De azért kikapcsolták, mert "rosszindulatú félremagyarázásokra adhat lehetőséget".

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a Kormányzati Tájékoztatási Központon (KTK) keresztül adott ki egy közleményt, amely szerint a nemzeti konzultációs honlap minden tekintetben megfelel a szigorú törvényi előírásoknak. 

Mint ismert, a 444 szombaton  cikkezett arról, hogy egy olyan orosz program fut a honlapon, amely a kitöltők személyes adatait orosz szerverek felé is továbbítja. A kormány először nem reagált az ügyre, majd vasárnap délelőtt mindenféle magyarázat nélkül kikapcsolták a programot a honlapon.

A KTK közleményében hangsúlyozta, "a személyes és véleményadatok egymástól szigorúan elzárt és összeköthetetlen módon vannak tárolva. A honlapon szereplő analitikai eszközök a honlap hatékonyságát szolgálják."

A szervezet szerint "hasonló megoldásokat a konzultációt folyamatosan támadó 444.hu is használ", arra viszont már nem tértek ki, hogy akkor ők miért is továbbították a személyes adatokat orosz szerverek felé.

Tekintettel arra, hogy az egyik ilyen elemző eszköz rosszindulatú félremagyarázásokra adhat lehetőséget, a kormány arra kérte a fejlesztőket, hogy ezt a technikai funkciót kapcsolják ki

- olvasható a kommünikében.

A KTK a közlemény végén még leszögezte: tisztában vannak azzal, hogy támadják a konzultációt, mert olyanokról van szó benne, ami Brüsszelnek és a hazai ellenzéknek is fáj. De szerintük

minden egyes újabb politikai célú támadás csak egy újabb ok arra, hogy minél több magyar ember vegyen részt a konzultációban.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Ha valaki ismer olyan eseményt, amivel kapcsolatban a fide$$ nem hazudott vagy nem csúsztatott mondja már el! Tényleg szeretnék már legalább egyetlen esetről hallani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Nem megy az a fránya igazmondás a kormánynak. Nehezíti a dolgukat, hogy ha igazat akarnának is mondani az olyan rég volt, elfelejtették hogyan kell.
aremy
@szép új világ: eseményt nem ismerek de egyént azt igen SZÓRAKÉSZ na ő tudja!!!
quadrocopter
Hazaáruló mocskos patkányok, a magyar emberek személyes adataival üzletelnek, miközben orosz kémeket szabadítanak az unióra ingyen vízumokkal!
Ha most lógnának, már az is késő lenne!

A tetves Geci orosz pénzből akarta volna elhallgattatni az RTL-t!
advocat
Ne izguljatok. A következő elnökünk már Putyin lesz. Mert, éljen az orosz és magyar nép megbonthatalan örök barátsága. Is.
eugen4402
Jól van na! Most egy percig játsszuk azt, hogy felnőtt, értelmes emberek vagyunk. Szóval fiúk! Mi köze van a Kremlnek ahhoz, hogy nektek mekkora a tetszési indexetek, hányan küldik vissza a Levelet???
Ha kérhetem, a válaszban mellőzzétek Sorost és Simicskát... Beszéljetek arról, mivel zsarolja Moszkva egy EU-tagállam (NATO-tag) miniszterelnökét???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.