T. Mátét rablás miatt helyezték előzetes letartóztatásba még februárban, az egyik cellatársa azonban úgy megverte, hogy kómába esett. A fiú a kórházban elhunyt.

A 17 éves fiú februárban került egy rablás miatti előzetes letartóztatás után börtönbe Miskolcon, ahol ugyancsak fiatalkorú cellatársa úgy megverte február 22-én este, hogy kómába esett. A fiút csak másnap fedezték fel a börtönőrök, a cellatárs ugyanis nem szólt róla nekik. 

T. Mátét egy ideig a miskolci kórházban ápolták, majd Szikszóra szállították át, ahol azonban elhunyt. 

A fiú édesanyja a Blikk cikke szerint ideg-összeroppanást kapott, ráadásul szűkös anyagi helyzete miatt azt sem tudja, hogy miből temetteti el fiát, csak az önkormányzat segítségében bízik. Az anya szerint fia csak rossz társaságba keveredett, a rablásnál – amiért leültették - csak jelen volt, de nem csinált semmit.

Az anya ügyvédje a lapnak elmondta, egyértelmű, hogy a büntetés-végrehajtás hibázott. 

Véleményem szerint egyértelmű, hogy a büntetés-végrehajtás hibázott, hiszen az nem fordulhat elő, hogy egy rabra hosszú órákon át nem néz rá senki. Védencemnek – vagyis Máté édesanyjának – mindenképpen kártérítés jár, hiszen elveszítette azt, aki az életé­ben a legfontosabb volt

- nyilatkozta a Blikknek.

T. Máté akkor is kómában volt, mikor előzetes letartóztatását megszüntette a hatóság, és szabadlábra helyezték.

A cellatársat eddig életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsította a rendőrség, T. Máté halála miatt ezt halált okozó testi sértésre változtatta a hatóság, amelynek büntetési tétele 2-8 év közti szabadságvesztés. 

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Emberölésért 2-8 év. Ez vicces. Csodálkozunk, hogy van bűnözés. Micsoda visszatartó erő.
Fradigege
Emberölésért 2-8 év. Ez vicces. Csodálkozunk, hogy van bűnözés. Micsoda visszatartó erő.
Tekla
A büntetés végrehajtónál , remélem emberölés elősegítéséért ki fognak osztani pár tíz év futkosót :(
Felháborítható , hogy egy börtönben , ráléphet egyik elítélt a másik lábára. Ki ezért a felelős?
kukac50
Azért vannak a börtönőrök,hogy figyeljék a rabokat,ne kártyázzanak vagy beszélgessenek.
Ők felelnek a rabokért, ezért kapnak fizetést.
Szókrakész
@Fradigege: köszönd az mszp-szdsz liberó qrmánynak, Gyurcsányéknak.
Fradigege
@Szókrakész: ...és az egész ingyenélő galerinek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.