Elkezdődött a pere hétfőn annak a két fiatalnak, akik halálra vertek egy izraeli férfit tavaly tavasszal Tiszakécskén. Sem S. Edvárd, sem N. Károly nem tett vallomást, de a lényeget nem tagadják: ők ketten öltek. Az ügyet a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja.

A férfiak cellatársa szerint S. nekik olyan részleteket is elmesélt, mint hogy Ofir halála után nevetgéltek “Karcsival”, eleinte azt tervezték, hogy feldarabolják a holttestet, és a pénzből születésnapot akartak megünnepelni.

Kezdődik a fiúk pere, akik brutálisan meggyilkoltak egy izraeli turistát Tiszakécskén

A gyilkosság történetének írásba adására a cellatárs szerint azzal vették rá S.-t, hogy így majd tudnak neki segíteni. A fiatal utólag megtagadja a levelet, a bírónak azt állította, a cellatársa bedrogoztatta, kába volt, és a szájába adták, mit írjon. De a bírót ez nem győzte meg.

A tárgyaláson az is kiderült, N. Károly azzal hívta oda barátját a támadás helyszínére, hogy jöjjön, mert van nála egy migráns, akitől el kéne venni a pénzét.

A 40 éves izraeli férfi 2016 márciusában érkezett Magyarországra, mert meg akart tanulni a nyelvet. Április közepéig Kecskeméten szállt meg, majd a következő napokat Tiszakécskén töltötte. Alkalmi szállásokon vagy a szabadban, sátorban, hálózsákjában éjszakázott. Személyes tárgyait egy kerekes utazóbőröndben, pénzét pedig a ruhájában tartotta.

Támadói, egy 22 és egy 20 éves fiú ekkortájt Tiszakécskén csavarogtak, együtt ittak, alkalmi munkákból éltek, olykor loptak. Az idősebb vádlott egy romos házban töltötte az éjszakákat, ő figyelt fel a külföldire, akit többször látott a vasútállomás környékén. Úgy döntött, hogy elcsalja magával és elveszi az értékeit.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából kiderül, a kegyetlen gyilkosság napján – április 21-én – összefutott a férfival, és szállást ajánlott neki a romos ház udvarán. Az áldozat magára húzta a hálózsákot és becipzározta azt, így aludt el. Eközben a fiatal odahívta cinkosát.

Tudni akarták, milyen lehet ölni

Az idősebb fiú felvettette, nem elég, ha kirabolják, hanem végezniük is kell vele, mert régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy milyen érzés lehet ölni. Végül az udvaron lévő téglákat használták, előbb 2-3 méter távolságból, majd egyre közelebbről dobálni kezdték alvó áldozatukat.

Az egyébként gyenge fizikumú férfi felébredt, de mire kiszabadította magát a hálózsákból, már nem tudott védekezni, csak próbált elhúzódni, ám rövid időn belül elvesztette az eszméletét. A támadók azt hitték már nem él, ekkor leálltak. Kisvártatva azonban a férfi életjeleket mutatott, ekkor az elsőrendű vádlott fejbe rúgta. Ekkor vesztette életét.

A vádlottak gátlástalanul, az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással hajtották végre cselekményüket – közölte az ügyészség.

Ezután a fiúk átkutatták a férfi holmijait és magukkal vitték két mobiltelefonját, laptopját, fülhallgatóit, a nála lévő háromezer forintot és húsz dollárt. Mielőtt elhagyták a helyszínt, a holttestet a romos ház melléképületébe húzták és törmelékkel fedték le. A lopott holmik egy részét másnap a fiatalabb vádlott eladta, a többi értéket pedig elásta.

A férfit először eltűntként keresték, a rendőrség felhívást tett közzé, ám napokkal később megtalálták.

Az ügyészség a januárban emelt vádat az ügyben.

(24.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Minél gyorsabban és minél nagyobb büntetést a nyakukba varni. (ilyenkor hiányzik az akasztófa)
Equus
Edvárd biztosan nem cigány, mert akkor Dzsokinak havnák... vagy mégis? Ezért Texasban már a halálsoron lennének. A társadalom az ilyen férgek hiányától nem szenvedne semmit.
justhpeter
A maximum + 20 év mindenféle kedvezmény nélkül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.