Mostanában látszólag a CEU védelme a cél. Látszólag, mert, ha a lex-CEU némi ökölrázással, de valójában simán átmegy, akkor utána bármelyik intézményt el lehet söpörni. Pusztán rámutatásos alapon. Akkor is, ha csak annyi a bűne, hogy nem elég talpnyaló. Ellenzékinek lehet bélyegezni, és el lehet törölni. Akár végleg is. Talán kicsit erre jöttek rá azok, akik tízezrével jelezték részvételüket a tüntetésen. S azok a tízezrek, akik meg is jelentek. Majd a Kossuth térről elindultak az EMMI felé. S onnan a pillanatnyi tudás alapján a Fidesz székházához. De nem mentek be a Parlamentbe, mint tudjuk. De még ott sem maradtak. Bárkinek is volt az ötlete, hogy el kell onnan vonulni, hiba volt. Maradjunk abba, hogy hiba volt. Ne dobálódzunk kapásból olyasmivel, hogy bárki vetette be, nagyobb szívességet keresve és tervezve sem tehetett volna a kormánynak. A vonuló tüntetés talán jó lenne. Máshol. Mert sokak talán csatlakoznának. De hazánkban, ahol a hatalom csak az erőből ért, nem. Azért sem...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.