Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel – mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson. 

Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.

Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt – ismertette.

A projektre 34 milliárd forint áll rendelkezésre, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifi-hálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is – közölte.

Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt úgy fogalmazott: az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár – tette hozzá – erről még nincs kormányzati döntés.

Az oktatási államtitkár a legutóbbi PISA-felmérés romló eredményeire utalva azt mondta: az okokat nemcsak az iskolarendszerben, hanem szociális területen és a szakképzésben is kell keresni.

Utalt arra, hogy miközben az OECD-országokban az egyes iskolatípusok teljesítménye között nincs nagy különbség, nálunk például matematikából a hatosztályos gimnáziumokban Szingapúr eredményét hozták a diákok, a négyosztályosokban pedig Finnország és Németország szintjét, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig ennél gyengébb eredmény született.

Palkovics László szólt arról is, hogy terveik szerint – az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan – 2019-től felmenő rendszerben kötelezővé tennék a középiskolai felvételit. Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába.

A fórumon résztvevő cégvezetők közül többen azt szorgalmazták, hogy a szakgimnáziumoknál ne csupán egy évet foglalkozhassanak a diákokkal a szakképzésbe bekapcsolódó vállalatok, hanem, mint régen, legyen erre ismét két évük.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Fogalmam sincs, hogy ez milyen hatással lesz az oktatásra, esetleg a PISA teszt javulására... akár jó is lehet. Azt viszont tudom, hogy amig a gyerekek nem tudnak biztonsággal olvasni, irni, számolni, addig nem kellene talán egy ilyen eszköz. Egy gép, ill. tablet is azt tudja, amire én "megtanitom", vagyis először a fejemben kell lennie és csak utána használom a gépet. Pl. egy egyszerü excel táblát is csak ugy tudok létrehozni, ha tudom mely oszlopokat kell összeadni, szorozni, stb. tudom az összefüggéseket és az eredményt hogyan kapom meg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
felvételi a középiskolába. Ez az átkosban pár évig működött.
Meghatározzák, melyik iskolába tipusba hány diák járhat!
Ebből a gyermekből tudós lesz, ebből lakatos, ebből közmunkás. Ez a gyermek semmit nem tud, politikus lesz. ( XXI. századi magyar Falanszter.)
namihami
Csak arra kell figyelni és a gyártóval egyeztetni, hogy ne Off-On legyen rajta, Ki.Be helyett, mert akkor hiába az egész új oktatáspolitika.
Grafix69
Nagypapa mi az a könyv? Drága unokám a könyv az olyan mint az SMS csak sokkal hosszabb és néhányuk tele van híres emberek szelfiével .
lenn
A tableten is szar marad a szar.
Te GECI orbán, tisztán látszik, ahogy még jobban el akarod butítani a népet, és még inkább birkává akarod tenni őket.

Az van, hogy ez nem fog sikerülni.
Amit ígérhetek neked, te világok meggyalázója, hogy NEM FOGSZ SZÉPEN MEGHALNI.
qxy
Akkor sokan nem fognak tudni írni, számolni. na meg ha a " mutatós órán kell megnézni hány óra van, , megáll a tudomány. Látom nap mint nap. két szám összeadása szorzás osztás fejben, az kész csőd.A pénztáros is vett egy joghurtot, kiflivel és elkérte a számológépet, hogy mennyit kell neki fizetni ezt ki kell számolni.Pedig csak két tétel és??? " pénztáros"""""
Múltkor is a kismamát megkérdezték a tévében.- Hány hónapos terhes? .- három hónapos és hat hetes."""
Nessy
Sajnos, a számítógép "elbutítja" az embert. Nem használja a memóriáját, elvégre, ott a gépé. A Google mindent tud, mindenre emlékszik, kivéve, amit kitörölnek belőle. Rendben van, nem igazán lényeges, mikor voltak a pun háboruk, pontos dátummal.
Viszont a négy alapműveletet illenék ismerni.Az irodalmunkból sem ártana valamicske tudás. A saját történelmünket sem ártana. Igaz, az mindig attól függ, ki mit magyaráz bele. Persze ez világ jelenség. Okos telefon nélkül nem is érzi magát embernek az ember. Csak közben elfelejtenek élni a valóságban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.