Bár hét körül vége lett a tünetés hivatalos résznek, a többség nem mozdult a Kossuth térről jó ideig, majd a Nagykörúton át a kormánypárt Lendvai utcai székházához vonultak. A szervezők 80 ezer emberre saccolták a délutáni rendezvényen résztvevők számát.

Testpáncélos rohamrendőrök, és beszorult tüntetők

A rohamrendőrök felvették a sisakjaikat és felsorakoztak a tömeggel szemben a Fidesz-székháznál. A tömeg gyakorlatilag beszorult a szűk Lendvay utcába. A székháznál terrorelhárítókat is látni.

"Konzultálni jöttünk"

21.45-kor megérkezett a tömeg a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz. A környéket folyamatosan zárja le a rendőrség.

Egyelőre elég nagy a tanácstalanság azt illetően, hogy mi legyen a következő lépés.

A rendőrség szerint „folyamatosan provokálják” őket

21:28-kor újabb közleményt adott ki a rendőrség, amiben megismétlik, hogy a szervezők 19:20-kor bejelentették a Kossuth téri rendezvény végét. A bejelentett demonstrációt követően a résztvevők egy része az Országgyűlés épülete előtt maradt, mások a Budapest V., Szalay utcába távoztak, többen a Nagykörúton menetelnek. A rendőrség a villamosforgalmat időszakosan korlátozza, a be nem jelentett rendezvényeket biztosítja.

A rendőrség szerint provokálják a rendőröket, akik továbbra is higgadtságot kérnek a résztvevőktől. Rendőri intézkedésre nem került sor.

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

A Nagykörúton leállt a forgalom

A demonstrálók leállították az autó- és villamosforgalmat is, az Oktogon felé vonulnak rendőri kísérettel. Ezrek lehetnek a Körúton, zeng a Ruszkik, haza!

A felvonulók között bőven akadnak gimnazisták is.

Már a Körúton vonulnak a tüntetők

A fotót egy olvasónk küldte, köszönjük.

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Ismét járnak a buszok

A 15-ös és 115-ös autóbusz, valamint az M2A metrópótló autóbusz ismét a teljes vonalán jár. A BKK köszöni a türelmet!

Így vonultak át a CEU-tüntetés résztvevői a Lánchídon

Ezen a drónvideón látszik igazán, milyen sokan is voltak:

 

Átvonulnak az Emmihez

A Kossuth téren maradt tüntetők fele hallotta a felhívást, és elindult az Emmi épületéhez, a Szalay utcába. Kezd kiürülni a tér, pár százan maradhattak még.

Az Index videójában nézheti élőben az Emmi előtti helyzetet:

 

A rendőrség szerint elszabadultak az indulatok

A Police.hu-n azt írják, hogy szervezők 19 óra 20 perckor bejelentették a demonstráció végét, ám a tömegből kivált hangadók a téren maradtak, s az Országgyűlés épületét védő rendőröket üveggel, fémtárgyakkal, műanyag palackokkal dobálták meg. Személyi sérülés nem történt.

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

A rendőrség nyugalomra int mindenkit.

Szembenéznek a tüntetők a rendőrökkel!

A rendőrsorfalat meg is kellett erősíteni.

 

(444.hu)

A Parlament előtt zúg a "Nem hagyjuk!"

A tömeg egy része a demonstráció lezárása után elindult a Kossuth térről, de sokan még maradtak. Rendőrök sorakoznak a Parlament lépcsői előtt, akikkel szemben a tömeg felváltva skandálja:

Szabad ország, szabad egyetem! 

Ruszkik, haza!

Börtönbe, börtönbe!

Nem hagyjuk, nem hagyjuk!

Orbán, takarodj!

(hvg.hu)

Vége a tüntetésnek, szerdán újabb tüntetés lesz

A tüntetés végén a netadós, illetve a múlt heti tiltakozás hagyományait folytatva magasba emelik a világító mobiltelefonokat. 

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Az egyik szervező bemondta, hogy szerda este a civilekről szóló törvény miatt szerveznek tüntetést. 

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotó: Propeller.hu

Magyar Nemzet: Áder alá fogja írni

Áder János köztársasági elnök az elmúlt napokban találkozott a CEU képviselőivel, és tárgyaltak a törvényjavaslatról.

Az államfőhöz közel álló források szerint a köztársasági elnök jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen, így Áder János alá fogja írni a jogszabályt, de a lehető legkésőbbi időpontban.

Eközben tízezres nagyságrendű tömeg tüntet Budapesten a törvény ellen azt követelve, hogy Áder János ne írja alá. (mno.hu)

Külföldön is tüntettek a CEU mellett, Budapesten 70 ezren lehetnek

New Yorkban, Prágában és Berlinben is több ezren tüntettek a CEU mellett – mondta be az egyik szervező a Kossuth téren, aki már 70 ezerre tette a budapesti tüntetők létszámát.

A tömeget közben a füves részre terelik a szervezők, hogy a később érkezők is elférjenek. (Index)

Skandálással múlatja az időt a Lánchídnál toporgó tömeg

Sokan még mindig a Lánchíd budai oldalán vannak, ahonnan csak lépésben tudnak átkelni Pestre a híd szűk keresztmetszete miatt. 

De vannak, akiket ez nem zavar, a hvg.hu tudósítója szerint kitaláltak közben egy rigmust, amivel a többieket szórakoztatják:

János bácsi, János bácsi, keljen fel, keljen fel! Arra kér a város, ne írd alá, János, bimm, bamm, bumm! (hvg.hu)

Tudja, mit csinált Orbán a tüntetés eleje alatt?

Orgonát avatott a Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomában. 

"Ma sem kell más, minthogy legyenek bátor közösségek, amelyek büszkén vallják magukat kereszténynek, európainak, németnek és magyarnak" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a németajkú református egyházközség Hold utcai templomában tartott orgonaavató ünnepségen. (MTI)

Így zeng a szűk utcákon az "Orbán takarodj!"

Az Index készítette a felvételt:

(Index)

Üzenjük a kormánynak, hogy ők is megértsék

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotó: Propeller.hu

Beindult a Kossuth téren a hangulat

Zeng a "Ne írd alá János!" a Parlament előtt, az egyik szervező az előbb közölte, hogy a tömeg vége még a Lánchídon van, így némileg csúszik a kezdés a Kossuth téren – jelentette a Propeller tudósítója.

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotó: Propeller.hu

Így látta eddig a tüntetőket az MTI – fotók

Marjai János, az MTI fotóriportere is a tömegben van, eddig ezeket a képeket készítette:

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotók: MTI/Marjai János

Megy a keveredés a kékbe öltözött tiltakozók és az értetlen turisták közt

A tömegbe keveredtek értetlen turisták és biciklisek is – jelentette a Propeller tudósítója. 

A Kossuth téren a tömeg eleje

A Kossuth térre ért a tömeg eleje – jelentette a Propeller tudósítója. 

A szervezők az Indexnek azt mondták, körülbelül 60 ezer ember jöhetett tüntetni.

A tüntetők egy része még a Clark Ádám téren van

Míg a tömeg eleje lassan már a Kossuth térre ér, a tiltakozók egy része még a budai oldalon próbál átjutni Pestre. (Index)

Már a CEU-nál a tömeg eleje

A hangulat békés, több ezren vonulnak át Budáról Pestre, a tömeg eleje már a Nádor utcánál van, ahol a CEU épülettömbje található. Alapvetően csendesek a résztvevők, de a szűk utcák meghozták a kedvet a "viktátor" kiabálásához is – jelentette a Propeller tudósítója. 

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotó: Propeller.hu

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotó: Propeller.hu

Beállt a Nagykörút, a Fidesz-székházhoz vonultak a tüntetők

Fotó: Propeller.hu

Lánchídnál halad a tömeg egy része – videó

(Index)

Várakozó rendőrök a CEU környékén

Csendélet, 2017, Budapest. Digitális technika.

 

Így vonul a tömeg a Lánchídon – videó

A 444 videója a Lánchídon át vonuló tömegről. 

 

Gyülekeznek a rendőrök a Parlamentnél

Gyülekezni kezdtek a rendőrök a Kossuth téren a Parlament előtt, azonban egyelőre a turisták és egyenruhások száma nagyjából egyenlő. (444)

Rengetegen vannak a Lánchídon

A tömeg eleje már átért Pestre, a vége viszont még el sem indult a Várkert Bazártól, hanem várakozik. (Index)

Magyar Nemzet: Áder alá fogja írni a törvényt

A lap úgy értesült, Áder János köztársasági elnök jogi szakértőkkel konzultált, akik szerint a törvénytervezeten nincs fogás, így Áder alá fogja azt írni a legkésőbbi időpontban. (Magyar Nemzet)

Lépésben halad a tömeg

Annyian vannak, hogy csak lépésben tud haladni a tömeg a Lánchídnál. (hvg.hu)

Politikusok civilben

Több ellenzéki politikust is lehet látni a tömegben, a Magyar Nemzet az MSZP-ből Kunhalmi Ágnest, Ujhelyi Istvánt, Molnár Gyula elnököt, Gúr Nándor alelnököt kapta lencsevégre. Értesüléseik szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök is a tömegben van. (Magyar Nemzet)

Elindult a menet a Lánchíd irányába

Több százan eleve már a híd pesti oldalán maradtak, hogy ott csatlakozzanak a Buda felől érkező tömeghez.

A hvg.hu tudósítása szerint sok a fiatal a tüntetésen. (hvg.hu)

Szabad ország, szabad oktatás

A Tanítanék mozgalom képviselői az oktatás helyzetéről, annak elsorvasztásáról beszéltek, a vidéki szegregációról. 

Gondolataikat a tömeg a "Szabad ország, szabad oktatás!" skandálással fogadta. (Index)

Ádernek üzenték, döntsön: pártpolitikus, vagy államférfi

Elindult a tüntetés, a szervezők rögtön Áder János köztársasági elnöknek üzentek. 

Szerintük eljött az idő, hogy Áder eldöntse: pártpolitikus, vagy inkább államférfi, közszolga. A köztársasági elnök hétfő éjfélig küldheti a CEU-t ellehetetlenítő törvényjavaslatot az Alkotmánybíróság elé. (Index)

Németh Szilárd: Soros pénzelte ügynökszervezetek "gründolták" a tüntetést

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint a Közép-európai Egyetem (CEU) melletti vasárnap délutáni tüntetést a Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek "gründolták", azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott "ügynökszervezetek" átláthatóságáról szóló törvényt.

Hozzátette: a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy "a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék". Úgy vélte: "nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak".

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. Úgy fogalmazott: minden magyar embernek tudnia kell, "kicsodák Soros György emberei" és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot – közölte. (MTI)

Több ezren a helyszínen

Tömött villamosokkal érkeznek az emberek a Várkert Bazárhoz, hogy a CEU mellett tüntessenek – olvasható az Index cikkében.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatói és oktatói közös táblákkal készültek a CEU melletti kiállásra a cikk szerint.

A kezdés előtt a Várkert Bazár előtt megtelt a terület, tömött sorok állnak a Lánchíd és az Erzsébet híd közt, és sokan érkeznek még a hidak felől.

Berlinben is sokan tüntettek

Berlinben is tüntetést szerveztek a CEU miatt, ott is sokan voltak a fotók szerint.

Több tízezren jelezték, hogy részt vesznek a tüntetésen

18 ezernél is többen jelezték, hogy ott lesznek a vasárnapi tüntetésen, 22 ezernél többen pedig érdeklődtek az esemény iránt – írtuk korábbi cikkünkben

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Engem az háborít fel,hogy meg sem fordul a FideSSeszes fejében,hogy a magyar nép külső segítség nélkül is képes összefogni. Persze a legkönnyebb rákenni a civil szervezetekre,hogy a még birka Fideszesek elhiggyék,hogy a népnek nincs esze,a nép csak akkor megy ha mondják neki. Jobb lesz kicsit többre tartani a választókat FideSS maffia!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Rezsiszilárd testtömegénél csak a hülyesége nagyobb...
Klubtag
@Qqberci: ...nem tud ő másképpen gondolkodni, csak ahogyan náluk divat...2-3000-ért csápoló fideszfanok tömege.
Cicamama55
A nem politizáló gyermekeim is is ott vannak!! Nem féltem őket, mert földön, vízen és levegőben vigyáznak rájuk a rendőrök! :) Félelmetes a tömeg...Fideszes országgyűlési képviselők! Önöknek van félni valójuk! Nem kapnak a fejükhöz, hogy ezt most nagyon elb..sztuk?!
cikicakk55
Engem az háborít fel,hogy meg sem fordul a FideSSeszes fejében,hogy a magyar nép külső segítség nélkül is képes összefogni. Persze a legkönnyebb rákenni a civil szervezetekre,hogy a még birka Fideszesek elhiggyék,hogy a népnek nincs esze,a nép csak akkor megy ha mondják neki. Jobb lesz kicsit többre tartani a választókat FideSS maffia!
Zeta
@Cicamama55: még nen szóltak nekik, hogy változhat a véleményük! Irán miatt Trump , már nem áll vele szóba, tehát megy minden tovább.
szép új világ
Bízom benne, hogy ezzel CEU bezárással magára borította Orbán a szaros bilit.
lusta
Az nem értem, hogy miért nem Rákayra hivatkoznak. 2 millióan vannak.
coni
Több mint 10e embernek azt mondani egy szűk térben menjenek hátra 20 lépést veszélyes (így kezdődött a tüntetés a bazárnál). Sokkal többen voltak a tüntetésen mint várták, sajnos a tömeg vége oda se ért a Kossuth térre mire befejeződtek a beszédek és a tüntetés.
Rengeteg a fiatal és nagyon kulturált a tömeg, remélhetőleg szépen el tudnak vonulni atrociás nélkül. Az élő közvetítések nem működtek, egyetlen adó nem vállalta fel a közvetítést???
laszlobihari
@coni: lehet, hogy már működik a "hasmenéses ráhatás" valamilyen hatalom (hatóság) részéröl. Röviden, valamiért fosnak közvetíteni a tüntetést!
F_Viktor
@coni: Nem bannam ha par ezren meg ma ellatogatna rezsiszilard hazahoz, s elmagyaraznak neki, hogy kulfoldi, Soros penz nelkul is lehet a magyaroknak velemenye,amit ha ritkan is, de hangot is adnak.
papa.49
Így kell naponta tüntetni, és csak visszakozik a hazugovics, mert senki ne higgye, hogy nem tőle függ az egész!!!
moiszikf
"Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek"
quadrocopter
Jól van emberek, alakul ez, ahogy a Geci és bandája egyre jobban kihúzza a gyufát, úgy kerül közelebb a bitóhoz!
farkas
@quadrocopter: Az egyik szervezőhöz nincs szerencsém? Mennyit kap ezért a mocsok munkáért?
quadrocopter
@farkas: Mit akartál hörögni, kisveréb? Próbáld meg magyarul is!
desiro
faszbukos fidióták ez azt jelenti csak ti vagytok az ökrök.
Klubtag
@farkas: ...biztos, hogy annyit nem, amennyit ti kaptatok 2006-ban a fővárosban megszervezett és végrehajtott ámokfutásotokért, meg a 2012-2014. közötti (hatszori) fenyegető, de békésnek hazudott - a volt munkásőrség "legjobb" hagyományai alapján létrehozott fideszkormány-őrség - meneteléséért.
solidedge
Nem kell ahhoz Soros, hogy a józan gondolkodású emberek rájöjjönek, hogy a Fidesz támadta meg az országot. A támadók visszaverése most elkezdődött.
Béla333
Aki él és mozog a szerdaira ki kell menni, én megyek!
Nessy
Hát, voltunk eggyen, ketten a Kossuth téren!
A rendőrök a lánc korlát mögött álltak, illetve bóklásztak. Még a himnusz alatt sem tudtak megállni a lúdtalpaikon. Mikor vége volt, akkor ért nagyjából a tömeg vége a Kossuth térre Budáról.
Szivem szerint megnyugtattam volna a tér sarkán álló zsarukat, hogy csak cigarettára gyújtok, nem fogjuk felgyújtani a várost. Felmértem hogy nincs humorérzékük, így csendben maradtam.
A Köruton megkérdezte tőlem,egy idős hölgy, hogy egyáltalán tudom e mi az a CEU. Megnyugtattam, hogy tudom. A mondat többi részét csak gondoltam.
human
Ahogy én látom 1848-ban is a fiatal diákság indította el a változást. Logikus is hisz az idősebbek már nem lázongnak, hisz már öregnek tartják magukat hozzá. A középkorúak pedig kétszer is meggondolják, hogy kockáztassák az egzisztenciájukat. Tehát maradnak a fiatalok, akik lelkesek és nem függnek sem főnöktől sem kormánytól.
Pöpec
@Béla333: Úgy emlékszem azt mondtad, a maira is kijössz. Én nagyon békésnek találtam, egyetlen lendületes szónok volt, egy fiú CEU-s hallgató. Hiába, a tudóskák nem szónokok...
Amerika mellett tüntetett a 70 ezres tömeg magyar ajkú 90 %-a, ezt az amik respektálni fogják. viktor elásta magát előttük ebben az ügyben is.
A 444 drónját többször is láttuk, sajnos nem tudott egybefüggő felvételt készíteni a Duna légteréből, ezért nem igazolt a 70 ezres tömeg. De amikor a himnusszal véget ért, a tömeg egy része még mindig Budán volt.
nyanya001
Mocskos fidesz,, mocskos fidesz, mocskos fidesz ...
nyanya001
@quadrocopter: Hörög a bringás ereszt a feje
quadrocopter
@nyanya001: Az agrárgyerek sokat visszavett a hiányzó "iskolázottságából"!
Manhattan
Annyira örülök, hogy Soros bérenc vagyok!
JAJMÁR
Homokba dugják a fejüket, és ráfogják a több tízezer emberre, hogy fizetett ügynökök,
és nem értik, hogy velük, a kormánnyal van a probléma! Nem a fiatalokkal, és nem a civil szervezetekkel!

Annyira sem becsülik őket, minket, hogy párbeszédet folytassanak velünk. Pedig még a kérdéssort se kellett feltenni, máris megkapták a választ.
Megtörtént a valóságos "nemzeti konzultáció"!

Le kellene vonni a következtetéseket!
nyanya001
@:szokratész na most hörögjél !
Meg az összes demens fideszes !
Ők a mi fiataljaink a reménységünk az ország jövője !
Tisztelet nektek !
lenn
orbán az ország, a magyar nép ellenében munkálkodik.
orbán egy KOLABORÁNS !!!
orbán egy OROSZ BÉRENC HAZAÁRULÓ !!!
A lelkét Sátánnak adta el, az országot meg az oroszoknak próbálja eladni - ha hagyjuk!!!
orbánt semmi és senki nem érdekli, csak saját maga.
orbán csak használja az embereket, aztán azokat, akik már nincsenek a hasznára, kihajítja, mint a szemetet.
orbánnál csak kevés züllöttebb, romlottabb, gonoszabb, betegebb elméjű, zsigeri szinten vérgecibb, MINDEN BŰNRE KÉPES gazember él a földön.
egyvandor
@cikicakk55: Gorbán úgy akar összefogni, hogy ő legyen a főni, az ő méhszarosai legyenek a gazdaság átütő ereje, a többinek meg kuss. Akit ebben akadálynak lát, hazaáruló sorosbérenc. Láncoskutya, ...
nyanya001
Jééééé és nincs gyujtogatás a qrva anyját a fidesznek !
egyvandor
@Cicamama55: "Fideszes országgyűlési képviselők! Önöknek van félni valójuk! Nem kapnak a fejükhöz, hogy ezt most nagyon elb..sztuk?!"
Ezeknek válogatott egyedek. Ekkora javadalmazásért bármikor megnyomják azt a gombot legyen szó akár anyjuk kivégzéséről. Ezek a főni felcsúti küszöbét rágva Gorbán képviselőivé váltak.
Majd ha véget ér ez a borzalom ők csak egy "Be kellett tartanom a frakció fegyelmet, Parancsot hajtottam végre" mondattal tisztára mosottnak fogják érezni magukat. Még az egyénileg bejutottaknak sincs ilyesféle lelkiismeret furdalásuk.
egyvandor
@JAJMÁR: "ráfogják a több tízezer emberre, hogy fizetett ügynökök"
Náluk ez így természetes. Gorbán B-közepes látogatása, majd futball huligánok randalírozása, ...
F_Viktor
"Testpáncélos rohamrendőrök..."

A rendoroknek es vezetoiknek uzenem, ha a gyerekeknek barmi bajuk lesz, akkor holnaptol hatalmas nagy balbek varhatok az orszag egesz teruleten, s akkor majd ti, a maffia vegrehajto szerve is menekulhettek a gazdaallat utan!
Desischado
@lenn: De szép, tökéletes jellemzés! Nem abbahagyni, szinten tartani a tüntetést, hátha ebbe végre belebuknak! Ébresztő magyarok!
Cicamama55
@egyvandor: Ebből, bőven tanulhattak a rájuk szavazók! Nem szabad megválasztani azokat az embereket, akik nem lelkiismeretük, választóik akarata szerint, hanem csak párt-parancsra nyomkodják a szavazó gombokat! Én, s az egész családom nem fogjuk őket támogatni, az biztos! A nem politizáló fiataloknak a véleménye is ez, mert felelősnek érzik magukat gyermekeik jövőjéért!
quadrocopter
@nyanya001: tegnap, 22:44

Pedig igény lenne rá!
Cicamama55
@human: Így igaz! S ha már tanulni is külföldre küldjük fiataljainkat, akik itthon is tanulhatnának, róluk is le kell mondani! Ők már utána nem jönnek vissza, hogy itt dolgozzanak, itt alapítsanak családot! Idős emberekkel, a "gyerek gyártó családokkal," kevés szakemberrel, még kevesebb értelmiségivel, na meg a külhoni kettős állampolgárságú emberekkel egy államot nem lehet működtetni!
Cicamama55
@Cicamama55: 06.14 -ről lemaradt a lényeg! Mert "ember is kell ahhoz"-mondta volt a haza kicsi bölcse...:)
eugen4402
A Fidesz alelnöke, aki ránézésre a gyógypedagógián is segítséggel vergődött át a nyolc általánoson, komoly szavakkal értékelte az eseményeket:
"Soros által pénzelt ügynökszervezetek gründolták a tüntetést..." Ez igen, komám, 80 ezer soros-ügynök!!!..és egy se Sorost élteti, hanem valamilyen "tanszabadságot" hajtogatnak, azt se tudom, az micsoda, meg kell kérdezi a Főnököt, vagy Kósát, ők biztos tudják.
Béla333
Ma reggel bekapcsoltam a Kossuth rádiót, a reggel 06.30-as hírekben EGY SZÓT SEM MONDTAK sem a CEU-s 70 ezers tüntetésről, sem az azt követő kormányellenes megmozdulásról! (Mondjuk nem is vártam, de azért...)
evacica
Hajrá ifjúság! Ébredj magyar! El kell söprűzni ezt a korrupt pökhendi kormányt, akik csak a saját zsebükkel és hatalmukkal törődnek! Teljesen le akarják zülleszteni ezt az országot! Igaza van Konrád Györgynek, hogy Orbán egy kártékony politikus, és a hazáját csak tönkreteszi! Mikor veszi már észre ez a sok agy mosott fidesz hívő? Ez az állandó ellenség keresése nem normális! Tényleg baj van a miniszterelnök egészségi állapotával!
JAJMÁR
@Béla333: Pedig full megtelt a Kossuth tér, az pedig 2 millió ember, ha jól emlékszem a fidesz szerint, amikor buszokkal szállították oda az embereket az országból. Meg külföldről.
Most meg észre sem veszik...
De lesz ennek ára!
Amit hiányoltam, petíciót kellett volna írni, és követelni, hogy vegyék át, ott, a tömeg előtt! Esetleg beszédet is mondhatott volna a ME.
papa.49
@JAJMÁR: Most viccelsz, hogy a hazugovics oda kiálljon a tüntető tömeg elé, ahhoz előbb újjá kéne születnie a koszos dádénak, ez egy gyáva szaralak csupán!!!
magyarbakancs
Soros ürgebőrbe kötve ,béka emberekkel hozatta a tüntetésre felszólító levelet mindenkinek.
JAJMÁR
@papa.49: 08:56 Azért nem ártott volna "helyzetbe" hozni, hogy bizonyíthassa az övéi előtt, milyen bátor. Mert bátran cselekszik "csakazértis",, az erős védelem mögött.
papa.49
@JAJMÁR: Tudod ez az amit soha nem fogunk látni tőle, ez egy koszos gyáva szar, nem ember!!!
JAJMÁR
@papa.49: Én tudom, meg te is, és talán egyre többen tudják.
papa.49
@JAJMÁR: Igen remélem hogy egyre több embernek ,,nyílik ki a szeme,, és eszmél rá a hazugovics, meg a bandája valójára!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.