A bíró szerint ugyanis azért garázdaság a festékdobálási kísérlet, mert az a turistákban megbotránkozást és riadalmat kelthet. Valamint a bíró véleménye szerint „nem igazolható, hogy minden tüntető ízlésének megfelelt a dobálás”. Mondják ezt egy tüntetéssel kapcsolatban. Ahova nyilvánvalóan nem megy el résztvevőnek az, akinek nem tetszik. Esetleg kiveri a dobálni készülő kezéből a festéket. Miközben érdekelne, hogy a bíró szerint a katasztrófaturistákon kívül ki megy el egy tüntetésre. Ők meg vessenek magukra. A bírói indoklás és az egész eljárás tulajdonképpen az igazolta, hogy Gulyás akciója akkor is leleplező erővel bírt, ha az tudatos provokáció volt. Ezzel szemben az a bírói gyakorlat, amelyik alkalmas koncepciós eljárást sugallni, tekinthető olyannak, amelyik megbotránkozást és riadalmat kelt. Ráadásul egyáltalán nem igazolható, hogy mindenki ízlésének megfelel. Így igen érdekes lenne azt is tudni, hogy Hornyák Szabolcs bíró ellen indul-e, és mikor eljárás a joggal való...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@GeoCravker: Sajna, mindig a galambok gyoznek: ha en cinke lennek, tutira berezelnek egy Boeing meretu szarnyastol...:o)))) (Nalunk viszont meg a galamb is kb. 2 szammal nagyobb, mint az otthoni: es csak itt el , Uj-Zelandon. Jo lassu a repulese, es szegenyke neha olyan hulye, hogy ezerrel repul neki az ablakuvegnek. (A multkor be is tort egyet, egy oriasi harmas ablak legkozepet...De tulelte...:o)))
bencemacska
Provokáció, vagy nem Gulyás és barátai bebizonyították, hogy a magyar rendészeti és igazságszolgáltatási szervek nem mérnek azonos mércével!
Az ügyészségről ezt már régen tudjuk. De most az elsőfokú bíróság is bebizonyította.
Majd meglátjuk, a mai tüntetésről kit állítanak elő, és utána mi következik .
A bírót azonban tényleg érdemes lenne feljelenteni, hogy véletlenül bakizott, vagy így gondolja?!
advocat
És hány turistát hallgattak meg? Vagy arra már nem volt merszük? Hátha más lenne a véleményük. Ja! És ha az ügyészség nemkérte az előzetes letartóztatást, akkor miért is kellett bilincsben vinni? És miért is garázdaság, Az ügyész szerint. De egy normális bírónál azért ez már... Vagy titokban neki is van egy Fidesz-tagkönyve? Csak titkolja? Nem köteles indokolni, de azért érdekelne a magánvéleménye, bár tudom erre nincs lehetőségünk. Bár az ítélet indokolása azért magyarázat. Szóval, hol a tagkönyv, még ha csak virtuális is?
GeoCravker
@bencemacska: "Gulyás és barátai bebizonyították, hogy a magyar rendészeti és igazságszolgáltatási szervek nem mérnek azonos mércével!"
Ez kétségtelen.
Csak a provokátor nem mártír. S ez az az apró discinctio amit érdemes megtenni.
GeoCravker
@advocat: Az az érzésem, hogy a bírói kar is hasadófélben van. vagy túl azon. VAn egy réteg, amelyik még tartja magát egy szakmai minimumnál. S van egy, amelyik nyiltan pártosodik. Jobbár a Fidesz, egyelőre kisebb mértékben a Jobbik irányába
bencemacska
@GeoCravker: ma, 15:30
Hogy provokátor vagy nem bizonyítás kérdése.
De a koncepciós eljárás a védelemnek nem hagy lehetőséget a megfelelő védekezésre.
A védő szerint a tárgyalás előtt fél órával kapták meg a vádiratot, és csak a tárgyaláson látták a videofelvételeket, amelyeket a palota kamerafelvételének aposztrofáltak.
Nagyon sok szabálytalanságot mondott a védő, kb akkor mikor éppen írtam.
( Ez a háttérrádiózás hátránya, későn vettem észre, hogy éppen erről van szó. Az eleje lemaradt! De meglesem az ismétlést!-:))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.