Néhány napja egy kormányt kritizáló Facebook-posztot közölt Ürge-Vorsatz Diána, a CEU oktatója és a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke.

Bízik Áder Jánosban a Facebookon kritizáló CEU-kutató

A bejegyzésben Ürge-Vorsatz arról ír, hogy Fidesz-szavazóként és "kormánytisztelő polgárként" hatalmasat csalódott Orbánékban a CEU-ellenes intézkedéseik miatt. 

A hétgyermekes asszonyt sokkal "megtalálták", és számon kérték rajta, hogy csak most nyitotta ki a száját, amikor a saját bőrén is érezte a kormány ámokfutását.

Ürge-Vorsatz Diána a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, 

a bejegyzést csak azért törölte, mert nem akart „a gyűlölködésnek és személyeskedésnek” fórumot adni. Hozzátette, hogy sok hozzá hasonló „keresztény, nemzeti elkötelezettségű ember dolgozik a CEU-n”, ezért nem érti, hogy beszélhetnek arról a törvényhozók, hogy „ez egy Soros-egyetem, ami beavatkozik a magyar belügyekbe”.

A kutató attól tart, hogy már most is hatalmas a kár, ami a CEU-nak okoztak. 

Arról, hogy végződhet-e pozitívan a kialakult helyzet, azt mondta:

„Én bízom Áder Jánosban. Hiszem, hogy ki mer állni az ügy mellett. Ő is látni fogja, hogy ennek nincs értelme. Az egész ország veszít vele. Még a kormány is veszít vele.”

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Nem ájultam el ettől a némbertől. Amíg személyesen nem érintette Orbán ámokfutása addig eszébe sem jutott, hogy ne a rablóbandára szavazzon. Most hogy Ürge öntésre került sor, mindjárt másként látja a világot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
"Illúzió a bizalom.." Hol van már a szerelem..?
Ebben a szerkezetben Áder és az AB olyan "fék és ellensúly", ami a gázpedállal szabályozható. Azt meg ki nyomkodja??? Na..?
Béla333
Szerintem Áder még pénteken már aláírta, ma meg meghosszabbítja a hétvégét, akkora a munkahelyi nyomás nála, hogy rápihen egyet!
Tegnap már be is mondták, hogy aláírja/ta!
Egy jó vakondkereső Fideszes csicska nem mond ellent a fényestekinTETŰ-nek!
Eladott Ország
Egy színtelen, szagtalan, súlytalan figura aki azt hiszi, fel sem tűnik senkinek a létezése. Az
valóban nem, de a hiánya igen. Pontosan annyira alkalmatlan és méltatlan a posztjára, mint a
nemzet golyóstolla, Schmitt Pál volt a harsány ostobaságával, a hazugságaival, a mások
munkájából profitáló sunyiságával. Ők Orbán katonái, Orbánt szolgálják. És mi fizetjük őket. Ügyes.
human
Kíváncsi lennék a hölgy véleményére, hogy Ádár János után esetleg még Orbán Viktor bölcsességében is hisz-e.
Rockxy
"...hogy sok hozzá hasonló keresztény, nemzeti elkötelezettségű ember dolgozik a CEU-n...”
Arra lennék kíváncsi, tudja-é a hölgy, mit jelent kereszténynek lenni.
Azok, akikkel eddig találkoztam és kereszténynek mondták magukat, egyik sem tudta megmondani, mi a keresztény hit alapja.
Kivéve egy katolikus papot, aki jót mulatott azon, hogy a saját gyülekezete sem tudja a tutit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.