni nem mertem hosszabb időre,mert 99 évesen már eléggé zavart volt+ az a stressz és a fájdalom amin keresztül ment.Végül sikerült egy fiatalembert megkérni,hogy őrizze a Mamát addig,még kerítek egy pelennkát.Akkor 58 éves voltam és úgy száguldoztam a klinikák közt,mint akit fizetnek érte.Végül a szemészeti klinikán kaptam egy pelenkát.A fiatalember már totál pánikban volt,azt hitte rásóztam a mamát.Jött a következő bökkenő,hogy hol tudnám ráadni a tiszta pelenkát.A wc annyira kicsi volt,hogy egy ember is alig bírt benne mozogni. Végül az előtérben nagy kínok közepette sikerült ráadni a tiszta pelust.A használt súlya szerintem legalább 10 kg volt.Este 7 körül észre vettem,hogy anyósom arca tűz piros.Azonnal szültam a sebészeten egy nővérnek,aki be is tolta mamát a vizsgálóba.Kiderült,hogy a vérnyomása 190/120 lett,ráadásul cukrosként már ennie is kellett volna.Volt nálam pár szem keksz,de azt a nap folyamán már megetettem vele. Este 8-kor már én is az őrület határán volta,mert anyósom úgy nézett ki,hogy innen már élve aligha fogjuk kivinni. Felhívtam a férjem,aki parkinson...
advocat
Nem értem a hozzászólókat. Miből lett 2/3-ad?
cikicakk55
Folytatás az előzőrül.Tehát felhívtam a férjem,aki parkinson kóros.Bár a jogosítványát akkor még nem vették el,de saját és embertársai érdekében csak kifejezetten szorult helyzetben használta és ha lehet,csak városon belül.Mivel az édesanyjáról volt szó,így rászánta magát és este fél10-re be is ért a klinikára. Szegény mama akkor már úgy nézett ki,hogy kommunikálni sem nagyon lehetett vele.Nagy keservesen betuszkoltuk az autóba( suzuki) Féltünk a sok ülés miatt kialakult vérrögök megindulásától is,bár én napközben próbáltam mozgatni a végtagjait,de ahhoz,hogy ez javítson a helyzetén pár lépést ennie kellett volna.A fájdalom csillapítók miatt egyébként is elég zavart állapotban volt,az egyensúlya a rossznál is rosszabb volt.Egyedül nem mertem megmozdítani,hogy sétáltassam,a személyzet meg nem ért rá A párom haza felé kb 30km sebességgel ment,mert a reflexei igen csak lelassultak.Ehhez erősen közbe játszott az idegállapota is,mama miatt.Végül éjjel 23h után végre ágyba tudhattuk.A fürdés akkor már elmaradt,csak vizes szivaccsal dörgöltem át.A balesettől számított egy hét múlva kontrollra kellett menni Vásárhelyre és minő csoda simán kicserélték a gipszét,mivel az eredetiben erősen beledagadt a keze.Kiderült,hogy egy héten csak 2x van olyan nővér,aki tud gipszelni.mamának nem volt szerencséje,olyan napon törte el a kezét,mikor nem volt gipszelő szakértő nővér. 2 hét múlva magas lázzal bekerült a kórházba és már ki sem jött. A halotti jegyzőkönyvön szepszis( vérmérgezés) és keringési zavar volt feltüntetve.Nem az orvosokra,nővérekre,betegszállítókra haragszom.Azokra haragszom,akiknek fontosabb egy 1200 lelket számoló faluba egy foci akadémiát milliárdokér tfelépíteni.Azokra,akik kitalálták,hogy egy kisvasút épüljön,mert az a napi 20 ember aki utazik rajta,annak nélkülözhetetlen.Az első mondatomban véletlen 96 évesnek írtam le anyósomat,de 99 éves volt.Halála előtt 2 héttel töltötte be a 99.életévét. Magyarország egy vérszívók országa lett.Addig még haszna van az...
Kristaal
@cikicakk55: Szörnyű helyzetben voltatok. És mi lett a végén? Sikerült a néninek átvészelni? Hasonló bajság a mi családunkban is volt. Az 1 éve agyérgörcsöt szenvedett nagynéném kálváriája. Annyira nem törődtek vele, már nem élne. Hazahozta a testvére, és jobban lett. A kórházban inni sem adtak neki, amikor nem tudtunk benn lenni. Minden nap voltunk Nála. Aztán mikor mondtuk a nővérnek, odakaffantotta: Itt még senki nem halt szomjan. Tudnék még mit írni.
Kristaal
@cikicakk55: Elolvastam a végét is. Sajnálom, amin atmentetek. Részvétem!
Tekla
Rengeteg horror történetem van, mint mindenkinek. Engem is haza kellet volna szállítsanak reggel, ám már este derült ki, hiába vagyok, csak fekve szállítható, ülnöm kéne . Igaz hogy 30 kilométerre lakom, de 120 lesz mire oda érünk. Na mire megszerveztem, hogy ne az udvaron kelljen éjszakázni, ha már ülni nem tudok. Hát tudnak érdekes dolgokat csinálni a betegszállítással. Bezeg politikus fuvarozásra van benzin keret bőven . Nem értem mért nem lehet ebbe bevonni a taxit, akinek az állapota lehetővé teszi.
tothjani
Egy 96 éves nyugdíjas már nem tud ezeknek dolgozni hogy több pénzük legyen és sajnos az sem biztos hogy 1 év múlva még rájuk tud szavazni.
Gondolom ki van adva hogy őket már hagyni kell, hátha nem kell nyugdíjat fizetni. :(
verőce21
A megoldás, 45-50 kórház megszüntetése Magyarországon!
Mindjárt készségesebbek lesznek az ápolók. És jut elegendő pénz a megmaradó 93 kórházra.

Külön hozadéka még az intézkedésnek, hogy egy csapásra megszűnnek a várólisták is!
stefan50
@Mirabilis: Mennyi is ma Magyarországon az átlagfizetés ? Abból hány ezret vesznek el egészségügyi eljárás címén ? Jobb ha nem ragozzuk hanem fonjuk a kötelet , még szükség lehet rá...
JAJMÁR
A kórház ellátta! Ha jól értem. A betegszállítók - vagy aki odavitte - feledkeztek meg róla. De hogy a beteget valami csomagfélének nézik, felháborító!
karma1
A baratnom, aki a 93 eves anyukajat latja el, 18 orat vart, mert a mamaja elesett otthon es nagyon beverte a labat , a mento ugyan kijott tobb mint fel ora utan, a nenit bevittek a Janosba, (a baratnomnek kocsival kellett utanamennie), de a korhazban ledobtak a nenit, es ott mar a baratnom gondjaira biztak... Kezdodott a sztori valamikor delelott 9 ora korul, es masnap reggel a masodik korhaz utan jutottak haza, mert a baratnom keptelen volt tovabb kezelni az igyet egyedul. Hasonlo eset, mint fent: a neni 95 %-ig vak, pelenkas, de 100 %-osan mukodo agyu, nagyon kedves , okos nenike. A Janosbol el kellett valahova mashova vinni a nenit, - javasoltak a baratnomnek, hogy ne varjon a mentorem, vigye at o maga. Igen am, de ha egy "civil" visz be egy beteget, akkor duplan leszarjak, mert nem a surgossegi mentovel jott, hanem "csak" maganuton. Hiaba mondta a baratnom, hogy reggel a korzeti orvos mentot hivott a nenihez, es az elso korhazban mentovel voltak, az egesz magyarazkodasa szart se ert. A masodik korhazban meg rezidens orvos sem volt, apolonit is ugy kellett levadaszni, de akarhanyszor elindult a baratnom a keresesukre, mindig azzal epitettek le, hogy ok mar mennek haza, majd az utanakovetkezo fog veluk foglalkozni. De persze az meg a bent fekvo betegekkel foglalkozott eloszor, a nenit a baratnommel otthagytak etlen-szomjan, mindenfele papir es intezkedes nelkul...Nem minositek semmit es senkit, de azt siman szembekopom, aki azt allitja, hogy a mai magyar egeszsegugy rendben van. (Meg a Honved Korhazban SEM!)
Desischado
Szavam sincsen, borzalom, ami az egészségügyben folyik. De a stadionok fontosabbak!
emerencia
Sosem felejtem el annak a fiatal asszisztensnő rideg, kegyetlen tekintetét, aki a rosszullét miatt mentővel behozott utolsó stádiumos csontsovány rákosként egy alsónadrágban várakozó édesapámat direkt nem hívta be órákon keresztül. (A később érkező járóbetegeket igen.) Két nap múlva apu 89 évesen meghalt... Rengetegen tudnának hasonló történeteket mesélni. Vajon a magyar egészségügyben szocializálódott fiatalok hogyan tudnak helyt állni egy civilizáltabb ország egészségügyének alkalmazottjaként?
szaboria1
A mentősökkel is néha kell vitatkozni egy idős beteg szállításánál, hogy a kísérő is mehessen a beteggel. Pláne egy 90 éven felülinél azok már általában csak a hozzátartozóval érzik biztonságban magukat.
szaboria1
Azért vannak kivételek is. Amikor anyukámnak 93 évesen volt comb törése a beteg szállítók azt mondták ne öltöztessem fel így háló ruhásan vittük a Halasi kórházba felülvizsgálatra . Akkor tudtam meg már a betegszállítók nem várhatják meg a vizsgálat végét. Így mi is a folyosón várakoztunk ráadásul elég hideg volt de egy szakápoló hozott takarót és lepedőket valamint szerzet pelenkát is. Ők is fel voltak háborodva mivel a beteg szállítás oda vissza volt megrendelve. Így nekik kellet újból kérni a szállítást ami ilyenkor órákba kerül mire megjönnek. Ráadásul fekvő betegnél még rosszabb is.
Nessy
Életem párjával anno 8 - 10 évvel ezelőtt nem egyszer száguldott a mentő. Hol én is mehettem, hol maradt a taxi. De ilyen szégyenteljes várakoztatás, figyelmetlenség, érzéketlenség nem volt.
Arról nem is beszélve, hogy egészségügyi családban felnőve, majd jó magam is több mint 40 évet ott dolgozva több területen is, katasztrófa a jelenlegi helyzet.
Igaz, azt megszokta az ember mára, hogy az időpont csak a napra vonatkozik. Viszont, ahol azelőtt 3 - 4 orvos rendelt, ma jó esetben kettő! Miközben a betegek száma nőtt.
A nővér létszám hiány is tragédia! A képzésről nem is beszélve. Szép a főískolai képzés, csak nekik már, úgy érzik, nem feladatuk a mosdatás, etetés, ágytál hordás, pelenka csere.
Sok intézmény kapuja fölé ki lehet irni: "Ember, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."
Szerencsére vannak kivételek is! Pl. A János kórház szemészeti ambulanciája. Havonta kapok injekciót a szemembe, de olyan profi, jól szervezett, beteg centrikus az ellátás, mintha nem is itthon lennék.
lópicigáspár
Akkor legyen már egy ellenpélda is! Édesanyámhoz vasárnap este (tavaly nyáron) hívtunk mentőt. 10 perc alatt jöttek is és irány a makói kórház. Az ápolók kedvesek és segítőkészek voltak, holott tudtuk, hogy órái vannak hátra. Két nappal tudták meghosszabbítani az életét, ami alapjában véve csodaszámba ment. Én csak megköszönni tudom nekik.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/26/fekete-orszag/
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
(Babits Mihály Fekete Ország )
Eladott Ország
Fekete ország: pokol. Ez az emberek mindennapi világa, a mi világunk. Sajnos.
Eriksson
Azt mondja a néni, hogy már minden szükséges vizsgálatot elvégeztek rajta, csak utána feledkeztek meg róla.
Nem lehetséges, hogy a betegszállítóra kellett várnia, amely majd visszaviszi az otthonba?
aremy
amíg az a sok dr kövület a kötelező hála pénz miatt ott van addig változás sem lesz!!!
picike1
várta a betegszállitót , azért vártak 5 órát vele hogy merre vigyék vagy milyen szinnel ?oh szegény sorsunk !!
cikicakk55
@Kristaal: Sajnos a baleset után 3 héttel meghalt.Egész biztos,hogy köze volt annak a tortúrának a halálához,amin keresztül ment.Ennyi időt egy tolókocsiban tölteni,még egy fiatal szervezetnek is sok lett volna. A halál okaként szepszist(vérmérgezés) és keringési zavart írtak. Köszönöm a részvétet.Ennek már 5 éve,de azt a napot soha nem fogom elfelejteni.
cikicakk55
@Horizont: Köszönöm! Tényleg szép kort ért meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.