ha már az említett publicistáknál tartunk. Az egyik prominens lovagjuk éppen tegnap írta le, hogy „egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, nekimehettek a rendőröknek”. Szövegkörnyezetében nyíltan megfenyegetve a tüntetőket. De most mégis ragadjunk le itt, mert az világos, hogy az inkriminált mondatok leírásakor nem volt túl sok valóságalapja az említetteknek. S akkor jött a mai napi tömeghasadás a tüntetésen. Azért, hogy elmenjenek a Fidesz székházához. Ahol néhányan a behatolásra hangolják a tömeget. Mint írtam korábban, minden értelmes cél nélkül. Márpedig ebben az összefüggésben B. Zs. vagy próféta, vagy sem. Első közelítésben szakadjunk el attól a gondolattól, hogy a jövőbe lát. Akkor, hiába Schmidt Mária keresztes lovagja, mégsem próféta. Az eseményekből sem következik a Fidesz-székház megrohamozása. A lex-CEU kapcsán az Emmi is értelmesebb célnak tűnne. Így...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Amúgy lehet örömködni azon, hogy kimentek páran a Hősök terére. Igen biza a nyolcvanezres, aztán sehova nem vbezető tüntetés után a tízezer csak néhány.
propeller.hu/itthon/3277432-sziv-alakban-alltak-ki-civilek-mellett-hosok-teren
Az Oktogonon maradó pár százan pláne.
Nem tudom kik a szervező Face-book-csoport valós vezetői. De nem csodálnám, ha a Fidesz fizetési listáján is szerepelnének.
Elvégre az elégedetlenkedés atomizálásáért csak jár nekik valami kis alamizsna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.