Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter úgy látja, putyini nyomás alatt áll Orbán Viktor.

Az Antall-kormány egykori külügyminisztere interjút adott a HVG-nek (amit az Index szemlézett), amelyben a putyini nyomásról, a CEU-ügyről is beszélt. 

Jeszenszky elmondta, ő sajnálja a legjobban, hogy az Orbán-kormány washingtoni és oslói nagykövetéből az Orbán-kormány kritkusa lett, de 

 nem én változtam, a kormány lett egyre kevésbé vállalható.

Jeszenszky saját családján is látja a jobboldaliak elbizonytalanodását a Fideszben. 

Úgy tűnik, kezd kiszaladni a kormány alól a szellemi hátország (...) feltételezem, hogy amit ezzel az értelmiségi réteggel elveszít a Fidesz, azt a középre húzó Jobbikból kiábrándultakkal akarja pótolni.

Az egykori külügyminiszter arra a kérdésre, hogy anno az Antall-kormány miért engedte Magyarországon megtelepedni a CEU-t, ha ellenérzéseik voltak irántuk, így felelt:

biztosak voltunk abban, hogy jót tesz az ország nemzetközi reputációjának és az egyetemi élet sokszínűségének.

Hozzátette, tudták, hogy Soros György nem az MDF-fel, hanem az SZDSZ-szel szimpatizál jobban, de nem féltek az ellenvéleményektől, mivel ez a parlamentarizmus alapja, az erős kormányhoz erős ellenzék is kell.

Jeszenszky szerint nem igaz, hogy a CEU szabálytalanul működik, mint ahogy az sem, hogy csakis megveszekedett liberálisok oktatnak és tanulnak ott. Példaként Kovács Zoltán kormányszóvivőt és Csaba László oktatót említette, aki nemrég még Orbán gazdasági tanácsadója volt. 

A volt külügyminiszter úgy látja, Orbánék a CEU ügyében azt gondolják, hogy ott képzik az ő ellenzéküket, és Putyin is ezt gondolja, vagyis orosz nyomás is lehet a háttérben, a kormány politikáján ez jól is látszik, amivel sikerült orosz függőségbe vinni az országot. Jeszenszky szerint ugyanakkor csak a Nyugat felé van értelme nyitni. 

El lehet lehet kergetni az egyetemet, de naivitás azt gondolni, hogy az ott megjelenő gondolatoktól is el lehet zárni a magyar közvéleményt

- tette hozzá.

Jeszenszky az interjúban kifejtette, a növekvő oroszbarátság és a sajtót ért támadások miatt egyre inkább veszélybe került a demokrácia. 

Az ország presztízséről szólva a volt külügyminiszter elmondta, 

a CEU-ügy két képet rajzol Magyarországról, a negatívról beszéltünk eddig, ám ott van a tüntetések képe is, ami azt mutatja, hogy az ország népe a demokráciában és szabadságban szeretne élni.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Az ,az ember aki megveszekedett ,orosz ellenes volt ma dörgölődzik az oroszokhoz az nem normális.
mi lehet az oka,hogy már nem kedveli a nyugatot?
Talán az,hogy be kell tartani az írott,és íratlan törvényeket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Eladott Ország: Kellemes húsvétot kívánok neked ,és családodnak.
Sámannus
Antall kormányzásának egyik sikeres szála éppen a külügyek voltak . Jeszenszky ma is vállalható személy a jövőre nézve, ugyanúgy mint akár korábbi jobboldali miniszterek. Kivéve a Hóbagoly Borost, aki mára teljesen elhülyült.
Az is vigasztal, hogy a szerbek elkapták a zsiványsággal lebukott román politikust. Remélem, hogy nem az oroszoknak adják ki.
human
@magyarbakancs: Köszönöm. Békés ünnepet kívánok én is.
hetöndöe
@papa.49: Igazad van,az MDF ezekhez képest finom úriemberek társulata volt.Ezek csak pénzéhes sötét suttyók.
kukac50
Ezt az Orbáni kétszínűséget már nem lehet vállalni!
Brüsszelbe mindent megszavaz aláír,itthon mást mond, Brüsszel ellenes plakátokat rakat ki sok adóforintból. Éghet majd a pofája ha ezekre rákérdeznek,az a jó,hogy minden Magyar képviselő aki országunkat képviseli az eu-ban, ott lehet, és kérdéseket tehet fel Orbánnak.
Ez cumi lesz Viktornak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.