Egy, a semmiből előtűnt párt azt állítja: ők egy nappal hamarabb ugyanolyan népszavazási kérdéseket adtak be, mint a Momentum.

A semmiből felbukkanó Demokrata Párt az MTI Országos Sajtószolgálaton keresztül jelentette be, hogy ők egy nappal korábban ugyanazokat a kérdéseket adták be népszavazásra, mint a Momentum Mozgalom – olvasható a 444 cikkében.

A párt elnöke, Kósa Sándor "a CEU botrányos ellehetetlenítése elleni azonnali lépésként népszavazási kezdeményezést adott be a lex CEU áterőltetésének napján az alábbi kérdéssel: »Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2017/04/04-én hozott "lex-CEU" nemzeti felsőoktatásról szóló trv. CCIV. módosítását a kormány visszavonja?«”

Ugyanakkor a Demokrata Párt „a Momentum által beharangozott népszavazás kezdeményezést értelmetlen hangulatkeltésnek és kontraproduktív pártpolitikai kezdeményezésnek” tartja. Valamint felhívja „az eddig csendben lapító »Magyar NOlimpiai Csapat« figyelmét arra, hogy felelős politizálásra van szükség a helyezkedés helyett a jelen helyzetben, amely kizárja az önfényezés ilyen módját”.

A pártelnök Kósa azt is bejelentette a közleményben, hogy a héten az amerikai Egyesült Államokba utazik, hogy a külügyi bizottság egyik demokrata szenátorával egyeztessen a kérdésről.

A 444 cikke szerint több probléma is van a bejelentéssel:

- egy tök ismeretlen párt egy nappal hamarabb, mint ahogy a Momentum ezt közli, ugyanazokat a kérdéseket népszavazásra benyújtja;

- míg a Momentum bejelentését az állami hírügynökség elhallgatta, addig a tök ismeretlen Demokrata Párt közleményét lehozzák;

- mivel már megszüntették a párhuzamossági moratóriumot a népszavazási kérdések esetén (vagyis hogy egyszerre csak egy beadó gyűjthet népszavazáshoz aláírásokat, a beadvánnyal később érkezőknek ajtót mutatnak), így előállhat az a helyzet, hogy a Momentum és a Demokratikus Koalíció mellett a Demokrata Párt is nekiáll az aláírásgyűjtésnek.

A pártelnök Kósa nem ismeretlen ember: 1990-ben a Nemzeti Újjáépítés Pártot alapította meg, 2002-ben már a Zöld Centrum Pártot vezette, 2014-ben pedig a Schmuck Andor vezette Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának volt alelnöke – olvasható a cikkben.

(Címlapi fotó: Facebook/Demokrata Párt)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@TASzSz: Szerintem pharaon el... Csak hivatalosan muszaj volt halalhiret kelteni, hogy leszalljanak rola, ne akarjanak utana nyomozni,... A kepeken semmi sem mutatta, hogy barmi baja is lett volna. Jo, ferfi, veszelyeztetett korban volt, de szerintem kurvara vigyazott az egeszsegere
TASzSz
@karma1: ... isa por és hamu vagymuk...
Nessy
@RonaGyuri: Nem igazán jó ötlet. megkérdeztem pár korombeli ismerőst, és megdöbbentem némelyik válaszon.
Van elég magyar egyetem, nem kell idegen.
Már megint a diákok. Inkább tanulnának, mint hőbörögnek.
Több pénzt akarnak a tanárok. (nem értettem, hogy jön ez ide)
Felháborító! Az unokámnak fizetni kell, a libsik gyerekeinek Amerika fizet.
Soros mindenkit lefizet a világban, hogy amerikai legyen.
Soros meg akarja szüntetni a magyar egyetemet, hogy csak az övé legyen egyedül.
Brüsszel és Soros tönkre akarják tenni az országot, elcsábítják a gyerekeinket.
Hát, ennyit erről. Ja, mindez a Fóvárosban történt.
Equus
csak jobb lenni poltikusnak, mint beállni egy esztergapad mögé... arról már nem is beszélve, h az utóbbihoz tanulni is kell valamelyest, oda kevés a lopott diploma
Nessy
@Equus: Tévedsz! Gázszerelőnek és Orbán szomszédjának kell lenni!
A "szomszéd" státuszt be lehet helyettesíteni ma már egy másikkal.
quadrocopter
Aztán eddig hol kapott eligaztást ez a "demokrata" konda, hogy most riadt fel?
Trükköznek koszos rezsimék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.