Szokás szerint tragikomikus jelenetekben bővelkedett a közszolgálati Fidesz-párttévé tegnap esti úgynevezett V4 Híradója. A négy visegrádi ország fontos híreit ismertető műsorban ugyanis jelentős blokkot szenteltek annak a nagy jelentőségű hírnek, hogy a Cseh Köztársaság 200 méter hosszú, 28 repülőgép vagy 15-18 helikopter hordozására alkalmas, többek között egy 200 ágyas katonai kórházzal is felszerelt repülőgép-anyahajót építtet Kínával, 60 milliárd koronás összegből. Azt sem hallgatták el, hogy az első cseh anyahajót nem egy cseh anyáról, hanem Csehszlovákia első elnökéről, Masarykról nevezik el. De a vonatkozó híradóblokkban még be is mutatták a hír forrását, a cseh Lidové noviny című lap cikkét. Amit április elsején közöltek. Pedig maga a cikk is segíteni próbál a nem teljesen agyalágyult olvasóknak. Az írás fő szövege egy Martin Stropnicky védelmi minisztertől származó idézettel indul - MTVA-s olvasóink minden szó elé és mögé tegyenek fejben egy idézőjelet! - amiben a politikus...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
Az nem tűnt fel egy fityfaszos idióta csicskának sem,hogy Csehország egy kissé messze esik bármelyik tengertől,illetve óceántól?Ez tényleg nagyon súlyos és hűen tükrözi az illiberátorok értelmi szintjét.:-)
szép új világ
@hetöndöe: Most őszintén, melyikről tételez fel, hogy ismeri a térképet?
quadrocopter
Idióta csicskamédia, ha véletlenül nem hazudik, akkor beszopja a Móricka-viccet is!
coni
A szakmaiatlanság országos méreteket ölt, hogy ne menjünk túl messzire olyan politikusok magyarazzák a világot a népnek (Németh, Kósa, Tarlós,..) akiknek gőzük sincs róla. Ezért nem lehet nekik egy váratlan kérdést feltenni, inkább lekerítik őket az újságíróktól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.