A csütörtöki spontán tüntetésen felbukkant Hajós András zenész, műsorvezető is, aki rövid interjút adott a 444-nek.

Hajós szimpatizál a tüntetőkkel, és tervezi, hogy a szombati megmozduláson is részt vesz. 

Hangsúlyozta:

van olyan miniszterelnökünk, aki nemrég kordont bontott, és nem láttam, hogy rongálásért vagy garázdaságért 72 órára elzárták volna.

Arra a kérdésre, hogy most is bemegy-e a Hír TV-be, hogy lemondásra szólítsa fel a miniszterelnököt (mint annak idején Gyurcsányt), Hajós azt válaszolta, most nem érzi, hogy ez az ő dolga lenne. Sokkal inkább hárulna Bayer Zsoltra a feladat.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Amikor még nem talált rá a ner csecsre jó fejnek tartottam. Na persze egyszerűbb ner kompatibilisnek lenni.
patyuka
Álságos és röhejesen bugyuta válasz, amely még legmegengedőbben is csupán gyávaságot leplez.
Egyrészt: csak a nagyon együgyű ember vélheti úgy, hogy arra az egykori pökhendi észosztására hajazó felszólításra a most regnálók en bloc nem szolgáltak volna rá sokkalta indokoltabban és már jóval korábban, azaz most mi fojtotta le a "passzív rezisztencia" eme sumák szintjére az akkor leginkább fékezhetetlen exhibicionizmusnak tűnő igazságtudatát ; másrészt: most vajon mitől illetéktelenebb az önpozícionálásra, illetve milyen logika alapján "helyettesítheti" őt ebben a megnevezett személy?!
karma1
Na ezt eppen nem kellett volna,... Mi a szarnak megy ki a tuntetesre, ha nem erzi ugy, hogy ezt neki meg kellene tennie? Milyen barom valasz az, hogy bayer zsolt tegye ezt meg??? Hadhazyt talan Szel Berni hivja fel arra, hogy lemondjon? SAJAT PARTTARSA???

Ennyire hulye vagy hajos, vagy ennyire megvettek kilora?
Inkabb maradj otthon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.