Rétvári szerint a kormánynak köszönhetően csökkentek a gyógyszerárak.

A kormány elmúlt években tett intézkedéseinek köszönhetően mind a gyógyszerkasszában, mind a betegek gyógyszerkiadásaiban pozitív volt a változás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Szakács László MSZP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

Rétvári Bence azt írta, fontos lépéseket tettek annak érdekében, hogy a rendszeresen gyógyszert kiváltó betegek gyógyszerkiadásai csökkenjenek. A bevezetett gyógyszer-finanszírozási intézkedések következtében kialakult verseny eredményeként az egymással helyettesíthetően alkalmazható, azaz felcserélhető és ugyanolyan terápiás eredményű gyógyszerek körében számos készítmény ára jelentősen csökkent.

Ennek köszönhetően míg 2010-ben összesen 134 milliárd forint volt a betegek által kifizetett térítési díj, addig 2013-ra ez az összeg 125 milliárd forintra csökkent, amelyből 16 milliárd forintot a központi költségvetés átvállalt a szociálisan rászoruló betegektől.

Az államtitkár válaszában emlékeztetett arra is, hogy a 2011-ben bevezetett úgynevezett vaklicit (gyártói árverseny az azonos hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek között) első teljes évében már 7,5 milliárd forintot takaríthattak meg a betegek, majd ez a megtakarítás 2013-ban további 2,5 milliárd forinttal, 2014-ben mintegy 2 milliárd forinttal növekedett, valamint az ezt követő években napjainkig megfigyelhető a betegterhek további csökkenése.

Rétvári Bence válaszában arról is tájékoztatta a szocialista képviselőt, hogy 2010-től kezdődően mintegy 80 gyógyszer térítési díja csökkent 50 százalékot meghaladó mértékben.

Példaként említette, hogy egy sokak által használt koleszterinszint-csökkentő gyógyszer térítési díja 92 százalékkal, 1076 forintról 84 forintra, ugyanezen hatóanyagot tartalmazó, ugyanazon gyártó termékének térítési díja 90 százalékkal 863 forintról 84 forintra csökkent. Szintén jelentősen csökkent egy ugyancsak gyakran használt vérnyomáscsökkentő gyógyszer térítési díja is, 1156 forintról 322 forintra, ami 72 százalékos csökkenés. Az antidepresszáns hatású mirtazapin hatóanyagú gyógyszerek térítési díja 50-72 százalékos csökkenést mutatnak.

Jelezte, a gyógyszerek támogatására fordított többletforrás bruttó értéke 2010-től vizsgálva változó mértékű volt, a tavalyi évben meghaladta a 44 milliárd forintot.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy a 2010 és 2016 közötti időszakban összességében 251 tétellel nőtt a társadalombiztosítási támogatással rendelhető készítmények köre, így a betegek több gyógyszer esetében kapnak támogatást.

Rétvári Bence jelezte, a kormány 2010-től egy olyan gyógyszerellátási modellt kívánt megvalósítani, amely mind a betegek, mind a gyógyszerészek számára kedvező, és a célja a gyógyszerészi hivatás tekintélyének visszaállítása, az elhibázott patikaliberalizáció megszüntetése, a betegek szempontjából pedig az olcsóbb gyógyszerárak és a nagyobb támogatás volt.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Mert folyamatosan halnak meg azok az emberek, akik betegek és nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bakegya
Nagyon sokan bele is haltak-a biztosító szétverésébe,a magánnyugdíjak lenyúlása miatt,az adófizetők minden második forintja miatt pedig még pap se lesz aki nektek szociális temetést rendezzen...
nevemnick
Csökkentek...
Észrevettük...
A TB támogatás is...
Na ugye...
Levendula
Mert folyamatosan halnak meg azok az emberek, akik betegek és nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást...
justhpeter
Azt hiszem, Rétvári már eljutott az aljasság legalsó szintjére.
Nessy
Rétváry már megint olyan dologról beszél, amihez nem ért.
Tény, hogy a különböző generikumok ára alacsonyabb lett, de nem egy esetben több a mellékhatás, mint gyógyhatás, meg esetenként aki véletlenűl megnyerte az esedékes licitet, nem tudja biztosítani az ellátást.
Lehet, hogy egy vérnyomáscsökkentő olcsóbb lett, de a vérnyomáscsökkentők beállítása nem három napos történet.
Köszönöm, kipróbálták rajtam az olcsóbb koleszterin csökkentőt. egy baja volt, egy hónap múlva nem éreztem az ízeket. Ergo maradok a réginél, drágábban.
Arról nem regél a kedves, hogy hány gyógyszertől vonták meg a támogatást! A gyógyászati segédeszközökről már szó sem esik!
karma1
Vazze, hat persze, hogy csokkentek, te nagyon idiota szentfazek! A baratnom az oriasi, 45 900 forintos nyugdija kezhezvetele utan "gyogyszer-lottot " jatszik: maga ele teszi a gyogyszer receptjeit, es kitotozza, hogy abban a honapban melyiket tudja kifizetni. Altalaban mindig ugyanaz a 4 gyogyszer a nyero, mert azokat oramu pontossaggal kell szednie, minden nap...
Cinikus tetu,...
magyarbakancs
"Rétvári: a Fidesz-kormány alatt csökkentek a gyógyszerkiadások"
Igaza van, államtitkár úr mivel az emberek nem tudják meg venni a gyógyszert.
A közgyógyigazolvány havi gyógyszer kerete 2010- töl nem változott maximum 6500 forint.
Ami nem elegendő a betegnek a gyógyszereire.
Ezért pénze nincs, hogy kiváltsa a saját gyógyszerét.
karma1
@Nessy: Ha elment az izlelesed, (gondolom, a szaglasod is romlott egyben), akkor igyal folyekony cinket (En ZInc drink neven vasarolom, szivesen kuldok Neked is.) En teljesen elvesztettem a szaglasomat, izlelesemet, egy influenza sulyos szovodmenyekent.
3 evbe tellett, mig visszajott fokozatosan ez a ket kepessegem. Aki soha nem volt benne, nem is tudja, hogy milyen rossz, es milyen veszelyes! (Nem kellemes izo ital, de en narancslebe - kb. 1,5 decibe - tettem naponta 2x 1 teaskanal cinkitalt, es mara minden visszajott. Csak 2 ev utan kezdett visszajonni az erzekelesem).
Szivesen segitek, csak szolj priviben.
Nessy
@magyarbakancs: Sőt, a Közgyógyigazolványok száma is csökkent! Egyre szigorúbb követelményeket szabnak a kiadáshoz. Ugyanígy fog "csökkenni" az otthon ápolás költsége is! Ezzel is lehet "büszkélkedni"!
szaboria1
Rétvárikám nem kívánom, hogy netán a családodban két szívbeteg legyen. Mert amit ti csináltatok a jó szívgyógyszerekkel az mind kikerült a vénykötelesből. Amit olcsón lehet kapni az magyarán sz...rt sem ér. A kardiológusunk is azt mondja nem akar költségbe verni minket de a jó gyógyszer drágább lett. Ugyanis az olcsókban olyan szintetikus anyagok is vannak amit az én szervezetem nem tud feldolgozni. Mert nem csak a hatóanyagon múlik egyes gyógyszerek hatása hanem a vivőanyagok közre játszanak pl. sok hasmenést okoz. Kár volt dicsekedni inkább hallgatni kellet volna mert akkor talán bölcs maradt volna.
eszegfu
Akár igaza is lehet Rétvárinak, ami a számokat illeti. Csak éppen elfelejti, hogy pl. 5 éve már nem fogad be az OEP uj készitményt a támogatott orvosságok listájára. Tehát hiába létezik esetleg egy korszerübb készitmény, az nem kerül fel a támogatottak közé. Tényként kezelve: 300 készitmény ára csökkent, 180 terméké pedig nőtt, viszont a nem támogatott, korszerü készitményeket 100 %-os áron kell megvenni. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a banki különadó kivetésével kb. egyidőben a gyógyszergyártókra is "válság miatti különadót" vetettek ki, (amit mára már meg kellett volna szüntetni) igy nyilvánvalóan ezt beépitették az áraikba. Én nem vettem észre, hogy valamennyit csökkent volna a havi gyógyszerköltségünk... bár az is előfordulhat, hogy nem estünk bele a csökkenésbe...
Aki Én
2011. március 31.
,,Holnaptól több száz gyógyszer ára változik, többségük drágul egy jogszabályi változás következtében."

2011. 09. 30.
,,Október 1-től 534 gyógyszerért kevesebbet, 1686 készítményért viszont többet kell fizetni a patikákban"

2015, november 27.
,,2016-ban a gyógyszerárak tovább fognak emelkedni, a dolgozók pedig egyre nagyobb számban hagyják el a magyar gyógyszertárakat, hogy külföldön próbáljanak szerencsét!"
bakegya
@Nessy: és annyi a méltányossági -egyébként jogos kérelem-hogy több milliárd is kevés volna rá!KELLETT AZ ORBÁN PANCSOLÓRA FELCSUTKÁN ÉS A SZÁMTALAN STADIONRA MERT ARRA MÁR A SOROS GYURI NEM ADOTT!!!
Dr plágium
Nem csökkennének ha minden szükséges gyógyszert kiváltanának, persze csak ha lenne rá keret.
dr. prédikátor
Retekvári geci!!! Az anyád picsája csökkent!!! Azért fizetek 5 ezerrel többet mi??? Szarzsák!!!
rosalinda57
Sajnos én nem vettem észre ezt a csökkenést. Csak 17400 Ft-tal fizetek többet, mint 2013-ban, de már akkor is 16800.-Ft volt. A nyugdíj hozzá 63 ezer Ft és albérletben élek ! Mi csökkent ezt magyarázza meg ez a szószátyár !
papa.49
Hazudsz szarzsák mert mozog a szád, de vigyázz mert megfogunk, és beleverünk az anyaföldbe nyakig, és lerúgjuk a tökfejed, ez a ,,fazontemetés,, minden tetves fütyiszesnek!!!
kukac50
A szomszéd néni meghalt,Nála legalább 50 kiváltatlan receptet találtunk,ezért csökkent,mert nem volt miből kiváltani!
evacica
Az eszetek csökkent nem a gyógyszerárak! Mindig elcsodálkozom, hogy úgy tudtok hazudni a szemünkbe, hogy a tietek meg se rebben! Aljas banda!
Béla333
Naná hogy csökken, azért, mert már arra sincs az embereknek pénze, hogy kiváltsák a gyógyszert!
Pálinkafőző Rézüst
Bencusnak a feje találkozott egy szívlapáttal, a szavai már csak a következmények...
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Sajnos NEM ELÉGGÉ!!!
Kisbundi
Öcsém Bence! Te havonta mennyit költesz gyógyszerre, főleg antidepresszánsokra, mer azokból neked igen sokat kell szedned!
Zeta
Hogy én ezt mért nem érzem a pénztárcámon?
Kúszik az csendesen felfele.
Eladott Ország
Különösen csökkenek a gyógyszerkiadások, ha nem veszik be.
magyarbakancs
"Rétvári: a Fidesz-kormány alatt csökkentek a gyógyszerkiadások."
Természetesen igaza van mert az emberek nem tudják kiváltani a felírt készítményeket.
Pneumovax 23 injekció ami tüdőgyulladás,és arcüreg,gennyes agyhártya gyulladásra megelőzősőre szolgál egy éve közgyógyra a tartósan fekvőbetegeknek,cukrosoknak ingyen kilehetett váltani ,ma nincs rá támogatás semmi.
2700 forintba kerül.
Nessy
Rétváry! Amihez nem értesz, arról ne szónokolj!
Tény, hogy a "vaklicit" eredményeképp változnak az azonos hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek árai. DE! A hatóanyag mellett lényeges szerepe van az egyéb anyagoknak is a gyógyszerben. lehet, hogy olcsóbb csak éppen több a mellékhatása. Pl. nekem egy olcsóbb koleszterin csökkentö két hét alatt teljesen elvette az ízérzékelésemet. Ergo, veszem a drágábbat, mert tényleg kell.
Egy hypertoniás beteget nem lehet havonta más vérnyomás csökkentőre átállítani. Ugyanez a helyzet a cardiális problémákra szedett gyógyszerekkel.
Ami viszont lényeges lenne, pl. a fogpótlás, azt fizesse a beteg. Szúklátókörüség, hogy csak a teljes, kivehető fogsort támogatják.
A gyógyászati segédeszközök támogatása már minimális, miközben az áruk egyre magasabb.Amit támogat, miután csak a legolcsóbbat, nem sok köszönet van benne.
Érdekes eredmény lesz, ha mejd eygszer tényleg működni fog a sok éve ígért informatikai rendszer, és összevetik a felírt és a kiváltott receptek arányát! Azt nem jelzi ez a rendszer sem, amikor a beteg kiváltja a gyógyszert, de a mellékhatás miatt nem tudja szedni, másikra meg már nem futja, majd csak később talán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.