Zacher Gábor toxikológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a legújabb, veszélyes kábítószerekről. A főorvos elmondta: az elmúlt három évben 250 új dizájner drog jelent meg a piacon. Ezeknek a szereknek úgy változtatnak folyamatosan az összetevőin, hogy éppen ne kerüljenek fel a tiltólistákra. Hozzátette: ezeket a szereket vegyészek, gyógyszerészek, kémikusok fejlesztik ki Kínában, és a selyemúton keresztül három hét alatt Magyarországra is megérkeznek. „Ahol Marco Polo ment, most a cucc jön” – fogalmazott. Zacher Gábor szerint az a legnagyobb probléma, hogy még a terjesztők sem tudják pontosan, hogy mit árulnak. Igazságügyi szakértőként is tevékenykedve sokszor szembesül azzal, hogy egy adott díler azt gondolja, hogy egyfajta biofüvet árul, majd a laboratóriumi vizsgálatok során kiderül, hogy „az egyiknek a hatása picit erősebb, mint a marihuánáé, de van olyan, amiről az internetes kommentek azt mondják, olyan, mintha kalapáccsal képen vágnának” – fogalmazott.

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
húha... ezt a kórképet nem akárki rajzolta fel...

A pszichedelikus kábszer 1ébként minden istentiszteleten jelen van. Elég csak a miséről jövők átszellemült arcát megnézni... kivétel a ministránsfiúk - nekik a nacijukat kell a sekrestyéből jövet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.